MKpartners

Óriási szakmunkás- és mérnökhiány van az építőiparban

2021.10.06. Írta:

Nem munkaerőhiány, hanem szakmunkás- és mérnökhiány van az építőiparban - mondta Koji László a Világgazdaságnak adott interjúban. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke arról is beszélt, hogy nem számít további jelentős drágulásra, de az árak már nem térnek vissza a korábbi szintre.

 Mint mondta, októberben körülbelül 20-25 százalékkal kerül többe építeni, mint februárban. Ennek a kétharmadát a világkereskedelmi folyamatoknak, az építőanyag-piaci árrobbanásnak tudhatjuk be. További ilyen mértékű drágulásra azonban már nem számít.

Az építőanyagellátásról szólva úgy fogalmazott, hogy bizonyos termékek esetében továbbra is importalapanyagokra fogunk szorulni, de magukat az építési termékeket nagyobb volumenben kellene az országban előállítani. Középtávon el kellene érni, hogy az építőanyag és az építési termék behozatali aránya 30 százaléknál ne legyen nagyobb. Úgy látja, hogy az építőanyag-spájzolásnak vége, már nem raktárra veszik az anyagokat, amit az is mutat, hogy a kivitelezői kapacitás iránt is nőtt a kereslet.

A munkaerőpromlémákkal kapcsolatban azonban dráma számokat idézett Koji László: a foglalkoztatási mélyponthoz képest már körülbelül 140 ezer emberrel többet foglalkoztat az ágazat, mint 2014-ben, de csak be sem tanított segédmunkásokat találunk a piacon. Abból adódik a nagy probléma, hogy az iskolarendszerből nem jön ki elegendő szakmunkás, és a felnőttképzésre se idő, se pénz nem jut a cégeknél. Ráadásul az építőipar jövedelmezősége is alacsony.

Az elnök úgy látja, hogy ezért fontos lenne, hogy a kormánynak, a mindenkori kormánynak legyen pénze felnőttképzésre. A közmunkából jött át 35-40 ezer ember az építőiparba, akiket nem kellett tovább a költségvetésből finanszírozni, sőt, még járulékot is fizetnek utánuk a cégek.

Utalva az újrakezdett szakember-hazahívó programra elmondta, hogy már az is sokat segítene, haa recessziós években, 2008–2014 között kint munkát vállaló 30-35 ezer szakmunkás és mérnök közül egy-kétezer hazajönne. Ők olyan szervezettséget, szerszámhasználatot, nyelvtudást szívtak magukba, hogy Magyarországon sokuk azonnal középvezetői vagy csoportvezetői munkakörben helyezkedhetne el - tette hozzá Koji László.

Forrás és részletek: vg.hu

 

Hírek archivum