Párdi Zsófia / igylakunk.hu

Önkormányzati szolgálati lakásokat létesítenek a Balaton-régióban

2024.01.19. Írta:

A Miniszterelnökség 5 milliárd forintot biztosít idén a kiemelt balatoni üdülőrégió számára önkormányzati szolgálati lakások kialakítására, amely keret felosztására a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) két pályázat kiírását tervezi – közölte Bóka István, a tanács társelnöke.

Óriási előrelépést jelent az új szolgálati lakások létesítése, illetve a régiek bővítése a Balaton-régió számára, hiszen évről évre növekvő probléma a közszolgáltatásban dolgozók létszámhiánya. Több településen hiányzik a megfelelő számú bölcsődei, óvodai, általános iskolai, középiskolai pedagógus, egészségügyi, szociális területen foglalkoztatott munkatárs, igazgatási, rendvédelmi és közművelődési szakember.

Bóka István megjegyezte, hogy ezen területek jövedelmi viszonyai nem teszik lehetővé a drasztikusan megemelkedett balatoni ingatlanárak megfizetését. A Balaton Kiemelt Térség hosszú távú, kormány által is elfogadott fejlesztési programjának ezért is egyik prioritása a népességmegtartó képesség fejlesztése, a képzett és aktív korú népesség elvándorlásának megállítása, illetve állandó lakosként a térségbe vonzása. Ehhez elengedhetetlen a balatoni lakhatási feltételek biztosítása, javítása szolgálati lakásokkal – mondta a társelnök.

A BFT Miniszterelnökség által jóváhagyott szakmai programja szerint a kapott keretből első körben 3 milliárd forint erejéig az üdülőrégió járási székhelyei pályázhatnak februártól, mivel ezeken a településeken található a legtöbb közintézmény, közszolgáltatás. A második körben 1,5 milliárd forint erejéig a régió többi településének önkormányzata pályázhat majd, várhatóan május-júniustól. A támogatási keretből tartalékot is képeznek túligénylés esetére, a program menedzselésére, továbbá balatoni lakhatási programot előkészítő tanulmányok, elemzések készítésére.

A kiírásra váró pályázatok pontos feltételrendszerének kidolgozása, egyeztetése még zajlik.

Forrás: Realista

Hírek archivum