Módosult a dolgozók költözését segítő lakhatási támogatás

2015.01.06. Írta:

Az új munkahely miatt lakóhelyüktől legalább 100 kilométerre költözők a korábbi másfél év helyett egy évig kaphatnak lakhatási támogatást január 1-től.

A bérleti díjra és rezsire felhasználható összeg felső határa egységesen havi 100 ezer forintra módosul a korábbi félévente csökkenő összegek helyett. Elegendő már csak 1 hónapos regisztrált álláskeresői előélet az igényléshez, a korábbi három hónap helyett. Az eddigi 2100 támogatott többsége az északkeleti megyékből vállalt munkát, jellemzően Budapesten vagy Győr-Moson-Sopron megyében.

2014. év végéig 2134 álláskereső vette igénybe a 2012. októberétől elérhető lakhatási támogatást. Az NGM tájékoztatása szerint a legtöbb kérelmet Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben nyújtották be. A munkavégzés helye a fővárosra, valamint Pest és Győr-Moson-Sopron megyékre koncentrálódik az eddigi igénylések alapján.

Forrás: haszon.hu, napi.hu

Hírek archivum