Az ötmilliárd forintos keretösszegű kiírás a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében segíti a társasházakat és lakásszövetkezeteket, a 100 százalékos támogatás jóvoltából összesen akár 200 ezer háztartás fizethet majd a tényleges fogyasztása alapján, kevesebbet a távfűtésért – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM).
A program a támogatásra jogosult mintegy 410 ezer háztartás közel fele számára teremt lehetőséget korszerű mérési rendszerek kialakítására, saját forrás igénybevétele nélkül.
A pályázat távolról leolvasható fűtési költségmegosztó eszközök beszerzéséhez és felszereléséhez, a meglévő készülékek cseréjéhez, távolról leolvashatóvá tételéhez biztosít állami hozzájárulást. A távhővel ellátott lakóépületek a rendszerhez szükséges adatgyűjtők telepítéséhez is igényelhetnek vissza nem térítendő forrást. Választható elemként támogatható még a termosztatikus radiátorszelepek és alsó elzáró szerelvények felszerelése – ismertették.
Az ötmilliárd forintos teljes keretösszegből egy pályázó legalább 100 ezer forint és legfeljebb 120 millió forint támogatást igényelhet. A kérelmeket a területi szempontok figyelembe vétele nélkül, beküldésük idősorrendjében bírálják el.
A támogatott fejlesztések megvalósításának legkésőbbi határideje 2026 vége. A társasházak, lakásszövetkezetek pályázatait 2025. június 30-án 14 órától a rendelkezésre álló keretösszeg 120 százalékának eléréséig, de legkésőbb 2026. június 30-ig várják.
Két hete kezdődött meg a pályázathoz kapcsolódó szolgáltatói és termékregisztráció, a kérelmek itt 2026 végéig nyújthatók be.
A fejlesztést követően a lakók a jövőben nem a légköbméterrel vagy az alapterülettel, hanem tényleges felhasználásukkal arányosan fizetnek a távfűtésért. A folyamatosan nyomon követhető adatok tudatosabb fogyasztást tesznek lehetővé, ami a rezsikiadások csökkenéséhez vezethet
Forrás: MTI