MKpartners

Napelempályázat: az állam fizeti az előleget a kivitelezőnek

2021.12.03. Írta:

Egyszerűsödött a jelentkezés a hamarosan megnyíló kétszázmilliárd forint keretösszegű lakossági napelemes pályázatra. A fizetendő esetleges előleget pedig a támogató utalja majd közvetlenül a kivitelezőnek, azt nem a pályázóknak kell kifizetniük.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a beérkezett észrevételek és tapasztalatok alapján olyan kisebb módosításokat hajtott végre a tárca a kiírásban, amelyek egyértelműsítik a feltételeket, illetve egyszerűbbé teszik az adminisztrációt, és a felhívás szövege is gördülékenyebbé vált – mondta Steiner Attila energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek.

Az egyik legfontosabb változás, hogy az energetikai tervezésre eddig a támogatási összeg öt százalékát lehetett fordítani, azonban a beérkezett észrevételek alapján tíz százalékra emelkedett ez az arány.

Emellett a műszaki mutatókban olyan változtatások szerepelnek, amelyek megkönnyítik a tervezést. Ezek kevésbé a pályázókat, mint inkább a kivitelezőket érintik.

– A lakossági pályázat módosításával tisztázzuk azt is, hogy bármilyen jogcím alatt folyósítanak nyugdíjat, az figyelembe vehető a pályázó jogosultságának megállapításakor. Találkoztunk ugyanis olyan értelmezéssel, amely kérdéseket vetett fel, ezért most egyértelműsítjük a feltételt – részletezte Steiner Attila.

– Előfordul az is, hogy már a helyszíni felmérésért is komoly, több tízezer vagy akár százezer forintos tételeket kérnek el a kivitelezők, ami a pályázat meghirdetése előtt nem volt gyakorlat. A pályázóknak azt javasoljuk, hogy ilyen esetben forduljanak másik kivitelezőhöz a pályázati oldalon regisztrált, immár több mint ezer vállalkozó közül, ugyanis az előre elkért összegek nem lesznek elszámolhatók. Korábban már a minisztérium is felhívta a figyelmet arra, hogy előzetes költségek nem kérhetők el a pályázóktól – hangsúlyozta Steiner Attila, majd további példát is említett.

– Az is előfordult, hogy a pályázat­írásért kérnek a kivitelezők pénzt. Mindenkit arra buzdítanék, hogy semmilyen körülmények között, semmilyen jogcímen ne fizessen ki ilyesmit a vállalkozóknak, ugyanis ezek nem elszámolható költségek, és nem garantálják a pályázat pozitív elbírálását – részletezte az államtitkár.

– A főbb keretek nem változnak, így a pályázat megnyitásának december 6-i dátuma sem – hívta fel a figyelmet az államtitkár. A megyénkénti ütemezésben megnyíló pályázati kitöltő programba a jelentkezők az ügyfélkapun keresztül léphetnek majd be. Steiner Attila azt is kiemelte, hogy a pályázatok benyújtásának sorrendje, gyorsasága semmilyen szempontból nem számít a pályázatok elbírálásánál, ugyanis minden benyújtott támogatási kérelmet kiértékelnek, ezt követően alakul ki egy sorrend, és születnek meg a támogatói döntések. A pályázatokat objektív pontozásos rendszerben bírálják el, amelyben előnyt élveznek a gyermeket nevelők és a fejlesztendő járásokban élők.

Egy aggasztó jelenségre is felhívta a figyelmet az államtitkár. Egyes kivitelezők a pályázat benyújtásához nem szükséges személyi adatokat, egyes esetekben a magánszemélyek ügyfélkapus belépési adatait is elkérik azért, hogy megpróbálják megállapítani, a jelentkező esélyes-e a támogatás elnyerésére. – Ez adatvédelmi aggályokat is felvet, hiszen a vállalkozó nem kérhet ilyen adatot a pályázótól. Őket arra kérik, hogy csak a felhíváshoz közzétett kivitelezői szerződéssablon kitöltéséhez szükséges információkat adják át a kivitelezőknek – mondta.

A pályázattal kapcsolatos minden fontos tudnivaló a napelem.palyazat.gov.hu oldalon található. Itt a fogyasztóvédelmi hatóságok elérhetőségeit is közzétették, amelyeknél a pályázat során esetlegesen tapasztalt tisztességtelen kivitelezői gyakorlatokat lehet jelezni.

Forrás: Magyar Nemzet, 24.hu

 

Hírek archivum