Szentiváni János / igylakunk.hu

Támogatás a népi építészet megőrzésére

2020.01.09. Írta:

Ismét lehet támogatást igényelni a védett népi építészeti emlékek helyreállítását célzó Népi Építészeti Program keretében a programot megvalósító Teleki László Alapítványnál.

A támogatási kérelemnek köszönhetően az ingatlanok tulajdonosai számára lehetővé válik építéstörténeti dokumentáció, értékleltár, faanyagvédelmi, statikai és szerkezeti-diagnosztikai szakvélemények, valamint falkutatás elkészíttetése vagy az értékek azonosítása által már célzottan összeállítható szakrestaurátori tervek és komplex építészeti tervdokumentációk összeállítása is – írják közleményükben.

A magyar kormány által biztosított forrás olyan, Magyarország területén álló népi építészeti emlékek veszélyelhárítását, állagmegóvását, valamint részleges vagy teljes helyreállítását megelőző és megalapozó előkészítő dokumentációk, kutatások elkészítéséhez nyújt támogatást, amelyek az épített örökségnek műemléki értéket képviselő, védelem alatt álló egyedi (műemlék, nyilvántartott műemléki érték, helyi védelem) elemei. A forrás felhasználása ezen elsődleges célja mellett támogatja a területi védelem alatt álló együttesek meglévő egyedi történeti értéket hordozó (jellemzően külső, homlokzati) elemeinek értékőrző-megújító kezdeményezéseinek előkészítését is.

A támogatási pályázat beadási határideje: 2020. február 20.

A Népi Építészeti Program iránt nagy az érdeklődés, a tavalyi támogatásoknak köszönhetően mintegy 130 értékfeltáró munka és értékmegőrző felújító tevékenység indulhat meg.

A program megvalósításában az alapítvány kiemelt figyelmet tulajdonít az értékazonosításnak. Az értékmegőrző felújítás alapjait a gondos előkészítés biztosítja, amellyel a népi építészeti emlék értékeinek feltárása, felmérése, a műszaki szakvélemények és építésztervek elkészítése valósítható meg. E szakmai előkészítéssel a későbbi értékmegőrző szemléletű felújítás céljairól és műszaki tartalmáról is pontos képet alkothat a tulajdonos, gondosabban tervezhető az anyagi ráfordítások igénye.

Az alapítvány ezért határozta el a program keretén belül egy szakmai előkészítésre igényelhető támogatás meghirdetését. A program céljainak megvalósításában ez az elem fontos szakmai megerősítés az értékek azonosítása és fenntartható megőrzése érdekében.

Forrás: MTI

Hírek archivum