MFPartners

Nem odázhatók a valódi rezsicsökkentő korszerűsítések

2022.07.21. Írta: Sajtóközlemény

Elkerülhetetlenek lesznek az energiahatékonysági lakáskorszerűsítések a rezsicsökkentés szigorítása után. Ennek finanszírozására jelenleg a szabad felhasználású jelzáloghitelek mellett a gyermekes családok számára érhetők el állami támogatások.

Már többezer kalkulációt hajtottak végre az energiaszámlájuk várható összege után érdeklődők a money.hu múlt hét vége óta működő rezsikalkulátorában. A hitelösszehasonlító portál a fogyasztók jobb tájékoztatása érdekében a kormányzati bejelentést követően aloldalt hozott létre, ahol az érdeklődők valamennyi, a gáz- és villamosenergia árváltozással kapcsolatos információt naprakészen követni tudnak.

A money.hu rezsikalkulátora konkrét jogszabályi szabályozás hiányában egyelőre a július 13-i Kormányinfón elhangzott átlagfogyasztásra vonatkozó adatokkal számol, ám az új információk átvezetése a jövőben is automatikusan beépül. A rezsikalkulátor csak a fogyasztási adatokkal számol, hiszen ma még nem tudható, hogy a szolgáltatók által kiszabott egyéb díjakat (pl. rendszerhasználati díj) miként alakítja majd a szabályozás, a későbbiekben ez is a kalkuláció része lesz. Ugyanakkor a fogyasztási szerkezet modellezésére már most is alkalmas a havi gáz és áramfogyasztás alapján számoló rezsikalkulátor.

A rezsikalkulátor mellett az oldal látogatói azokról a támogatási és hitellehetőségekről is tájékoztatást kapnak, amelyek a természetes spórolás mellett segíthetik a fogyasztókat abban, hogy energiatakarékossági beruházásokat hajtsanak végre.

Ezekkel az állami programokkal számolhatunk

Az év végéig biztosan elérhető az otthonfelújítási program. A támogatás összege az elvégzett beruházás 50 százaléka, maximum 3 millió forint lehet, a forrásokat a maximum 6 millió forint összegig, évi 3 százalékos kamatozású, maximum 10 éves hitelből lehet finanszírozni. A támogatást az állam utólag, számla alapján számolja el, ha a fejlesztés hitelből történik, a támogatás összege a hitel előtörlesztésére fordítódik.

A támogatható beruházások körében számos olyan fejlesztés finanszírozható, amely komoly rezsiszámla csökkenést okozhat – a nyílászárók cseréjétől, a fűtésrendszer korszerűsítésén át a házak szigeteléséig és napkollektor, napelemes rendszer telepítéséig. A money.hu szakértői szerint a sikeres energiatakarékossági program a jövő évben is folytatódhat, nagy kérdés, hogy a feltételeken, a támogatási és hitelösszeg több szervezet által kért növelésén elgondolkodik-e az új fejlemények tükrében a kormányzat.

Az arra jogosultak számára a falusi CSOK a Babaváró is felhasználható energetikai célú beruházás, felújítás támogatására.

A szabad felhasználású jelzáloghitelek reneszánsza jöhet

A támogatások mellett a piaci hitellehetőségek is alternatívát kínálhatnak energetikai fejlesztések finanszírozására. Korábban számos energetikai beruházást személyi kölcsön felvételével finanszíroztak a családok. A könnyen, akár órák alatt is elérhető hitelek konstrukcióit a bankok tavaly úgy alakították, hogy azok passzoljanak az otthonfelújítási támogatáshoz. Azaz a futamidő idején egyszer, az otthonfelújítási támogatás megérkezésekor a támogatás összegével, maximum 3 millió forinttal külön díj nélkül ezek esetében is csökkenthető a még fennálló tartozás.

A kamatok emelkedése miatt ugyanakkor a money.hu szakértői szerint a komolyabb beruházásokban gondolkodók számára a személyi kölcsönöknél olcsóbb megoldást kínálhatnak a szabad felhasználású jelzáloghitelek. A trendfordulót jól mutatja, hogy az év első öt hónapjában a pandémiát megelőző utolsó évhez, 2019-hez képest már 24 százalékkal több szabadfelhasználású jelzáloghitel szerződést kötöttek a bankok, miközben a személyi hitel kihelyezések ugyanebben az időtávban 6 százalékos csökkenést mutatnak. A Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint az év első öt hónapjában folyósított szabad felhasználású jelzáloghitelek teljes hitelköltség-mutatója (THM) 6,44-8,1 százalék között mozgott, miközben a személyi hiteleket átlagosan 12,9-14,74 százalékos THM mellett tudták felvenni az ügyfelek.

Fontos az összehasonlítás

Természetesen a szabad felhasználású jelzáloghiteleknél is fontos az ajánlatok összehasonlítása. Egy 15 millió forintos 10 évre felvett, végig fix törlesztést biztosító szabad felhasználású jelzáloghitel esetében a banki kamat ajánlatok a money.hu kalkulátorában 8,39 és 10,4 százalék között szóródnak (THM: 8,78-11,41%), ami a havi törlesztőrészletben közel 20 ezer forintos különbséget jelent. A havi törlesztés szerencsés esetében 146 800 forintból is megúszható, ám ennél 13 százalékkal magasabb, 166 300 forint is lehet a havi hitelterhünk. Mindez azt jelenti, hogy jó választással a hitel teljes futamideje alatt közel 4 millió forint spórolható.

Forrás: money.hu

Hírek archivum