Csak új lakásba költöznek be a japánok

© Daici Ano

Japán híres féktelen lakásépítészetéről. Az ArchDaily oldalain már többször megbotránkoztatták az olvasókat a főleg fiatal építészek által tervezett japán otthonok. Úgy tűnik ugyanis, hogy Japánban minden megengedett – legalábbis az építészetben: korlát nélküli lépcsők és erkélyek, kihívóan nyitott terek, vagy éppen ablaktalan lakások.

Egy olyan országban, ahol a legmagasabb az egy főre jutó építészek száma, egy fiatal tervezőnek valami igazán szokatlannal kell elrukkolnia, hogy észrevétesse magát. De mi motiválja a tulajdonosokat, hogy ilyen excentrikus formában fejezzék ki stílusukat? – teszi fel a kérdést az ArchDaily cikkírója.

Az eredeti épületek olyan megrendelőket kívánnak, akik megengedhetik maguknak, hogy fittyet hányjanak a szokásoknak és az olyan tényezőknek, mint a privát szféra, a kényelem, a hatékonyság, vagy az esztétikum. Ám a kísérletek eredményeképpen nem feltétlenül luxusvillák emelkednek egy tehetős kulturális elit számára. Sokuk kicsi, középosztálybeli otthon, ahol nem várnánk merész avantgárd dizájnt. Mitől ilyen bevállalósak a japán otthonkeresők?

Japánban a házak ugyanolyan gyorsan elértéktelenednek, mint a többi tartós fogyasztási cikk, autó, hűtőszekrény stb. 15 éves korukra a házak elveszítik minden értéküket, és 30 évvel építésük után általában lebontják őket. A Nomura Kutatóintézet tanulmánya szerint ez a japán családok meggazdagodásának legfőbb akadálya. Összességében az ország GDP-jének évi 4 százalékos veszteséget okoz az ingatlanok leírása, nem beszélve a tetemes építési hulladék költségéről.

Így a lakosság számának csökkenése ellenére a házépítések mennyisége állandó, a házeladások 87 százalékában új ingatlant vásárolnak (ez Nyugaton mindössze 11-34 százalék). Ez azt jelenti, hogy Japánban nagyjából ugyanannyi ház épül, mint az USA-ban, miközben a népessége csak harmadannyi. De miért nem értékelik a japánok a régi épületeket?

A cikk szerzője kulturális hátteret ad a jelenséghez:

Japánban fetisizálják az újat. A gyakori földrengések megtanították a japánokat, hogy a házaik nem örök életűek. A tartósság hiánya kulturális és vallási érték (az isei Nagy Shinto Szentélyt 20 évente újjáépítik!). Ezek a gyakran emlegetett közhelyek ugyanakkor mégsem adnak elég gazdasági magyarázatot a Japánban tapasztalható „eldobható” attitűdhöz az ingatlanpiacokon.

A II. világháború után Japán rohamtempóban építette újjá és iparosította városait, ám a gyorsan felhúzott épületek jelentős része olcsó, rossz minőségű favázas ház volt, szigetelés és földrengésvédelem nélkül. Ezeket később nem volt értelme fenntartani, felújítani, így lebontották őket.

A japán ingatlanbuborék kipukkanása a 80-as évek végén szintén az értéktelenedést erősítette. Később a telekárak gyors emelkedése miatt is az épületeket ideiglenes installációnak tekintették. Ez ma is tartja magát, s ezt támogatja a telekárak mesterséges magas szinten tartása is a gazdasági stagnálás és népességcsökkenés ellenére is.

Napjaink tipikus japán lakóépülete természetesen már egész más, a tradicionális faszerkezetet számítógéppel tervezik és elemeit robotok gyártják. A korábbi berögzül gondolkodás azonban továbbra is piaci logika maradt. A devalváció ma is az ingatlanügynökök mantrája Japánban.

Hiába nincs rá kézzelfogható magyarázat, ezek a lakások nem az örökkévalóságnak épülő otthonok, mint Nyugaton, ahol a lakásokat, házakat számos alkalommal adják-veszik fennállásuk alatt.

Ráadásul a távol-keleti országban minimális a munkaerő-mobilitás, hiszen a fizetett munkahely egy éltre biztosított a lojális dolgozóknak, nem kell egy új állás miatt továbbköltözni. Bár ez némileg változóban van, a bombabiztos fizetés még mindig a jelzálog előfeltétele, amelyet hosszú távon, gyakran a munkás évek végéig kitolt futamidővel fizetnek csak vissza. Az újraeladás kizárt, hiszen senki nem akar használt lakásban költözni.

Japánban nemcsak a gazdagok fogadnak építészt, sok fiatal vásárol telket és bíz meg profi szakembert első otthona megépítéséhez, amely a legtöbb esetben egy életre szóló választás is. A tervezést nem szűkíti az a korlát, hogy 8-10 év múlva egy esetleges lakáscserénél milyen elvárásai lehetnek majd a potenciális vevőknek. Ez nagy szabadságot ad. Nem köti meg a kezüket az értékmegőrzés igénye sem, és szomszédnak sincs sok lehetősége beleszólni, mi épül egy kapuval arrébb. Minden projekt lehetőség valami új ötlet, innováció kipróbálására. Így vált Japán az építtetők és építészek számára a személyes életstílus, ízlés és vágyak kifejezésének hazájává.

Az eredeti cikk és további képek: ArchDaily.com