Komoly lakáshiány volt Budapesten a 19. század elején. Építkeztek is szorgalmasan, mégsem tudták az iparosodó és terjeszkedő város igényeit kielégíteni. A saját lakás drága volt és a többség számára elérhetetlen.
A megoldás erre a lakásbérlés volt már akkor is. A Belváros bérpalotáinak első emeleti előkelő, nyolc-tíz szobás lakásaiban az arisztokrata bérlők, feljebb a polgárság lakott. A szegények számára maradt a külváros, gyakran több család bérelt egyetlen szobát, hiszen a lakbérek nagyon magasak voltak. A munkáslakások, azaz tulajdonképpen szolgálati lakások építését a hajógyár kezdte el.
Lakást bérelni drága mulatság, bérbe adni viszont ragyogó üzlet volt, pláne a nagy bérházak tulajdonosainak. A lakbérnegyed vagyis a fizetési kötelezettség ideje sokak számára a kényszerű kiköltözködést, kiköltöztetést jelentette.
A korabeli lakásviszonyokról és a bérlakások akkori helyzetéről még sok érdekes részletet mutat be a Mindennapok története című blog szerzője, Fónagy Zoltán történész, kutató.
A nagykereskedő és bankár Wodianer Sámuel 1822-ben épült bérpalotája az Újpiacon (a mai Erzsébet téren, a Gödör helyén állt)
A fotó forrása a Mindennapok története blog.
Kapcsolódó cikkek: