MKpartners

Több tízezerrel nőhet a lakásfelújítások száma idén

2021.01.08. Írta:

2021-re kétszázezer lakás nagyobb léptékű felújítására és 25 ezer új építésű lakóingatlan kivitelezésére van elegendő országos kapacitás – írja a Magyyar Nemzet az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségére (ÉVOSZ) hivatkozva.

 A szövetség a tagszervezeteitől kapott adatok, a vállalkozói felmérések és a várakozások alapján úgy összegzett, hogy a felújítási kapacitás növelése 10-15 százalékkal lehetséges éves szinten, ugyanakkor a hatékonyság javulásával arányosan ezek a számok még tovább növelhetők.

A szakszövetség szerint az otthonfelújítási program és hitel bevezetésével nem láthatók még a valós megrendelői igények erre az évre, az azonban biztosnak tűnik – már csak a program iránti nagyfokú előzetes érdeklődést figyelembe véve –, hogy a tavalyihoz viszonyítva több tízezerrel emelkedhet az egy évben felújított lakások, házak száma. Az ÉVOSZ becslései szerint tavaly mintegy 190 ezer lakás felújítására került sor.

A lakásfelújítások 25-28 százaléka, vagyis több mint negyedük Budapesten valósult meg. Nem véletlen, hogy a felújítási kereslet és kapacitás közötti eltérésekből fakadó feszültségek elsősorban a fővárosban és agglomerációjában jelentősek. Tíz felújított ingatlanból hat jellemzően családi ház, négy pedig lakás. Az ÉVOSZ becslése szerint a tavalyi felújítások mintegy negyven százaléka egy-két millió forintból valósult meg. További szintén negyven százalékuk kettő-négy millió forintba, 15 százalékuk négy-nyolc millió forintba került. A fennmaradó ötszázaléknyi felújítás lehetett olyan, amelyre az ingatlan tulajdonosa több mint nyolcmillió forintot költött. Az otthonfelújítási program hatására ezek az összegek idén feltehetően eltolódnak a magasabb összegek felé.

Az ÉVOSZ abban bízik, hogy a program hatására a kivitelezői felújítási szolgáltatásoknál negyvenről hetven százalékra emelkedhet a számlakérés, -adás gyakorlata. Most abban bíznak, hogy a program hatására a kivitelezői felújítási szolgáltatásoknál negyvenről hetven százalékra emelkedhet a számlakérés, -adás gyakorlata.

 

Forrás: Magyar Nemzet

Hírek archivum