Nem fizetik meg a vevők az energiahatékonyságot

2017.03.28. Írta:

Sem az eladókat, sem a vásárlókat nem érdekli különösebben egy adott ingatlan energetikai besorolása, és a lakások árában sem nagyon mutatkozik meg a különbség – derül ki Balla Ákos, a Balla Ingatlan tulajdonos-ügyvezetője a Magyar Időknek adott interjújából.

– Miközben egy mosógép megvásárlásánál döntő tényező annak energetikai besorolása, addig ugyanaz egy átlagember élete legnagyobb beruházásánál, vagyis egy ingatlan megvásárlása során szinte teljesen háttérbe szorul – mondta Balla Ákos. A jó pár éve bevezetett energetikai tanúsítványt – amelynek megléte 2012 óta minden adásvétel esetén kötelező – továbbra is csak letudni való adminisztrációs elemnek tekintik az eladók és a vevők az értékesítési folyamatban.

– Szükséges kellék, azonban a vevői döntésben vagy a vételár kialakításában nem játszik szerepet – mutatott rá Balla Ákos. A családi házaknál valamivel komolyabb mértékű tudatosság figyelhető meg, noha ez gyakran csak azt jelenti, hogy a vevő tájékoztatást kér a korábbi évek fűtésköltségéről, de a részletes adatokat már nem ellenőrzi.

Balla Ákos szerint a közeljövőben sem várható jelentősebb változás az energiatudatosság szempontjából. Mivel az új építésű lakóingatlanok esetében sem figyelnek erre a vásárlók, ezért a most épülő társasházak esetében a beruházók kizárólag a szabványoknak akarnak megfelelni, többet nem tesznek az energiahatékonyságért. Ennek költségét ugyanis a vásárlók nem fizetnék meg.

Korábbi elemzésében az Ingatlan.com is arra jutott, hogy az energiatanúsítvány szinte semmilyen szerepet nem játszik a lakásvásárlásoknál. A hirdetési oldal szerint a lakásukat eladásra kínálók háromnegyede úgy kezdi hirdetni azt, hogy nincs meg a tanúsítvány, vagy ha van is, a hirdetésben nem tüntetik fel a besorolást. Ez alapján a vevőket sem nagyon érdekli mindez, ami alól csak a legjobb, AA-s kategóriák számítanak kivételnek: az ilyen osztályzatú ingatlanok négyzetméterára 10-20 százalékkal magasabb lehet, mint az azonos környék rosszabb besorolású lakásainak.

Forrás: Magyar Idők

Hírek archivum