ÉVOSZ: a hazai építőipari feltételek már versenyképesek

MKpartners

Nagy érdeklődés mellett rendezte meg az ÉVOSZ a Müncheni Főkonzulátussal, valamint az MGYOSZ-szal közös szervezésben Építőipari Hazahívó Programjának tájékoztatóját. A szervezet szerint a hazai építőipar által kínált feltételek már Európához viszonyítva is versenyképesek.

Egyre több olyan magyar tulajdonú cég van az építőiparban, amely munkakörülmények, fizetés és egyéb juttatás tekintetében a nyugat-európai építőipari vállalkozásokhoz képest versenyképes ajánlatot tud kínálni. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) által létrehozott Építőipari Hazahívó Program a külföldön dolgozó magyar szakmunkások, mérnökök és a magyar cégek közötti párbeszédet, kapcsolatépítést segíti elő. Az eseményről több mint 50 ezer Németországban élő magyar építőipari dolgozót értesítettek, a rendezvény élőben és online is elérhető volt a több mint 5000 érdeklődő számára. A rendezvényre négy meghatározó magyar nagyvállalat – a Duna Aszfalt Zrt., az Óbuda Group, a VIV Csoport és a ZÁÉV Zrt. – konkrét és testreszabott ajánlatokkal készült, a kereseti lehetőségek mellett a szakmai továbbfejlődés lehetőségeit és a karrierút tervezését is bemutatták az érdeklődőknek. A kormányzati támogatásokról, az adórendszer kedvezményeiről pedig a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára adott tájékoztatást.

Az ÉVOSZ piaci felmérései évek óta megerősítik, hogy a tervező és kivitelező vállalkozások üzleti tevékenységét legnagyobb mértékben akadályozó tényező a szakmunkás- és mérnökhiány. A képzett munkaerő-hiány részleges pótlásának egyik lehetősége, hogy a külföldön munkát vállalt szakmunkások és mérnökök egy része hazajön és itthon találja meg számításait az építőiparban. Ennek előfeltétele, hogy a jelenlegi építésgazdasági helyzetről, a Magyarországon elérhető családi támogatásokról és kedvezményekről hiteles információkat és konkrét munkavállalási lehetőségre ajánlatokat kapjanak az érdeklődők. Az ÉVOSZ programja, amely a rendezvényen túl a témában folyamatosan online tájékoztatást nyújt a hazaköltözést támogató információkról, ezt a kettős célt szolgálja.

„Magyarországon tartósan nagyon sok munka van és lesz az építőiparban, a sikeres cégek által kínált legális munkalehetőségekhez kapcsolódó bérek már most elérik a kinti kereset 65-70 %-át, és ehhez jönnek még a kedvező munkavédelmi, munkaegészségügyi feltételek, a továbbképzés és karrier tervezés, valamint a családokat érintő állami támogatások, aminek összességében hazahívó ereje lehet” – hangsúlyozta Koji László, az ÉVOSZ elnöke

A rendezvényen elhangzott kérdésekből kiderült, hogy a legtöbben az anyagi feltételeket és a megbízható munkakörülményeket tekintik a hazai munkavállalás elsődleges kritériumának. Koji László elmondta, hogy a programban részt vevő hazahívó cégek, idehaza a legsikeresebb üzleti vállalkozások, amelyeknek a következő években – a jövő évi országgyűlési választások kimenetelétől függetlenül – sok munkája lesz. A rendelésállományuk évről évre 15–20 %-kal bővül, éppen ezért a jó szakmunkások és mérnökök tartós foglalkoztatásában érdekeltek. Budapesten és környékén egy jó szakmunkás most megkeresi a nettó 400 000–450 000 Ft-ot. A családosok emellett jelentős adókedvezményekben és otthonteremtési támogatásban is részesülnek. A technikusi végzettség és képesség esetén 500 000 Ft nettó jövedelem is elérhető, ha megvan mögötte a teljesítmény.

Többen évtizedes építőipari tapasztalattal térnének haza, de bizonyítvány híján tartanak a hazaköltözéstől.  Az ÉVOSZ-tól kapott tájékoztatás szerint ez esetben is érdemes hazaköltözni és a gyakorlatnak megfelelő szakmunkás munkakörben dolgozni. Sőt, idehaza igény szerint meg lehet szerezni a végzettséget igazoló papírokat is, amelyek a későbbiekben fontosak lehetnek akár egy középvezetői megbízás elnyeréséhez.

Forrás: ÉVOSZ