Újabb segítség a lakáshiteleseknek

2014.04.02. Írta:

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A cégek 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel törlesztését, vagy lakásvásárlását – mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter miután aláírta az erről szóló miniszteri rendeletet. A miniszter abban bízik, hogy ez a lehetőség jelentős segítséget nyújt a magyar családoknak a devizahitelek kivezetésében és az otthonteremtésben.

A jogszabály értelmében a munkáltató ötévente legfeljebb ötmillió forintot juttathat adómentesen - a fizetésén kívül - a dolgozójának azért, hogy törlessze forint - vagy deviza alapú lakáshitelét. Ez az összeg azért is jelentős, mert átlagosan 7 millió forint a magyar családok adóssága.

Az adómentes támogatást új vagy használt lakásvásárlásra, és építésre is fel lehet használni. A juttatás összege nem lehet több a vételár vagy az építési költség harminc százalékánál.

Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy a kormány az elmúlt években számos intézkedést hozott a devizahitelesek megsegítésére, amellyel több mint félmillió család otthonát sikerült megmenteni. A tárcavezető az eddig megtett, összehangolt lépések közül kiemelte az árfolyamgát intézményét, a végtörlesztés adta lehetőségeket és a hitelek elengedéséhez kapcsolódó adómentességet. Ezeket az intézkedéseket egészíti ki ez az új lehetőség, amellyel a munkáltatók akár havi 80 ezer forinttal is hozzájárulhatnak dolgozóik életfeltételeinek adómentes támogatásához.

Budapest, 2014. április 2.

Nemzetgazdasági Minisztérium

 

Hírek archivum