Párdi Zsófia / igylakunk.hu

Több helyen ereszkedni kezdtek a lakásárak

2020.11.17. Írta:

Habár sok szakértő már több mint egy éve emlegeti a hazai ingatlanárak csökkenését, csak most lehet valóban érezni, hogy elindult valami a piacon. Egyes ingatlanpiaci szegmensekben és területeken már a hirdetési áraknál is csökkenés látszik.

Hosszú évek emelkedése után lassan bontakozott ki a fordulat a hazai ingatlanpiacon, mára azonban látszik, hogy nem csak megtorpantak az ingatlanárak, hanem több helyen és szegmensben óvatosan ereszkedésbe váltottak. A problémát most az jelenti, hogy a vevők már azt gondolják, hogy az árak lefelé tartanak, miközben az eladók még mindig azt hiszik, hogy továbbra is emelkedőben vannak - magyarázta Nagy Andrea, a Balla Ingatlan észak-budai irodájának szakmai vezetője.

Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájnak szakmai vezetője szerint nagy az árkülönbség a vevői és az eladói oldal között: egy erős 20 százalékról biztos beszélhetünk, de akadnak olyan tulajdonosok, akik a reális árhoz képest 10 millió forinttal többért hirdetik a lakásukat. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy például egy 30 milliós lakást 40-42 millióért szeretnének egyes tulajdonosok eladni, de az ilyen árakon hirdetett ingatlanokra természetesen nincs semmilyen érdeklődés.

Pedig, aki most vásárol, az jogosan szeretne “nyomottabb áron” vásárolni, hiszen romlik a gazdasági helyzet, nő a munkanélküliség, nem tudnak tervezni az emberek - vélekedett Nagy Csaba, a Balla Ingatlan dél-budai irodáinak régiós vezetője, aki szerint a vevők elfordulnak a túlárazott vagy akár csak a drágább árkategóriába tartozó ingatlanoktól. Ez persze nem jelenti azt, hogy a hirdetők csökkentenének az árakon. A szakértő szerint sok esetben, akik piacra lépnek a lakásukkal, azok valamilyen ár-elképzeléssel érkeznek, és ha erre nincs fogadókészség, akkor inkább nem adják el az ingatlant, hanem kihátrálnak.

Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábban várt 20-30 százalékos árcsökkenés viszont a romló gazdasági helyzet ellenére egyelőre nem jelentkezett. Az ártörés nehezen alkalmazható a bizonytalan ingatlanpiacon, az ügyfelek ugyanis az ingatlanhirdetésekben megjelenő árakból indulnak ki, így nagyon kevesen mérséklik a hirdetési árat. Mindössze egy-két olyan tulajdonos van, aki igazodott a változásokhoz, és egy kis mértékben - 5-10 százalékkal - visszavett áron kínálják az ingatlanjukat. Ez most leginkább a panelek szegmensében érezhető - tette hozzá.

Ugyanezt érzékelte Rencsevics Mária, a Balla Ingatlan XIX. és XX. kerületi irodájának szakmai vezetője, aki szerint 5-10 százalékos árcsökkenéssel lehet találkozni a panellakásoknál, ami a szakértő szerint annak köszönhető elsősorban, hogy az elmúlt években irreális mértékben emelkedtek ezen ingatlanok árai.

Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője is azt tapasztalta, hogy 5-10 százalék körül alakult az árcsökkenés. Ugyanakkor az is jellemző, hogy az ingatlantulajdonosok nagy része nehezen fogadja el ezt, és inkább kitartják az ingatlanok árát, abban bízva, hogy hamar magára talál a piac és a korábbi magas árszinten tudják majd értékesíteni.

Nem mindenhol mutatkoznak azonban az árcsökkenés jelei. Ilyen például a Velencei-tó környéke, ahol dr. Kovács Csaba, a Balla Ingatlan agárdi irodájának szakmai vezetője szerint egyáltalán nem érezni a beinduló árcsökkenést. Sőt a csendesebb, eldugottabb helyen lévő ingatlanok árai elkezdtek emelkedni - mégpedig jelentős, 10-20 százalékos mértékben -, miközben a frekventált részeken találhatóké stagnál.

Hasonló a helyzet a Balaton déli partján is, ahol az újépítésű ingatlanok piacán olyannyira erőteljes kereslet alakult ki a nyáron, hogy néhány százalékkal tovább  lehetett emelni az árakat azoknál az ingatlanoknál, melyeknél még az idei év nyarán sor került az átadásra - mondta Krausz Gábor, a Balla Ingatlans siófoki irodájának vezetője. Azt is hozzátette azonban, hogy a panellakásoknál itt is érezni lehet a megtorpanást, de ez egyelőre csak stagnáló árakat jelent.

Jelenleg tehát leginkább azt lehet látni, hogy mindkét oldal kivár: a vevők mérsékeltebb árakon érzik indokoltnak a vásárlást, míg az eladók abban reménykednek, hogy hamarosan magára talál a piac, és minden visszatér a régi kerékvágásba. Több szakértő szerint kérdéses, hogy mi történik majd a hitelmoratórium megszűnése után. Elképzelhető ugyanis, hogy azok, akik addig meg tudják tartani az ingatlanjukat úgy, hogy nem kell fizetni a törlesztőrészleteket, kénytelenek lesznek a piacra lépni vele. A megjelenő nagyobb számú ingatlan viszont árcsökkenést is előidézhet.

 Forrás: Balla Ingatlan

Hírek archivum