Szinte minden magyar település fejlődött az elmúlt bő évtizedben, de ettől még nem lett kisebb közöttük a különbség. Az Egyensúly Intézet friss Településindexe szerint a nagyobb városok körében megfigyelhető némi felzárkózás, a falvak és kisvárosok világában viszont éppen ellenkező folyamat zajlik: a sikeres települések jóval gyorsabban haladnak, mint a lemaradók. A fejlődés egyik legerősebb előrejelzője a képzett lakosság aránya, a másik pedig az, milyen közel van egy település Budapesthez.
Szinte minden település előrébb jutott, a sorrend mégsem változik
Az Egyensúly Intézet 2024-ben hozta létre Településindexét, amely 3154 magyar település és 23 budapesti kerület fejlettségét hasonlítja össze, és évről évre követhetővé teszi a változásokat. A 2026-os elemzés több mint 360 ezer nyilvánosan hozzáférhető statisztikai adatot dolgoz fel, a településeket pedig 53 gazdasági, társadalmi és infrastrukturális mutató alapján értékeli.
A kutatás egyik legfontosabb következtetése, hogy 2014 óta a magyar települések túlnyomó többsége fejlődött, az egymáshoz viszonyított helyzetük azonban alig változott. Vagyis aki egy évtizeddel ezelőtt az élmezőnyhöz tartozott, jó eséllyel ma is ott található, a lemaradók pedig többnyire továbbra is a rangsor végén vannak.
A fejlődés tehát nem feltétlenül jelent felzárkózást.
Ráadásul két egymással ellentétes folyamat zajlik. A megyeszékhelyek és a nagyobb városok között csökkentek a fejlettségi különbségek: az alacsonyabb szintről induló települések közül több – például Salgótarján vagy Miskolc – gyorsabban fejlődött, mint a korábban is kedvező helyzetű városok. A kisvárosok és a falvak körében viszont nőnek a különbségek, vagyis a mezőny egyre jobban széthúzódik.
Budapest belvárosa, Székesfehérvár és Százhalombatta az élmezőnyben
A tanulmány a különböző méretű településeket külön rangsorolja. Budapesten az V. kerület, Belváros-Lipótváros áll az élen, és egyben ez fejlődött a legdinamikusabban is 2014 óta. A kutatás a kerület kiemelkedő helyzetét turisztikai és üzleti központi szerepével kapcsolja össze. A fejlettségi rangsor második helyén Terézváros, a harmadikon pedig a történelmi hagyományokban és presztízsberuházásokban gazdag I. kerület áll. A fejlődés ütemében Józsefváros és Újbuda is kiemelkedik: előbbinél a nagyszabású városrehabilitációs programokat, utóbbinál az új lakó- és irodaparkok megjelenését emeli ki az elemzés.
A megyeszékhelyek között továbbra is Székesfehérvár a legfejlettebb, amit a tanulmány a város erős ipari bázisával és kedvező földrajzi elhelyezkedésével magyaráz. A város már 2014-ben is első volt, vagyis itt elsősorban egy stabil vezető pozíció megőrzéséről van szó. Veszprém közben a harmadik helyről a másodikra lépett elő, amit az elemzés gazdasági és kulturális erősödésével hoz összefüggésbe; Eger így a másodikról a harmadik helyre csúszott vissza.
Más képet mutat a fejlődés üteme. Ebben Miskolc került az első helyre Pécs és Debrecen előtt. A tanulmány ezt a hagyományos iparváros „feléledéseként” értelmezi. A változás az abszolút rangsorban is érzékelhető: Miskolc 2014 óta négy helyet javított, és már a tizedik a megyeszékhelyek között. Ez egyben jól példázza azt az általánosabb folyamatot, hogy a nagyvárosok körében több korábban hátrányosabb helyzetből induló város gyorsabban fejlődött, mint az eleve kedvezőbb helyzetűek.
