Piqsels

Okozott gondokat, de már lecsengett a pánikvásárlás az építőanyagoknál

2020.04.15. Írta:

A koronavírus-járvány ellenére jelentősen nőtt a Mapei Kft. forgalma az első negyedévben.A vállalat szerint a forgalom növekedéséhez a pánikszerű építőanyag-felvásárlás jelentősen hozzájárult, egyúttal komoly problémákat okozva.

Az év első három hónapjában 5,5 milliárd forint belföldi nettó forgalmat ért el a vállalat, ami 36,8%-kal haladja meg a tavalyi év azonos időszakának eredményeit.

„Sokan féltek, hogy a koronavírus miatt tartós áruhiány lesz az építőiparban, ami felvásárlási lázat indított el a kivitelezők körében. Ez csaknem akkora nehézségeket eredményezett, mint maga a járvány. Szerencsére a pánik gyorsan megszűnt, a kivitelezők látják, hogy szükségtelen építőanyagot bespájzolni, nem kell hiánytól tartani” – mondta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.

A vállalatcsoport globálisan szigorú biztonsági intézkedéseket vezetett be, melyek betartása a munkatársak, a vásárlók és a szállítmányozók számára egyaránt kötelező. A termelés és a vevőkiszolgálás szigorú biztonsági intézkedések mellett folyamatosan működik. Mind az import, mind a hazai gyártású termékek mennyisége elegendő, folyamatosan biztosított az áruellátás.

Az elmúlt hetek vásárlási rohamai után mára normalizálódott a helyzet a sóskúti gyárban, a hazai gyártású termékek készletei újra biztonságos szintre emelkedtek a vállalatnál. Megoldódtak a nemzetközi szállítási nehézségek is. Az olaszországi Mapei üzemek folyamatosan termelnek, az alapanyag-ellátás biztosított, kisebb csúszások azonban előfordulhatnak.

A Mapei Kft. az év hátralévő részében az építőipar kismértékű lassulására számít. Markovich Béla elmondta, bízik benne, hogy nem áll le az építőipari termelés, a beruházók a koronavírus-vészhelyzet okozta sokk kiheverése után folytatják a beruházásaikat. Információi szerint a nagy generálkivitelezők termelnek, a projektek kivitelezése a nehézségek ellenére folyamatos.

A vállalat jelenleg vizsgálja a lakossági beruházások alakulását. Arra számít, hogy a lakossági beruházások sem lassulnak számottevően, mert a kényszer-homeoffice és kényszerszabadság miatt számos kisebb munkát előrehoztak az emberek, ami csökkentheti az elhalasztott felújítások kedvezőtlen hatását.

Markovich Béla szerint az építőcégek likviditásának megőrzéséhez gyors intézkedésekre, az állami és önkormányzati beruházások élénkítésére, a teljesítésigazolások kiadásának és a kifizetések gyorsítására, valamint a visszaigényelt áfa gyorsított kifizetésére lenne szükség.

Hírek archivum