MKpartners

Megvizsgálják a rozsdaövezetnek jelölt területeket

2021.03.11. Írta:

A rozsdaövezetek kialakításáról jelent meg kormányhatározat a Magyar Közlönyben. Ez részletezi, hogy milyen vizsgálatoknak kell megelőzniük a rozsdaövezeti akcióterületek kijelölését 

A közlönyből az derül ki, hogy a rozsdaövezetek kialakítása előtt, a „kormány döntésének megalapozása érdekében” minden esetben előzetes vizsgálatot kell tartani. Itt több dolgot is megnéznek, így azt is, hogy egyáltalán szükség van-e további vizsgálatokra, vagy eleve alkalmatlan a terület arra, hogy elinduljon a felmérés az akcióterületté alakítás érdekében. „Azonosítható-e olyan ok, amely a kijelölhetőséget, illetve a további előkészítést további vizsgálat hiányában is kizárja” – olvasható a határozatban. (A Kormány 1107/2021. (III. 10.) Korm. határozata a rozsdaövezeti akcióterületek lehatárolásával kapcsolatos döntések kormányzaton belüli előkészítésének rendjéről )

A felelős miniszter előzetesen megvizsgálja többek között azt, hogy „melyek a terület jövőbeli hasznosításának céljai, melyek a területtel kapcsolatos fejlesztési elképzelések – különös tekintettel a zöldinfrastruktúra-hálózatban betöltött és tervezett szerepére vonatkozóan –, azok megfelelnek-e a törvényben foglalt céloknak, a fejlesztési elképzelések megvalósítása magában foglalja-e legalább egymilliárd forint teljes költségigényű építési beruházás vagy kármentesítési eljárással egybekötött építési beruházás megvalósítását, és a kezdeményezés a részletes vizsgálat megkezdéséhez – a részletes vizsgálatra megállapított szempontok figyelembevételével – elegendő adatot tartalmaz-e”.

Vagyis, ha egy adott terület nem felel meg az elsődleges kritériumoknak, akkor nem vizsgálják tovább.

Az előzetes vizsgálatot aztán – a kormányhatározat szerint – részletes vizsgálat követi, „a részletes vizsgálatot a miniszter folytatja, és készíti elő az anyagot a rozsdaövezeti akcióterületekkel kapcsolatos ügyekért, a településfejlesztésért és településrendezésért, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért, a környezetvédelemért, valamint a közlekedésért felelős miniszter által kijelölt egy-egy személy részvételével működő öttagú Rozsdaövezeti Bizottság részére, amely állást foglal a kezdeményezéssel kapcsolatban. A bizottság elnöke a miniszter által kijelölt személy”.

A vizsgálat kiterjed többek között arra, hogy a rozsdaövezeti akcióövezetnek szánt területen korábban

- milyen tevékenységeket folytattak,
- a kezdeményezés elbírálása időpontjában mire használják a területet,
- milyen építményeket, létesítményeket, berendezéseket használnak rajta.

Vizsgálni kell továbbá a terület tulajdonjogi és használati jogosultsági viszonyait, azt, hogy „a kezdeményezés elbírálása időpontjában milyenek a környezeti állapotok”. Ki kell értékelni a területen „a hátrahagyott környezeti terhek vagy környezetkárosodásokat”, valamint meg kell vizsgálni, hogy – ahogy fogalmaznak – a területet jellemzi-e tartós környezeti kár.

A rozsdaövezeti akcióterületek kijelölésénél azon túl, hogy be kell mutatni a tervezett területhasználatot és a fejlesztési elképzeléseket, érdekes részlet az is, hogy meg kell nézni azt, hogy a rozsdaövezet a kijelölésével megfelel-e és összhangban van-e az állami és önkormányzati tervekkel, a városzöldítésre irányuló tervekkel.

Forrás: Index, Magyar Közlöny

Hírek archivum