A 15 ezer főnél népesebb városoknál a tanulmány szerint különösen az ipari, energetikai és logisztikai gazdasági potenciál számít. A rangsort vezető Százhalombatta 2014-ben még csak a hatodik volt, azóta azonban az első helyre került; az elemzés kiemeli a finomító jelentőségét. Második Budaörs, amelyet a fővárosi agglomeráció logisztikai és kereskedelmi központjaként ír le, míg a harmadik Paks, ahol a nukleáris ipar biztosít kiemelkedő helyi bevételeket.
A fejlődés tempóját tekintve ebben a településcsoportban Biatorbágy a rekorder: 2014 óta a 37. helyről az ötödikre lépett elő. A tanulmány a település fejlődésének legerősebb húzómutatói között az új lakások építését, a lakásárak emelkedését és a jövedelmeket azonosítja, vagyis itt jól látszik a fővárosi agglomeráció gyors lakó- és gazdasági fejlődésének hatása. A dinamikai rangsor harmadik helyén szintén egy agglomerációs település, Veresegyház áll.
Az 5–15 ezer lakosú települések között Balatonfüred egyszerre vezeti a fejlettségi és a fejlődési rangsort. Az elemzés szerint ez a minőségi turizmus és a tudatos városfejlesztés gazdaságélénkítő hatását mutatja; a település fejlődésének legfontosabb húzómutatói között a vendégéjszakák számát, a lakásárakat és az önkormányzati kiadásokat nevezi meg. Második a vegyipari központként jellemzett Tiszaújváros, harmadik pedig a főváros vonzáskörzetében fekvő, magas státuszú Törökbálint.
Az ötezer fő alatti települések rangsorának élén Felcsút áll, amely 2014-ben még csak az 59. helyen szerepelt, és azóta nemcsak az első helyre került, hanem a fejlődési rangsort is vezeti. Az elemzés Felcsút fejlődésének húzómutatói között a szelektív hulladékgyűjtést, a gimnáziumi tanulók számát és a jövedelmeket emeli ki. Mögötte két erős turisztikai központ következik: a gyógyturizmusra építő Hévíz, illetve Tihany. A legdinamikusabban fejlődő kistelepülések között Szántód és a gazdaságilag aktív Nemesvámos áll még dobogón.
A lemaradó falvak problémája inkább a stagnálás, mint a hanyatlás
A rangsor másik végén egészen más folyamat figyelhető meg. A legrosszabb helyzetű falvak jellemzően nem visszafelé fejlődnek, hanem tartósan kimaradnak a modernizációból. A 15 legkevésbé fejlett kistelepülés földrajzilag is erősen koncentrálódik: elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplénben, Baranyában és a zalai aprófalvas térségben találhatók. A lista végén Csenyéte áll, amelyet Szakácsi, Bódvalenke és Gadna követ.
Ezeknél a településeknél a tanulmány nem ad külön-külön magyarázatot az egyes falvak helyezésére, hanem közös strukturális hátrányokat azonosít. Az átlagos kistelepülésekhez képest alacsonyabb a lakosság jövedelme és iskolázottsága, emellett komoly probléma a szennyvíz-infrastruktúra hiányos kiépítettsége. Az elemzés szerint éppen ezek azok a tényezők – a humán tőke, a jövedelmi helyzet és az alapvető infrastruktúra –, amelyek javulása képes lenne leginkább dinamizálni a kisebb települések fejlődését.
A kisvárosok és nagyobb községek között is kirajzolódik egy leszakadó alsó mezőny: a rangsor végén Jászladány áll 10,6 indexponttal, majd Rajka 11,9, Hajdúhadház 12,3 és Hosszúpályi 12,9 ponttal következik. Fontos azonban, hogy ezeknél sem általános hanyatlásról van szó. A 15 legkevésbé fejlett településből 14-nek javult az eredménye 2014 óta; Pilis például 5,5, Tápiószele 5,2, Létavértes pedig 4,4 ponttal lépett előre. Vagyis az alacsony helyezés elsősorban relatív lemaradást jelent: fejlődtek, de más települések gyorsabban fejlődtek náluk.
