Kétmilliárd forint EU-s forrás budapesti lakhatási programra

Megfizethető, biztonságos és fenntartható lakhatási lehetőségek bővítésére fordítja Budapest a közvetlen európai uniós forrásként lakhatási programra kapott a kétmilliárd forintot.

Budapesten lakhatási válság van, és a központi kormányzat lakáspolitikája nem segíti elő a megfizethető, biztonságos bérlakás-szektor bővítését, aminek kulcsfontosságú szerepe volna a válság enyhítésében. A Fővárosi Önkormányzat elkötelezett a megfizethető lakhatáshoz való hozzáférés bővítése mellett, azonban – az egyre súlyosabb állami elvonások és költségvetési megszorítások, valamint a Fővárosi Lakásügynökség elindítására és egy kiterjedt lakbér-támogatásra betervezett európai források visszatartása miatt – nem rendelkezik elegendő forrással a lakáspolitikai tervek megvalósítására. 

Ebben jelent fontos előrelépést, hogy a Fővárosi Önkormányzat által vezetett konzorcium mintegy 2 milliárd forint támogatást nyert el egy lakhatási programra az Európai Unió „EUI – European Urban Initiative” városfejlesztési programjában, a New European Bauhaus keretében meghirdetett pályázaton. A pályázati felhívásra az Európai Unió 21 tagállamából összesen 99 pályázat érkezett, a nyertes pályázatok egy több fordulós, szigorú bírálati folyamatban kerültek kiválasztásra.  

A közel 5 millió eurós támogatás révén a Főváros által vezetett konzorcium AHA Budapest (Affordable Housing for All) projektje európai szinten is innovatív megoldásokat tesztel a szociális lakhatás kihívásaira adott válaszként, hozzájárulva a város kulturális és ökológiai megújulásához.

A támogatást elnyert lakhatási program alapvető célja a megfizethető, biztonságos és fenntartható lakhatási lehetőségek bővítése. A program keretei között a Fővárosi Önkormányzat konzorciumi partnerekkel együttműködésben egy legalább 20 lakásból álló, közel nulla energiaigényű lakóépületet alakít a IV. kerületi Szabadkai utcában egy hosszú ideje üresen álló volt iskolaépületből, ami rászoruló budapestiek számára biztosít majd megfizethető, fenntartható otthonokat. A pályázat részeként lakásügynökségi, energiaszegénységi és energiahatékonysági módszertani és fejlesztési programokat is megvalósítanak.

Forrás: Főpolgármesteri Hivatal sajtóközlemény