2024-ben több mint öt százalékkal nőtt a külföldi lakásvásárlók száma Magyarországon. A közel 6600 tranzakció többségében német állampolgárok vásároltak lakóingatlant nálunk a KSH szerint.
2024-ben az összes lakásvásárlás 6,4 százalékát generálták a külföldiek, és összesen 309 milliárd forint értékben vásároltak– közölte az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nemrég közzétett összesítése alapján az OTP Ingatlanpont.
A legtöbb vásárló továbbra is a németek közül került ki, 1369-en jelentek meg vevőként a piacon, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon és a Dél-Dunántúlon. Második helyen a kínaiak állnak 708 megvásárolt lakással, míg a harmadikon a románok és a szlovákok egyaránt 671 ingatlannal. Ezen felül tavaly 329 vietnámi vásárolt lakást Magyarországon, valamint, érezhető keresletet jelentenek az oroszok is, akik 185 lakóingatlant vásároltak meg 2024-ben.
Kiemelték, hogy Budapesten a külföldi lakásvásárlók aránya 7,8 százalék volt, vásárlásaik összértéke a forgalom egytizedét tette ki, így az átlagosnál drágább ingatlanokat vásároltak. A külföldi vevők a pesti belső kerületekben koncentrálódtak, ahol a tranzakciók 19 százalékában vettek részt. Budapesten a kínai és a vietnámi vásárlásokat regisztrálták a legnagyobb számban, vásárlásaik összértéke együttesen az összesített piaci forgalom 3,9 százalékának felelt meg.
A román állampolgárok jellemzően Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, továbbá Budapesten vettek lakást. A szlovák állampolgárok 34 százaléka Borsod-Abaúj-Zemplén, további 19 százaléka Győr-Moson-Sopron vármegyében vásárolt, a fővárosi tranzakcióik aránya pedig elérte a 18 százalékot.
Az átlagos lakásár a szintén főleg Budapesten vásárló oroszoknál volt a legmagasabb, 83,5 millió forint, de alig maradt el tőle a vietnámiak 83,4 milliós összege. A harmadik helyen a kínaiak álltak 76,9 millió forinttal. A másik végletet a főleg vidéken aktív román vásárlók jelentették 16,8 millióval, de a hollandok és a belgák esetében is 30 millió alatt maradt az átlagos összeg. Ugyanez tükröződik az átlagos négyzetméterárban is, miközben az oroszok 1,4 millió forintos áron vásároltak átlagosan, a románoknál és a hollandoknál ez az összeg mindössze 200 ezer forint volt.
Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője elmondta, hogy már évek óta igen aktívak a külföldi vásárlók a magyar lakáspiacon, főleg a fővárosban. Ugyanakkor úgy véli, a 2025-ös évben kettősség jellemezheti ezt a piacot, hiszen egyrészt az Otthon Start program a hazai vásárlókat támogatja, emellett az idén erősödő forint miatt is elméletileg csökkenhet a külföldiek részaránya, másrészt viszont a kiemelt nemzetgazdasági beruházássá válás lehetőségének és a Lakhatási Tőkeprogramnak köszönhetően érezhetően berobban az új lakások kínálata Budapesten, ez pedig a külföldi vevőket is vonzhatja.
Forrás: MTI, 24.hu