Különösen érdekes Rajka, mert esetében a tanulmány konkrét magyarázatot is ad a kedvezőtlen mutatóra. A település népessége gyorsan nőtt, az infrastruktúra fejlesztése azonban nem tudott lépést tartani ezzel a növekedéssel. Eközben a lakosság jelentős része Szlovákiában dolgozik, és ott fizet adót. Rajka így a megyeszékhelyeket, városokat, kisvárosokat és nagyobb községeket együtt vizsgálva az egyetlen település, ahol 2014 óta – igaz, mindössze 0,4 ponttal – csökkent a Településindex értéke.
Ez a Rajka-példa egyébként nagyon jól előkészíti az agglomerációs paradoxonról szóló későbbi részt is: más környezetben, de itt is azt látjuk, hogy a gyors népességnövekedés önmagában nem feltétlenül javítja a település helyzetét, ha az infrastruktúra és a helyi szolgáltatások nem tudják követni.
Egy szerkesztési módosítást is javasolnék: a jelenlegi alcímet „Budapest belvárosa, Székesfehérvár és Százhalombatta az élmezőnyben” helyett érdemes lehet tágabbra venni, például „Ipar, agglomeráció és turizmus hajtja az élmezőnyt”. Az átdolgozott résznek ugyanis már nem pusztán az a mondanivalója, hogy ki hányadik, hanem az is, mi állhat a jó helyezések és a gyors fejlődés mögött.
A falvak között nyílik igazán az olló
A kutatás talán legfontosabb figyelmeztetése a kisebb települések növekvő szétszakadása. Míg a megyeszékhelyek és a nagyobb városok esetében a mezőny közeledett egymáshoz, a kisvárosok és a falvak között a korábban is sikeres települések egyre nagyobb előnyre tesznek szert.
Az ötezer fő alatti települések felső és alsó tizedének összehasonlítása különösen látványos. A legfejlettebb falvak átlagos indexpontszáma 2014 óta 2,6 ponttal nőtt, a legkevésbé fejletteké viszont mindössze 0,8 ponttal. A két csoport közötti különbség így 5,3 pontról 7,1 pontra emelkedett.
Vagyis a legjobb helyzetű kistelepülések több mint háromszor gyorsabban fejlődtek, mint a legrosszabb helyzetűek.
A különbségek földrajzilag is jól kirajzolódnak. A főváros térsége, a Balaton környéke és Nyugat-Magyarország gyorsabban halad, míg az ország déli és északkeleti térségei lassabban fejlődnek. Fontos ugyanakkor, hogy a kutatás szerint itt sem általános visszaesésről van szó: a gyengébben teljesítő régiók átlagos pontszáma is emelkedett, csak kisebb ütemben.
Az agglomeráció és a turizmus húzza a leggyorsabban fejlődő településeket
A Településindex nemcsak rangsort állít fel, hanem a fejlettség jellege alapján öt településtípust is elkülönít. A legdinamikusabban a turisztikai és vendéglátó központok, különösen a balatoni és gyógyfürdő-települések, valamint a jómódú agglomerációs települések fejlődtek.
Az agglomerációs települések fejlődése ugyanakkor sajátos paradoxont is mutat. Ezek a települések kezdetben éppen a gyors népességnövekedésből profitálnak: egyre több magasabban képzett, jellemzően jobb jövedelmű lakos költözik ide, ami erősíti a helyi gazdaságot és növeli az adóbevételeket. Egy bizonyos ponton túl azonban a növekedés maga válhat a további fejlődés korlátjává. Ha az utak, a közművek, az egészségügyi és oktatási intézmények, illetve a kereskedelmi és más helyi szolgáltatások fejlesztése nem tart lépést a lakosság gyarapodásával, az infrastruktúra túlterhelődik. Így a folyamatos kiköltözés és népességnövekedés egy idő után már nem javítja, hanem akár ronthatja is a település egyes fejlettségi mutatóit. A Településindex szerint a jómódú agglomerációs településeken valóban jellemző a magas jövedelem és a diplomások nagy aránya, miközben a helyi egészségügyi és kereskedelmi szolgáltatások nem mindenütt tudnak lépést tartani a gyors népességnövekedéssel.
