A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetésével jövő héten elindul az albérletpiaci főszezon, ám több megyében már eddig is kiugró kereslet alakult ki. Az albérletpiaci drágulás és az új rezsiszabályozás miatt az olcsó albérletek még inkább a fiatalok fókuszába kerülnek. A fővárosban a tavalyi év azonos időszakához képest több mint 20 százalékkal mentek fel az árak.
Bár a felvételi ponthatárok kihirdetésével kap nagyobb lendületet a nyári albérletszezon, a kereslet már több országrészben júliusban is erősödött – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely azt is megmutatja, hogy az egyes nagyvárosokban mennyibe kerülnek a legolcsóbb albérletek.
Hol a legerősebb a kereslet?
“Az elmúlt két évben a koronavírus-járvány hatásai miatt rendhagyó volt az albérletszezon, mert a kereslet is felpörgött, és a kínálat is jelentősen bővült. Tavaly januárig Budapesten csökkentek a bérleti díjak, most viszont szinte mindenhol drágulással kanyarodik rá a csúcsidőszakra a piac.” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Hozzátette: “A háború miatt is bizonytalanabbá váló gazdasági környezet és az átlag feletti energiafogyasztásra vonatkozó piaci árazásról szóló új rezsiszabály az alacsony bérleti díjú, az alacsonyabb bérleti díjú és olcsón fenntartható albérletek felé fogják eltolni a keresletet.”
Az ingatlan.com összesítése szerint pár nappal a felvételi ponthatárok kihirdetése előtt a keresletet nézve a főváros mellett Győr-Moson-Sopron és Csongrád megye emelkedik ki az országos mezőnyből. Budapesten 24 százalékkal a másik két megyében 20 és 8 százalékkal nőtt az ezer kiadó lakásra jutó kereslet idén júliusban.
Ennyiért lehet a legolcsóbban bérelni
Balogh László közölte: “Az ingatlan.com kínálata alapján megnéztük, hogy Budapesten és a megyeszékhelyeken mennyiért lehet kibérelni a teljes kínálat legolcsóbb 10 százalékába tartozó kiadó lakásokat. Bár Budapesten az összes albérletet nézve júliusban 195 ezer forint volt az átlagos összeg, a legalacsonyabb bérleti díjjal rendelkező lakásoknál havonta 130 ezer forintnál is alacsonyabb a havi bérleti díj.
Egekbe szökött a fővárosi albérletek ára Egy év alatt a húsz százalékot is meghaladta a budapesti albérletárak emelkedése, így júniusban átlagosan 173 ezer forintot kértek egy kiadó lakásért a fővárosban. A felpörgő infláció és a jegybanki alapkamat emelése ugyanakkor már most megágyaz a következő év albérletpiaci viszonyainak – állítja a Rentingo.com legfrissebb elemzésében. A bérleti díjból realizálható 4-6 százalékos hozam ugyanis jelentősen alatta marad az inflációnak és a lakossági állampapírhozamoknak, így bérbeadói oldalról várhatóan érdemi kínálatbővüléssel nem lehet számolni, miközben csökkenhet a fizetőképes kereslet. Az infláció felpörgésével együtt júniusban tovább folytatódott a fővárosi bérleti díjak emelkedése: a tavalyi év azonos időszakához képest több mint 20 százalék volt a drágulás, így a bérbeadók átlagosan 173 ezer forintot kértek kiadó ingatlanjukért. Az elmúlt években növekvő fizetések miatt a bérlők egyelőre követni tudták az áremelkedést, és immár átlagosan 166 ezer forintért kerestek kiadó lakást Budapesten, ami 23 százalékos emelkedés 2021 júniusához képest – mutat rá legfrissebb albérletpiaci elemzésében a Rentingo.com közösségi albérletkereső platform. A kétszámjegyű infláció és a jegybanki alapkamat emelése már az év további részében is érzékelhetően nőni fog a feszültség a bérbeadói és bérlő oldal között. A befektetők számára az inflációkövető állampapír immár kétszámjegyű hozama valós alternatívát jelent az ingatlanvásárlással szemben, ezért a következő időszakban lassul majd a kiadó ingatlanok számának emelkedése. A bérbeadásból realizálható átlagosan 4-6 százalékos hozam ugyanis jelentősen elmarad mind az inflációtól, mind a lakossági állampapírhozamoktól, így egyre kevésbé lesz vonzó bérlakásba fektetni. A bérből és fizetésből élőket főként az élelmiszerárak robbanásszerű emelkedése érinti érzékenyen, csökkenni fog a bérleti díjra elkölthető jövedelmük, ezért nehezebb lesz lépést tartaniuk a bérbeadók által diktált árakkal, így már a közeljövőben egyre látványosabban nyílhat az árolló a kínálati és a keresleti bérleti díjak között, feszültséget okozva ezzel az albérletpiacon – állapítja meg elemzésében a Rentingo.com. |
Győrben 150 ezer forintnál járt az átlagos bérleti díj, ugyanakkor a legkedvezőbb áron kínált albérletek havi díja 113 ezer forintot tett ki. Szegeden a 140 ezer forintos városi átlaghoz képest 94 ezer forintért kínálták a legolcsóbb albérleteket. Az egyetemvárosok közül például Debrecenben 107 ezer forint, Veszprémben 130 ezer forint, Miskolcon 75 ezer forint, Pécsen 90 ezer forint volt a legolcsóbban elérhető albérletek havi díja.
Az ingatlan.com szakértője szerint a fiatalok azzal tudják leghatékonyabban csökkenteni a lakhatási költségeiket ezekben a hetekben, ha a teljes kínálatot átböngészik, és lecsapnak a még kínálkozó legjobb ajánlatokra a piacon. Balogh László elmondta, hogy az albérletdrágulás ellenére még mindig vannak megfizethető vagy olcsóbbnak mondható kiadó lakások a kínálatban.
Forrás: ingatlan.com, Rentingo.com