Nagyon kevés építési projekt indult tavaly

2024.02.23. Írta:

Az utolsó negyedévben sem sikerült javítania a hazai építőipari szektornak, az előző negyedévekhez képest csökkent a megkezdett kivitelezések összértéke, így összességében alacsony számokat hozott 2023. A második és harmadik negyedév biztatóbb számai után ismét csökkenés következett be a társasházi lakásépítések Aktivitás-Kezdés mutatójában – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből.

A jelentés szerint a tavalyi Aktivitás-Kezdés mutató nem érte el a 2500 milliárd forintot.Ez azt jelenti, hogy a szektorban 2021-hez és 2022-höz képest 19 és 34 százalékkal csökkent az építési fázisba lépő projektek összértéke, a 2023-as Aktivitás-Kezdés nagyjából a 2019-es év szintjével egyezett meg.

Az építőipari aktivitás: a megkezdett kivitelezési munkák értékének alakulása és megoszlása építési részpiacok szerint (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2023. 4. negyedév)

Ha azonban változatlan árakon nézzük a csökkenés mértékét, az még jelentősebb, 2021-2022-höz képest 43-44 százalékos. Változatlan árakon nézve utoljára 2015-ben volt a 2023-nál alacsonyabb az Aktivitás-Kezdés értéke, de még a 2013-2014-es is meghaladta a tavalyit.

Mélyrepülésben a magasépítések

A tavalyi negyedik negyedév a magasépítések esetében is visszaesést hozott, 2016 óta nem produkált még folyóárakon sem ilyen alacsony negyedéves Aktivitás-Kezdést a szektor, mint az október-decemberi időszakban. Így pedig az első 9 hónap alacsonyabb számain sem sikerült javítani, az egész évet nézve kevesebb, mint 1750 milliárd forint értékben kezdődtek meg magasépítési kivitelezések, ami 2021-hez képest 19, míg 2022-höz képest 23 százalékos csökkenést jelentett. Változatlan árakon nézve azonban a 2023-as év Aktivitás-Kezdés mutatója 44, illetve 34 százalékkal maradt el az előző két évitől, utoljára 2015-ben volt alacsonyabb a tavalyinál.

A magasépítéseken belül a társasházi lakásépítések és a nem-lakáscélú magasépítések esetében is csökkent az Aktivitás-Kezdés. A negyedik negyedévben utóbbiak esetében nagyon drasztikus volt az elmaradás az előző éveket jellemző negyedéves számoktól. A kivitelezési fázisba lépő nem-lakáscélú magasépítések értéke folyóárakon utoljára 2016-ban volt ennél alacsonyabb egy negyedév alatt. Az egész évet nézve a nem-lakáscélú magasépítések Aktivitás-Kezdés mutatója 17, illetve 22,5 százalékkal csökkent a 2021-es és 2022-es szinthez képest. Az árak változását kiszűrve pedig még nagyobb az elmaradás, a változatlan áras Aktivitás-Kezdés szintje 2023-ban 42 és 33 százalék volt alacsonyabb az előző két évhez képest, 2015-ben produkált csak kisebb számokat a szektor.

Ismét csökkent a társasházépítési kedv

A második és harmadik negyedév biztatóbb számai után ismét csökkenés következett be a társasházi lakásépítések Aktivitás-Kezdés mutatójában. Az év egésze során végül nem érte el a 300 milliárd forintot a megkezdett társasházi kivitelezések értéke, ami 2022-höz képest 28, 2021-hez képest pedig 30 százalékos visszaesést jelentett, a 2017-2022 közötti időszakot nézve pedig egyedül a 2020-as Aktivitás-Kezdést előzte meg. Változatlan árakon nézve ugyanakkor még koronavírus járvány és áfa-emelés sújtotta 2020-as évnél is gyengébbnek bizonyult a tavalyi, 2015-ben volt csak alacsonyabb a megkezdett társasházi építkezések értéke. 2022-höz képest a csökkenés változatlan árakon 38, 2021-hez képest pedig több, mint 50 százalékos volt, áll az EBI Építésaktivitási Jelentésben.

2023-ban jelentős mennyiségben fejeződtek be társasházi lakásprojektek, az Aktivitás-Befejezés mutató értéke meghaladta a 350 milliárd forintot, ami közel 28 százalékos növekedést jelentett 2022-höz képest, és 23 százalékkal haladta meg a 2021-es szintet, az idei évre pedig egyelőre szintén magas számok várhatóak.

Bár továbbra is a legnagyobb arányban Budapesten indultak el társasházi lakásépítések, a főváros részesedése némileg csökkent az Aktivitás-Kezdésből 2023-ban 2022-höz képest. Közép-Magyarországon összesen a kivitelezések körülbelül 60 százaléka kezdődött el, Kelet-Magyarországon kicsit, több, mint 15 százaléka, míg Nyugat-Magyarország részesedése valamivel 24 százalék felett alakult.

Alacsony szinten stagnált a mélyépítés

További csökkenés ugyan nem következett be a mélyépítések esetében, azonban a negyedik negyedévben is nagyon alacsony volt az Aktivitás-Kezdés a szektorban, körülbelül ugyanolyan értékben indultak el kivitelezések, mint a harmadik negyedévben. Így a mélyépítések esetében az Aktivitás-Kezdés 2023-ban a kiugrónak számító 2022-höz képest jelentősen csökkent, de nem érte el az elindított munkák értéke a 2021-t sem, illetve a 2020-nál is némileg alacsonyabbnak bizonyult. 2021-gyel összevetve 17, míg 2022-höz képest 50 százalékos csökkenés következett be a szektorban, a változatlan áras csökkenés pedig még nagyobb volt, 2022-höz képest már közelítette a 60 százalékot, 2021-hez képest pedig több, mint 40 százalékot tett ki. A 2013-2023-as időszakot nézve változatlan árakon csak a 2015-ös Aktivitás-Kezdés volt alacsonyabb a 2023-ban mértnél.

Továbbra Kelet-Magyarországon indult a legtöbb beruházás

Az elmúlt 4 negyedévet nézve a beruházások közül a legnagyobb arányban Kelet-Magyarországon indultak el építőipari kivitelezések, az Aktivitás-Kezdésből a terület részesedése 42 százalékos volt. Budapesthez az építési fázisba lépő projektek értékének 26 százaléka tartozott. Az egyes régiók közül Budapest után a második legmagasabb részesedéssel, 25 százalékkal az Észak-Alföld rendelkezett, a harmadik-negyedik helyen Pest megye mellett a Közép-Dunántúl régió állt 10 százalékos részesedéssel. Nyugat-Magyarországon az elmúlt 4 negyedévben a kivitelezések 21,5 százaléka indult el, Közép-Magyarországon pedig 36 százaléka.  

A megkezdett kivitelezési munkák összértékének területi megoszlása Magyarország egyes régiói között (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2023. 4. negyedév)

Forrás: Az EBI Építésaktivitási Jelentés három kutatócég együttműködésének eredménye, melyhez az iBuild a projektkutatással és a projektadatbázissal, az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és a Buildecon Építésgazdasági Kutató pedig a mutatószámok kialakításával és az aggregálást végző algoritmusok kidolgozásával járul hozzá.

Hírek archivum