Minden épület szükséges szerkezeti része, illetve sokszor építészetileg meghatározó eleme a tetőszerkezet. A tető hajlászöge alapján három típust különböztetünk meg, amelyekhez jellemző szerkezeti megoldások társíthatók. Magastetőknek nevezzük a 10% feletti  hajlásszögű tetőket.  Az építészettörténetben jellemző szerkezet. Érdekessége, hogy az adott klimatikus viszonyoknak, építési anyagoknak és építési kultúrának függvényében tájegységekre jellemző „archetípusok” különböztethetők meg. A mai Magyarország területén klasszikusan 38°-os hajlásszögű tetők terjedtek el, ami az általános nádfedés és jellemző csapadékterhelés hatásai miatt  alakult ki. Megfigyelhető  azonban, hogy az ugyancsak magyarlakta erdélyi területeken a jellemző zsúpfedés és a nagyobb csapadékterhelés miatt magasabb, akár 60°-os tetők váltak általánossá. A mediterrán területeken  ugyanakkor lényegesen alacsonyabb, 25°-os hajlásszögnél is alacsonyabb tetők jöttek létre az alacsonyabb csapadékterhelés és a jellemző papafedés mellett. Alacsony hajlásszögű tetőknek nevezzük a 10% alatti hajlásszögű tetőket.  Ezeket a tetőket  jellemzően különböző fémlemezekkel fedték és fedik a mai napig.

A fémfedés magas ára miatt jellemzően középületeken, igényes lakóépületeken alkalmazták. A 2-3% alatti hajlásszögű tetőket nevezzük lapostetőknek. Sivatagos területeken történelmileg jellemző általános szerkezet volt, de Közép-Európában csak speciális helyeken (pl. várudvar teraszteteje, stb.) alkalmazták.

3.6.1      Magastetők
A mai közép-európai építészetben a magastetőknek továbbra is meghatározó szerepük van. A hagyományos épületszerkezeti szerkesztés mellett az új igények (pl. tetőtér beépítés, extra hőszigetelés, stb.) miatt új szerkezettervezési elvek, új anyagok jelentek meg ennél a szerkezetnél.

A klasszikus beépítettlen padlásterekben a szerkezetnek két funkciót kellett kielégítenie: 1) vízvédelem; 2) tartószerkezet. A vízvédelemre szolgáló  szerkezet jellemzően két rétegből állt: a) fedés; b) fedés alátámasztó lécezés. A fedés nagyon sokféle lehetett: cserép, betoncserép, pala, nád, zsindely, zsup, stb., míg a lécezés az adott fedéshez illeszkedő sűrűségben és vastagságban fa anyagból készült. A tartószerkezet anyaga jellemzően viszonylag vastag, 10/15 – 20/20 keresztmetszetű fa tartók voltak.

A XX. sz.-ban terjedt el igazán a tetőterek  beépítése, ami új szerkezeti elemek megjelenését, illetve  a korábbiak fejlesztését tette  szükségessé. A vízvédelem kiegészült egy újabb réteggel: c) biztonsági fedés. Erre azért lett szükség, hogy a „vízzáró” fedés műszaki teljesítményét fokozhassuk. A „vízzáró” fedés egy műszaki fogalom, ami azt jelenti, hogy az esőt le kell tudja vezetne a fedésnek, de a porhó és a csapóeső átjuthat az elemek között. Ez a bejutó nedvesség beépítetlen tetők esetén nem okozott gondot, a padláson el tudott párologni, de hőszigetelt tető esetén szerkezetkárosodáshoz vezetne. Fontos, hogy a biztonsági fedésen lefolyó nedvesség kivezetése biztosított legyen, illetve létrejöjjön egy olyan tér ahol a nedvesség, vagy pára ki tud szellőzni. Részint ezen okból, részint a tetőterek hőkomfortja  érdekében a mai tetőszerkezetekbe mindig teszünk egy új elemet: 3) kiszellőztetés ellenlécek segítségével.

