Megint díjazták a legszebb balatoni házakat

Az Év Balatoni Háza 2024′ építészeti díjpályázat idei fődíjasa a keszthelyi „Kiskastély” Római Katolikus Óvoda lett, de díjatt kapott a balatonfüredi Esterházy-kastély nyaralástörténeti Látogatóközpont, valamint egy zánkai és egy révfülöpi lakóház is.

Tavaly hetedik alkalommal hirdette meg az Év Balatoni Háza építészeti díjpályázatot, amelynek lebonyolítását az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatta. A felhívás célja a minőségi építészet népszerűsítése, megismertetése a tágabb közönséggel, valamint figyelemfelhívás a Balaton környezetében épített példaértékű épületekre.

Pályázni a kiemelt üdülőrégió területén épült, 2014. december 1. után használatba vett épületekkel lehetett 2024. december 31.-ig. Nem hirdettek meg kategóriákat a pályázathoz, a beérkezett pályaművek alapján döntött a bírálóbizottság, mely épületeket kívánja díjazni. A nyertes épületek tervezői a díjak mellett – összesen bruttó 2 000 000 Ft értékben – pénzdíjazásban is részesültek.

A bírálóbizottságban a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége, a három érintett vármegye építész kamarája, a NABE és a Balatoni Szövetség képviselője kapott helyet. A bizottság elnöke Lánszki Regő az Építési és Közlekedési Minisztérium Építészeti államtitkára volt.

A 17 beérkezett pályaműből elő-bírálat után a zsűri kiválasztott tizenegyet, melyeket helyszínen is megtekintett. A helyszíni szemle után hozták meg a végső döntést, ami alapján négy díjat és négy különdíjat osztottak ki.

Az Év Balatoni Háza 2024. építészeti pályázat díjazottjai:

  • Az Év Balatoni Háza 2024. pályázat fődíjasa, a Magyar Építész Kamara különdíjasa, valamint a Magyar Építőművészek Szövetsége különdíjasa: Keszthely, „Kiskastély” Római Katolikus Óvoda (Építész: Kisberzsenyi-Nagy György)
  • Az Év Balatoni Háza 2024. pályázat díjazottja, a Magyar Építészek Veszprém Megyei Kamarájának különdíjasa: Balatonfüred, Esterházy-kastély nyaralástörténeti Látogatóközpont(Építész: Vörös Tamás DLA és Herczeg László)
  •  Az Év Balatoni Háza 2024. pályázat díjazottja: Zánkai lakóház (Építész: Fortvingler Éva DLA és Bulcsu Tamás)
  • Az Év Balatoni Háza 2024. pályázat díjazottja: Révfülöpi családi ház (Építész: Soltész Noémi és Pajer Nóra)

Különdíjasok:

  •  A Bírálóbizottság elnökének különdíjasa: Hotel Petit Bois Balatonfüred (építész: Gyöngyössy György, Csere Bernadett, Horvát István DLA, Radnóczy Eszter)
  • a Balatoni Szövetség különdíjasa: Hatablak Köveskál (Építész: Balogh Csaba, Deigner Ágnes, Sónicz Péter, Sirokai Levente, Vértesy Ági)
  • a Somogyi Építészek Kamarájának különdíjasa: Somogytúri major (Építész: V. Marton Rozália, Villányi Norbert)
  • a Zala Vármegyei Építészek Kamarájának különdíjasa: Vonyarcvashegy, Szűcs ház (Építész: Zsuppányi Gyula)

Forrás: hírbalaton.hu