MKpartners

Tovább drágulnak a lakáshitelek

2021.11.23. Írta: Sajtóhír

Drasztikus lakáshitelkamat-emelések elé néz a magyar piac, és a mostani piaci környezetben az eddigieknél is hosszabb időtartamra, a 20 évre vagy a futamidő végéig fixált hitelek irányába tolódhatnak el a lakáshitel igénylések a money.hu szakértőinek véleménye szerint. 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által a múlt héten meglépett, kétlépcsős, összességében 0,7 százalékpontos jegybanki kamatemelés következtében ugyanis a banki jelzáloghitel kamatok és a hitelek árazásának alapját biztosító pénzpiaci kamatlábak olyan mértékben csúsztak egymásra, hogy a múlt hétvégén a piacon 5 olyan pénzintézetet is talált a money.hu kalkulátora, amelynek 10 éves kamatfixálás mellett használt lakásra nyújtott hitelének legjobb ügyfeleknek kínált top-kamata alacsonyabb volt mint a pénzpiaci referenciakamatok szintje. Hasonlóan egymásra csúsztak az 5 éves kamatperiódussal bíró hitelek kamatai és az ötéves referenciakamat szintje is. A kamatbázishoz képest negatív kamatszint mellett hosszan még a nagyon jó ügyfeleknek sem éri meg hitelezni. Ilyen kamatok mellett a bankok sem költségeiket, sem a kockázati felárukat nem tudják érvényesíteni.

A bankok egymás közötti versenye miatt a korábbi hónapokban látott visszafogott kamatkiigazításoknak vége, minden banknál érdemi kamatemelésre kell felkészülni.

 

A hosszan fix hitelek reneszánsza jöhet

Ebben a kamatkörnyezetben a money.hu szakértői szerint további átalakuláson mehet át a lakáshitel piac. Azon ügyfeleknek, akiknek jelenleg nincs folyamatban hitel elbírálásuk, vagy a következő napokban nem tudnak a hitelbírálathoz szükséges valamennyi irattal gyorsan sikeres hiteligénylést lebonyolítani, azoknak jó eséllyel nem az 5 vagy az eddig legfelkapottabb, 10 éves kamatfixálás mellett nyújtott lakáshitel felvétele lesz javasolható, hiszen - banki verseny ide vagy oda - a következő hetekben az 5, de legfőképpen 10 évre fixált kamatozást kínáló kölcsönök drágulása várható.

Eközben a jelenleg is megfelelő kockázati marzsot biztosító, hosszan fix hitelek kamatszintjét nem, vagy csak a rövidebb kamatperiódussal rendelkező hiteleknél visszafogottabban drágítja majd jó eséllyel a piac. A hosszan, akár a teljes futamidőre fix kamatozást kínáló konstrukciók komoly előnye, hogy az ügyfél a hitel teljes futamidejére, 15-20 évre is fix törlesztőrészlettel számolhat.

Ennek köszönhetően nem kell tartania attól, hogy mekkora lesz az infláció és hogyan alakulnak emiatt a jegybanki és a banki kamatszintek. Ennek a biztonságnak a felára ugyanis soha nem volt olyan alacsony, mint az a következő hetekben várható.

Forrás: money.hu

Hírek archivum