A tetőtéri  terek téli és nyári hőkomfortja biztosítása érdekében elengedhetetlen új rétegként a hőszigetelés beépítése (4). A hőszigetelés anyaga nagyon sokféle lehet. Jellemző a szálas táblás, illetve a befújt hőszigetelések. Kemény polisztirol elemek is beépíthetők, de ez esetben a kivitelezésre különösen ügyelni kell, illetve a szerkezet páratechnikai ellenőrzése elengedhetetlen. A szigetelés beépítésekor a következő szempontokra kell kiemelten figyelni:
1. A hőszigetelésnek tökéletesen ki kell tölteni a szarufák közötti tereket. (Ez kemény polisztirol tábláknál nehezen megoldható.)
2. Csak olyan szigetelés alkalmazható, amely a ferde beépítés ellenére nem esik össze, a szarufa közök felső részénél hosszú távon is megmarad a hőszigetelő anyag.
3. Érdemes a hőszigetelést a szarufákra merőlegesen is egy újabb rétegben elhelyezni. Ezzel egyrészt biztosítható a mai követelményeket  kielégítő 20-30 cm-es hőszigetelési összvastagság, másrészt csökkenthető a faszerkezet és hőszigetelés csatlakozásánál létrejövő hőhídhatás.

 
3.6.1-1 ábra: A tetőszerkezetben lévő szigetelést egymásra merőlegesen érdemes elhelyezni a kellő vastagság és a hőhídmentes kialakítás érdekében. [forrás: kontaktbau.hu]

A hőszigetelés beépítésével megjelenik annak a veszélye, hogy a kis páraellenállású, de nagy hőellenállású szigetelésben a belső térből kifelé vándorló pára a hőszigetelésben kicsapódik. A megjelenő víz károsítja a szigetelést: lényegesen lerontja hőszigetelő képességét, valamint az anyag bomlásához is vezethet. Ezen folyamatok elkerülése érdekében mindenképpen szükség van páratechnikai réteg beépítésére (5). Nagy páraellenállású párafékező, vagy inkább párazáró réteget kell beépíteni, mégpedig a fóliák hézagainak ragasztószalagokkal történő felületfolytonosításával.

A tetőtérbeépítéseket határoló szerkezet belső oldali záró rétege valamilyen burkolat (6). Ez legtöbbször gipszkarton, de lehet lambéria, stukatúr nádra vakolt deszka, vagy egyéb táblás építőlemez.

3.6.2    Alacsonyhajlású tetők
Alacsony hajlásszögű tetőknél  a magastetőknél leartakat érdemes figyelembe venni. Lényeges különbség azonban, hogy a jellemzően fémlemez fedés miatt a tető külső felületén nagyon magas hőmérséklet alakul ki. A hőtechnikai problémákat tovább növeli, hogy az un. kiszellőztetető rétegben a levegő nehezebben indul meg, mivel nincs elég légnyomás különbség az alacsony hajlásszögből adódó kis magasságkülönbség miatt. Fontos ezért, hogy a tetőtér beépítéseknél gyakori kiemelések esetén nagy (min. 8-10 cm) vastag kiszellőztető réteget alkalmazzunk, hogy a levegő könnyen átszellőztesse a tetőt.

3.6.2-1 ábra: Alacsony hajlásszögű tető kiszellőztetése esetén min. 8-10 cm-es átszellőztető réteget kell alkalmazni [terv: Medgyasszay Péter]

3.6.3    Lapostetők
A lapostetők mai formájukban a modern építészet meghatározó elemeként terjedtek  el mind kisebb mind nagyobb épületeken. A használat módja alapján három típust különböztethetünk  meg: 1) nem hasznosított tető, 2) járható tető,
3) zöldtető.

 
3.6.3-1 ábra: Zöldtető és járható tető találkozása [zoldtetokft.hu]

A szerkezetek sajátossága, hogy vízhatlan fedést biztosító anyaggal lehet megoldani a nagyon alacsony hajláson kialakított  vízelvezetést. Az 1990-es évekig megvalósult példáknál komoly gondot okozott a belső térből kifelé vándorló pára illetve a párából a magas hőmérsékletű hőszigetlés alatt keletkező gőz elvezetése. Az 1990-es évektől  azonban fokozatosan jelentek meg olyan új anyagok amelyek biztonságosabbá tették  a szerkezetek kialakítását, ugyanakkor egyre nagyobb szakértelmet igényelt a sokféle anyag megfelelő összeépítése. A fokozott hőszigetelés igénye és az új anyagok új szerkezettervezési elveket  tettek lehetetővé. A klasszikus „egyenes rétegrendű” tetők mellett megjelentek a „fordított rétegrendű” tetők.

 
3.6.3-2 ábra: Egyenes rétegrendű járható terasztető alacsony energiaigényű épületben
[Terv: Medgyasszay Péter]

A fordított  rétegrendű tetők nagy előnye, hogy a hőmozgásra érzékeny vízszigetelés hőtechnikailag kiegyenlített, mechanikai sérülésektől és UV hatástól védett helyre kerülhet. Fontos azonban tudni, hogy ez esetben mivel a hőszigetelés víznek kitett  helyre kerül, oda csak speciális, vízálló XPS, vagy formahabosított termékeket lehet beépíteni. A passzív házak megjelenése után elfogadottá váló vastag hőszigetelések megvalósítása fordított rétegrenddel sokáig nem volt megoldható. A víznek kitett helyen ugyanis nem szabad két rétegbe tenni a hőszigetelést. A két szigetelés között esőben kialakuló „vízfilm” párazáró réteget képez és felborítja a szerkezet páragazdálkodását. Gyártástechnológiai okokból kifolyólag viszont sokáig nem lehetett Magyarországon 20 cm-nél vastagabb XPS terméket kapni, beépíteni. Mára ez a helyzet megváltozott. Ugyan XPS termékből továbbra se jellemző vastagabb anyag, azonban megjelentek a formahabosított termékek, akár 40 cm vastagságig (pl. Zenit).

 
3.6.3-3 ábra: Egy rétegben akár 40 cm vastagságban használható szigetelés fordított rétegű lapostetőkhöz [austrotherm.hu]

A vízelvezetés és a hőszigetelés egyre korszerűbb megoldásai mellett fejlődtek a járható tetőkhöz alkalmazható anyagok és szerkezettervezési elvek. Fontos fejlesztés volt, hogy megjelentek a burkolatok alatt kiegészítő szigetelésként a kent szigetelések, amelyek megvédik az alatta lévő szerkezeteket az átnedvesedéstől, ugyanakkor olyan felületet  képeznek, amire a burkolatok közvetlenül ráragaszthatók. Fontos újdonság továbbá a felületszivárgó megjelenése, ami tovább csökkenti a vízszigetelésre jutó nedvességterhelést és „szárazon” tudja tartani a vízszigetelés felületét.

Jelentős fejlődésen mentek át a környezetvédelmileg kiemelten kezelendő zöldtetők is. A zöldtetők környezetvédelmi előnyei a következők:
– a növények fotoszintézise és a földben lévő nedvesség párolgása nyári állapotban a révén csökkentik környezeti hőmérsékletet,
– élőhelyet biztosítanak a talajban, aljnövényzetben, esetleg magasabb növényzetben élő élőlényeknek, így visszaadnak valamennyi területet abból a földből, amit az építkezés során „terméketlenné” tettünk.

Ezen előnyöket az építési szabályozásunk is elismeri. Az OTÉK 5. sz. mellékletének
2. pontja szerint a tetőkertek következő mértékben vehetők figyelembe a talajjal érintkező tejles értékű zöldterület számításakor:
– 6-15 cm földréteg esetén 10%-ban,
– 15-30 cm termőréteg esetén 20%-ban,
– 30-80 cm termőréteg esetén 40%-ban,
– 80 cm feletti termőréteg esetén 55%-ban.

Szemirámisz függőkertjének mai változatai a hazai klímán is teljes vízzárást kell biztosítsanak tetőkertek alatti tereknek. A kezdeti szerkezetekhez képest jelentős fejlődést jelentett,  hogy ma már vannak győkérálló vízszigetelések, gyökérálló kiegészítő rétegek, amelyek megakadályozzák, hogy a zöldtetőre telepített, illetve megtelepedő növényzet gyökere károsítsa a vízszigetelést. A járható tetőknél említett hőszigetelést érintő fejlesztések mellett fontos, hogy különböző víztároló elemek érhetők el a piacon. Funkciójuk az, hogy a csapadékot kis tálca-szerű elemekben visszatartják ugyan, de a felesleges víz elvezetését nem gátolják meg. A zöldtetőknek a föld takarás szempontjából két változata van: extenzív tetőnek nevezzük amikor vékony (6-15 cm) termőföld van a tetőn, míg intenzív tetőnek hívjuk a vastagabb (30-80 cm) termőfölddel rendelkező tetőket. Az extenzív tetőkre speciális növénykeverékként  szárazságtűrő, alacsony növényeket  kell telepíteni, míg intenzít vetőnél lehet nagyobb gyökérzettel  rendelkező magasabb növényeket is telepíteni. Megjegyzendő itt, hogy a hazai klíma és pollenterhelés mellett erős a veszélye inváziv növények megjelenésének. Érdemes tehát minden zöldtetőt úgy tervezni, hogy a tetőre feljutás könnyen megoldható legyen, a tető rendszeres karbantartása ne okozzon problémát.