A Demokratikus Koalíció programja, amely az „Európai Magyarországot! Demokráciát, biztonságot, fejlődést!” címet viseli önálló fejezetben foglalkozik a lakhatás kérdésével (6.3.1 Lakhatás).
Az emberek legtermészetesebb vágya a saját otthon, ami jelentősen befolyásolja a gyermekvállalási hajlandóságot is. A kétezres években a lakáságazatban megindult a fejlődés. A 2010-ig tartó időszakban a lakásállomány 400 ezerrel, több mint 8%-kal bővült, és gyakorlatilag megszűnt a mennyiségi lakáshiány. Az építkezések egész városrészek újjáépítéséhez és településfajtától függetlenül a lakásállomány minőségi megújulásához járultak hozzá. A lakásépítés mellett 2002‐től egyre nagyobb szerepet kaptak a lakáspolitikában a felújítások. A panelprogram megkérdőjelezhetetlen siker, jelentős hozzájárulás a rezsiköltségek érdemi és tartós csökkenéséhez, a lakások értéknövekedéséhez és a lakótelepek arculatának megújulásához.
Mivel a saját tulajdonú lakás megszerzése döntően hitelekből történt, a lakáshitel állomány 2010-re meghaladta a 4000 milliárd Ft-ot, és az állomány 2/3-a devizahitel volt. Ez a tény a gazdasági válsággal, majd a magyar fizetőeszközt gyengítő orbáni gazdaságpolitikával karöltve súlyos következményekkel járt. 2010 óta gyorsuló ütemben nőtt a fizetésképtelen adósok száma devizában és forintban egyaránt. Mára körülbelül 180 ezer adós otthonát érinti a 90 napnál hosszabb elmaradás fenyegető állapota, és az egyéni tragédiákból fokozatosan a tömeges otthonvesztés társadalmi kockázata és valósága rajzolódik ki. Mindez annak ellenére alakult így, hogy az Orbán-kormány lakáspolitikája kimerül a devizahitel probléma „kezelésében”.
A következő kormányzati ciklusban megkerülhetetlen a lakhatási kérdések komplex kezelése. Indokolja ezt a lakásvesztés megelőzése, a támogatások építés és felújítás közötti megosztásának újragondolása, a bérlakásállomány növelésének igénye.
Jelentős árfolyamcsökkenésben nem reménykedhetünk, tehát a devizaalapú lakáshitelek problémája felszámolásának folyamata még hosszú lesz és további ‐ szabályozási és pénzügyi ‐ állami szerepvállalást igényel. A jövőbeni intézkedéseknek a még fizetőképes, de nehézségekkel küzdő családok esetében a bankok saját megoldásaira kell és lehet támaszkodni, állami beavatkozás a fizetésképtelenné vált családok esetében szükséges. Az eszközkezelő forrásainak bővítésén túl az érintettek saját megoldásait kell ösztönözni, az adósok mobilizálása viszont azt igényli, hogy az „újrakezdés” esélyének megteremtésére fókuszáljunk, annak feltételeihez járuljunk hozzá.
A lakásvesztéssel fenyegető adósságok nemcsak hitelből fakadnak, hanem egyre jelentősebbek a közüzemi tartozások is. A korábbi évtizedben már voltak adósságrendezési eljárások, azonban a tartozások rendre újratermelődnek. Kormányváltás után aligha megkerülhető egy újabb akció elindítása, de a jövőben az adósságkonszolidáció nem maradhat egyszerű pénzügyi intézkedés. Az átmeneti krízishelyzeteket kivéve kombinálni kell azt az érintett háztartás rezsiköltségeinek kordában tartását segítő ú.n. intelligens és előre fizetős mérőórák felszerelésével, végső esetben a kifizethető költségű, új lakás megtalálásának segítésével. A rezsiköltségek csökkentéséhez vezethet, ha az épületfelújítások támogatására fordítható összegek nőnek.
