Wikipédia

Szegeden szociális bérlakásokká alakítják az üres lakásokat

2018.09.07. Írta:

A szegedi közgyűlés pénzügyi és vagyongazdálkodási bizottsága e heti ülésén döntött arról, hogy két ütemben tizenhat önkormányzati lakást fognak felújítani - számolt be a Mérce.

Az első ütemben közel 40 millió forintot költenek felújításra, ami összesen 10 lakást jelent, míg a másodikban 20 millió forintot, ami 6 lakás felújítását eredményezi. A mostani program az újszegedi, a belvárosi, a tarjáni és a felsővárosi lakásokat érinti.

Szegeden az országosan is egyedülálló szociális bérlakás-programot 2016-ban indították el. Az első évben 204, a másodikban 200, míg idén előreláthatólag 200 bérlakást újítanak fel és adnak bérbe a rászorulóknak. A város három év alatt összesen 1.5 milliárd forintot költ lakásfelújításra. A programra azok pályázhatnak, akik legalább 5 éve szegedi lakosok, vagy legalább 5 esztendeje szegedi székhelyű cégnél dolgoznak.

A jelentkezőket pontszám alapján rangsorolják úgy, hogy a valóban rászorultak kerülhessenek előnybe. Vizsgálják a gyermekek számát, plusz pontokban részesítik a tartósan beteg, fogyatékkal élő és korábban állami gondozott pályázókat.
Botka László, a város polgármestere 2017 februárjában fejtette ki a Mércének, hogy egy olyan országos programra lenne szükség, amelyben köteleznék az önkormányzatokat az üres lakások felújítására, mivel ezzel pont azokon tudnának segíteni, akik az államilag finanszírozott lakhatási rendszerben nem tudnak részt venni.

A polgármester szerint jó néhány százezer család van, akin csak a szociális bérlakás segíthet, hiszen a magyar családok jelentős többsége a legnagyobb állami támogatással sem tudna magántulajdonú lakáshoz jutni, a családok többségének nulla megtakarítása van.

Forrás: Mérce

Hírek archivum