A felújítást tervezők kezdhetik gyűjteni a dokumentumokat

A következő hetekben véglegesíti a kormány az otthonfelújítási hitelprogram felhívástervezetét a lezárult társadalmi egyeztetésen beérkezett több száz vélemény alapján – közölte az Energiaügyi és a Nemzetgazdasági Minisztérium. A program honlapja május végén indul, a kamatmentes hitelt és vissza nem térítendő támogatást június 3-tól lehet igényelni. A minisztérium összegyűjtötte, hogy milyen dokumentumokra lesz mindenképpen szükség a pályázat benyújtásához.

Új otthonfelújítási támogatás lesz elérhető 2024. június 3-tól. A támogatás összege legfeljebb 6 millió forint lehet, melynek egy része vissza nem térítendő támogatás, egy része pedig kamatmentes kölcsön. A kedvezményhez legalább 14,3% önerőre is szükség van, ez azt jelenti, hogy a maximális összeg kihasználásához 1 millió forint önerőre van szükség, a költségvetés tehát 7 millió forint lehet ebben az esetben. (Ez egyébként a költségvetés felső korlátja is.)

A vissza nem térítendő támogatási rész nagysága függ az járás átlagos jövedelmétől, az igénylők jövedelmétől és a korszerűsítéssel elért energiamegtakarítás mértékétől is. A vissza nem térítendő összeg maximális mértéke 3,8 millió forint lehet.

A társadalmi egyeztetésre bocsátott pályázati kiírásban megismertük a támogatás főbb feltételeit. Eszerint a kedvezményt 1990. december 31. előtt épült családi házak energetikai korszerűsítésére lehet fordítani. A munkálatok következtében az épület energiafelhasználásának legalább 30 százalékkal kell csökkennie. A kedvezményből az épület szigetelése, nyílászárócsere, a melegvízrendszer korszerűsítése és fűtéskorszerűsítés végezhető el.

A társadalmi egyeztetés javaslatai alapján még egyes pontok módosulhatnak.

Az otthonfelújítási támogatás igényléséhez szükséges dokumentumok

A Nemzetgazdasági Minisztérium kiadott egy közleményt, ami összeszedi, hogy milyen dokumentumokat érdemes beszerezni a pályázat benyújtása előtt. Ez segítséget nyújt abban, hogyan is készülhetünk fel a kedvezmény igénylésére.

Az alábbi dokumentumokra mindenképpen szükség lesz a lakásfelújítási támogatás igényléséhez:

  • Érvényes személyi igazolvány, lakcímkártya (A lakcímkártyán lévő lakóhelynek, vagy tartózkodási helynek meg kell egyeznie a felújítandó ingatlan címével.)
  • Munkáltatói jövedelemigazolás (Azt érdemes tudni, hogy a bankok jellemzően nem fogadnak el 30 napnál régebben kiállított igazolást. Ha hasonló szabály lesz itt is, akkor ezt is érdemes figyelembe venni a dokumentum beszerzésekor.)
  • Az ingatlan tulajdoni lapja (Amennyiben ebből nem derül ki az, hogy lakóingatlanról van-e szó, illetve nem tartalmazza az építés évét, akkor használatbavételi engedélyre és térképmásolatra is szükség lehet.)
  • Nemleges igazolás az adótartozásról (A pályázat tervezete alapján nem lehet a bruttó minimálbért meghaladó köztartozása az igénylőnek.)
  • Ha több tulajdonos van, vagy ha az igénylő „csak” haszonélvezeti joggal rendelkezik, akkor a többi tulajdonos hozzájárulására is szükség van.

Érdemes minél hamarabb energetikai szakértő, tanácsadó segítségét is kérni, aki fel tudja mérni, hogy otthonunkon milyen támogatott munkálat elvégzése javasolt, az váratóan mennyibe kerül és mekkora energiamegtakarítást eredményez. A pályázat végleges meghirdetésekor elérhetővé válik egy lista is, ahol megtalálhatjuk a kivitelezők, szakértők listáját. (Jelen ismereteink szerint a listán nem szereplő szakértőkhöz, kivitelezőkhöz is fordulhatunk.)

A Magyar Fejlesztési Bank nyílt, európai uniós jogszabályoknak megfelelő közbeszerzési eljárást hirdetett meg az MFB Pont Plusz lakossági hálózat kialakítására. A sikeresen lezárult eljáráson a közvetítői feladatok ellátásának jogát az MBH Bank, az OTP Bank és a Gránit Bank által alkotott konzorcium nyerte el.

A hitelintézetek összesen 266 MFB Pont Plusz bankfiókban teszik elérhetővé a 2021-2027-es uniós fejlesztési ciklus lakossági hitelprogramjait. Az első 128 MFB Pont Plusz 2024. május 30-ig, a további 138 db pedig június 30-ig nyílik meg.

Forrás: NGM, Bankmonitor, portfolio