Utóbbiak sajátos problémája ugyanakkor, hogy a helyi szolgáltatások nem mindig tudnak lépést tartani a gyors népességnövekedéssel. Az egészségügyi, kereskedelmi és más helyi kapacitások fejlesztése így az agglomerációs növekedés egyik kulcskérdésévé válik. Kiegyensúlyozottabb, de lassabb pályát járnak be a jól kiépített közmű-infrastruktúrájú – főként nyugat-dunántúli – községek. A leglassabban pedig az alacsonyabb jövedelmű és magasabb munkanélküliségű északkeleti falvak, illetve a gyengébb infrastruktúrájú dél-dunántúli aprófalvak fejlődnek.
Lakhatási szempontból ez azért is lényeges, mert a kutatás alapján a települések fejlődési pályája nem pusztán a lakásállomány vagy az ingatlanpiac kérdése: a lakóhely vonzerejét és fenntartható növekedését a munkahelyek, a közlekedés, a közművek, az alapvető szolgáltatások és a lakosság társadalmi összetétele együttesen alakítják.
A legfontosabb erőforrás: a képzett lakosság
A kutatók azt is megvizsgálták, hogy a 2014-es állapotok alapján mely tényezők jelezték előre legjobban egy település következő évtizedben elért fejlődését. Az eredmény szerint a legerősebb előrejelző a diplomások aránya volt: azok a települések fejlődtek jellemzően gyorsabban, ahol már a vizsgált időszak elején nagyobb volt a magasan képzett lakosság aránya.
A második legerősebb tényező a földrajzi helyzet, ezen belül is Budapest közelsége. Minél közelebb található egy település a fővároshoz, annál kedvezőbb fejlődési pálya rajzolódott ki. A tényezők súlya településméretenként is eltér: a nagyobb városoknál inkább a fővárostól való távolság, a közepes településeknél a diplomások aránya számít, míg a kistelepüléseknél a két előny együttes jelenléte bizonyult meghatározónak.
Ebből a tanulmány egyértelmű szakpolitikai következtetést von le: a települések hosszú távú fejlődésének egyik legfontosabb eszköze a képzett lakosság helyben tartása és odavonzása. Ez pedig túlmutat az oktatáspolitikán: megfelelő munkahelyeket, elérhető lakhatást, jó közlekedést, szolgáltatásokat és élhető környezetet is feltételez.
Nem az a kérdés, fejlődünk-e, hanem hogy milyen gyorsan
A Településindex összképe tehát nem egy hanyatló országot mutat: az elmúlt bő évtizedben a települések túlnyomó többsége előrelépett. A valódi probléma az egyenlőtlen fejlődési sebesség. A nagyobb városok között vannak felzárkózó példák, a kisebb települések esetében azonban a kedvező földrajzi helyzetű, képzettebb lakosságú és erősebb gazdasági hátterű falvak egyre gyorsabban távolodnak a tartósan hátrányos helyzetű térségektől.
Így a következő évek egyik fontos település- és lakáspolitikai kérdése nem egyszerűen az lesz, hogyan lehet több fejlesztést elindítani, hanem az is, hogyan juthatnak el a fejlődés feltételei azokhoz a településekhez, amelyek eddig rendre kimaradtak belőlük.
Az Egyensúly Intézet 2026-os kutatási beszámolóját itt lehet elolvasni. A Településindex böngészhető térképeit ide kattintva lehet megnézni.