A magyar lakásállomány 92%-a magántulajdonú. Az elmúlt évtizedekben az állami támogatásokat is saját tulajdonú lakás megszerzéséhez vehették igénybe az emberek. A Demokratikus Koalíció azt kezdeményezi, hogy következő kormány állami segítséget alapvetően bérlakás építéséhez és lakbértámogatáshoz nyújtson. Bérlakásépítéssel az arány gyors megváltoztatására nincs mód, de 15-25 éves távlatban a 80‐20 %-os arány elérését meg kell célozni. A lakásállomány nagysága – a természetes fogyás pótlása mellett — az ország népességét kiszolgálja. Hiány van ugyanakkor megfizethető bérű lakásból, de a bérlakáskínálat bővítése nemcsak a közösségi (állami, önkormányzati) szektorban történő befektetésekkel (például városrehabilitációval vagy a fizetésképtelen tulajdonosoktól való vásárlással és szociális bérlakásépítéssel) növelhető. Az európai uniós források az állami és önkormányzati szektor mellett felhasználhatók magántársaságok magasabb használati értékű bérlakás-építéséhez is. Ha a bérlakást építő és üzemeltető társaságok is kínálnak lakásokat, illetve mobilizálják az üres lakásállományt, közelebb jutunk ahhoz, hogy a fiatalok és az alacsony jövedelműek bérlakásban oldják meg lakhatásukat. A munkavállaláshoz kötött, esetleg a gyermeklétszámmal kombinált magasabb lakhatási támogatással a bérletet, mint elérhető és ésszerű lakhatási modellt lehetne elterjeszteni, ami egyben elősegíti a munkaerő-mobilitást is. Az alacsonyabb jövedelmű, de már nem szociális bérlakást igénylő családok lakhatásának biztosítására lehetőségként figyelembe kell venni a használati jogú lakásszövetkezetek alapítását is.
A lakótelepek, de különösen a paneles technológiával épült lakótelepek sajátos koncentrálói a tulajdonviszonyok és a magas rezsiköltségek negatív következményeinek. A jobb anyagi körülmények között élők elköltöztek, a mobilitáshoz anyagi forrással nem rendelkezők maradtak, a kisjövedelmű, a sokgyermekes lakáskeresők pedig itt találtak otthonra. Mára a lakótelepeken az átlag vagy az alatti jövedelemmel rendelkező családok a jellemzőek. Ennek a folyamatnak a következményeként a lakáspolitika kiemelkedően fontos kérdése lett a lakótelepi rezsiköltségek leszorítása. A korábbi kormányok jó irányt választottak a korszerűsítés ösztönzésével, mert a megtakarítás nemcsak családi, hanem nemzetgazdasági szinten is jelentkezik. Az Orbán-kormány által az elmúlt években hibernált panelprogramot újra életre kell kelteni.
A lakótelepeken élők gondjai azonban nem azonosíthatóak a rezsiköltségek nagyságával. A műszaki megoldások szükségszerűen kényszerű üzemeltetési közösségeket teremtenek. Arra, hogy tulajdonszerzéssel ki lesz tagja, a közösségnek nincs befolyása, de bármelyik lakó fizetésképtelensége esetén annak következményeit egyetemlegesen viselniük kell. Sürgető a közös üzemeltetés újraszabályozása, mégpedig olyan módon, amely a közösségek cselekvési lehetőségeit bővíti, de nem sérti az érintettek jogos gazdasági és emberi érdekeit.
A lakótelepek műszaki és társadalmi rehabilitációja racionális társadalmi befektetés. Egyfelől az általuk elfoglalt, többnyire belső városi területek, a kiépített, jó közlekedési kapcsolatok, infrastruktúra és szolgáltató – rendszer megőrzendő érték, másfelől az új építésű lakóparkokkal szembeni olcsóbb lakásárak az alacsony keresetűek, többgyermekesek önálló otthonteremtését itt lehetővé teszik. A társadalmi felemelkedés kézenfekvő térbeli kerete a lakótelep, családok százezreinek mással -lakópark, családi ház – nem helyettesíthető lehetősége. A lakótelepek társadalmi rehabilitációja igényel olyan intézkedéseket is, amelyek tágítják a lakótelepi intézményeknek és civil szervezeteknek a családok közösségi beilleszkedését segítő tevékenységét, és növelik az ott élők biztonságérzetét.”
A cigányság lakhatási körülményeinek javításával kapcsolatosan központi feladatként elsődleges cél a romatelepek felszámolása. A városokban élő cigányság számára pedig bővíteni kell a szociális lakásokhoz való hozzáférést.
A DK teljes programja:
http://dkp.hu/documents/10327/411194/DK+program