Mától május 6-ig véleményezhető az otthonfelújítási program felhívástervezete. A végleges felhívást a társadalmi és szakmai egyeztetések lezárását követően, június elején teszi majd közzé a kormány – tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közös közleményben.
A program a családi házak energetikai korszerűsítését, energiahatékonyságának javítását segíti. A felhívástervezet több fontos újdonságot is tartalmaz:
- A korábbiaktól eltérően az épületnek nem kell a vezetékes földgázhálózatra csatlakoznia.
- Azok is hozzájuthatnak a legmagasabb összegű (3,5 millió forint) vissza nem térítendő támogatáshoz, akik magas jövedelmű járásban élnek, de maguk kevesebbet keresnek, mint a tavalyi bruttó átlagkereset 70 százaléka (399 840 forint).
- Ugyanakkor hiába lakik valaki a legalacsonyabb jövedelmű járások egyikében, ha saját (és adóstársával közös) havi bruttója meghaladja a tavalyi átlagos bruttó jövedelem 130 százalékát – vagyis a 742 560 forintot –, akkor is csak a legalacsonyabb mértékű vissza nem térítendő támogatáshoz juthat, vagyis legfeljebb 2,5 millió forintot kap ingyen az államtól.
- Azoknak a pályázóknak az esetében, akik elérik a 40 százalékos energiahatékonysági javulást a beruházással, a vissza nem térítendő támogatás aránya további 5 százalékkal nőhet.
- Viszont akinek nem sikerül elérnie a legalább 30 százalékos energiamegtakarítási célt, annak a pályázata szabálytalanná válik, és a teljes támogatási összeget visszaveszik tőle.
- Vizsgálni fogják jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutatót, vagyis az adósságféket (a hiteligénylő jövedelmének maximálisan mekkora része fordítható törlesztésre).
- A hitel futamideje a korábban ismert 8 év helyett 10 év lesz.
- A hitel felvétel nem jelzálog bejegyzéshez, hanem elidegenítési tilalomhoz lesz kötve.
- A támogatást az elvégzett munkákkal arányosan lépésenként folyósítják.
A felhívástervezet szerint életvitelszerűen lakott, egy- és többlakásos családi házak felújítása támogatható. Az egyeztetésre bocsátott dokumentum alapján 1990. december 31. előtt épült családi házakban tervezett beruházásokra adható támogatás, és zártkerti és külterületi ingatlanok tulajdonosai is pályázhatnak, valamint sorházi ingatlanok és osztatlan közös tulajdonban lévő ikerházak is.
A kivitelezésre csak olyan vállalkozásokkal lehet szerződni, amelyek rajta vannak (vagy lesznek) az ÉMI Építésügyi Minőség-ellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. nyilvántartott kivitelezői regisztrációs listán. A minősített beszállítók közvetlenül a banktól kaphatják meg a náluk elköltött pénzt előleg bekérő (pro forma számla) alapján. Ez azt jelenti, hogy támogatást igénybe vevőknek nem kell megfinanszírozniuk a beruházás elindításához szükséges anyagokat, a beszállítók az igénybevételre jogosító dokumentumok alapján a bank előfinanszírozásában adják ki az építőanyagot.
A tervezet méltányosnak mondható normadíj elvárásokat állapít meg elszámolható költségként a homlokzati nyílászárók cseréjére, vagy a homlokzati hőszigetelésre. A nyílászáró csere (a külső és belső párkányokkal, valamint a kávajavítási munkák) elszámolható anyagdíja 158 836 forint négyzetméterenként, az ehhez kapcsolódó munkadíj 51 336 forint ugyancsak négyzetméterenként, számításink szerint ennyiből a munka el is végezhető. A homlokzati hőszigetelés elszámolható anyagköltsége 27414 forint lehet négyzetméterenként, ennyiből a legjellemzőbb vastagságú 15 centiméteres EPS homlokzati hőszigetelő rendszer a szükséges kiegészítőkkel szintén beszerezhető. Ugyanennek a munkának a négyzetméterenkénti 25 220 forintos munkadíja is méltányosnak mondható.
A programban az alábbi munkálatok támogathatók:
- az épület külső határoló elemeinek hőszigetelése,
- nyílászárócsere,
- a használatimelegvíz-rendszer korszerűsítése,
- a fűtésrendszer korszerűsítése magas hatásfokú gázkazánnal, a hozzátartozó kéménybéleléssel és a kapcsolódó hőleadókkal,
- illetve ezek tetszőleges kombinációja,
- valamint el lehet számolni bizonyos helyreállítási munkákat is.
- Az energetikai tanúsítványok költsége is elszámolható lesz maximum nettó 50 ezer forint mértékig.
A program idén június 3-án indul, 2025 év végéig lehet kérelmeket benyújtani, és legkésőbb 2026. április végéig szerződést kötni. Ugyanakkor meghatározott összeg – 108 milliárd forint – áll rendelkezésre, tehát várható, hogy hamar kimerül a keret, számítani fog, ki milyen gyorsan tudja benyújtani az igénylést.
Ezt támasztja alá a Pénzcentrum felmérése, amely szerint a válaszolók több mint 30 százaléka tervezi felvenni a támogatást, a kétharmaduk maximális összegben. Az olvasók válaszaiból az derült ki, hogy sokan szeretnék igényelni, de valamely már ismert feltételnek nem tesznek eleget. Csaknem az olvasók 8 százaléka tervezi felvenni, de a hitel része nem tetszik neki a konstrukcióban. További 18, illetve 4 százalék éppen a hitel miatt nem akarja, valamint nem tudja felvenni a támogatást. Közel 30%-nak tehát problémás, hogy hitelt is kell igényelni a támogatáshoz. Legalább 6 százaléknak az önerő hiányzik, és azok aránya is jelentős, akik nem tudnak majd 30%-os energiahatékonyság-javulást felmutatni a felújítás után az előzetes számításaik szerint (12%).
Az otthonfelújítási program felhívásának tervezete a palyazat.gov.hu oldalon olvasható és 2024. május 6-ig véleményezhető.
Forrás: Pénzcentrum, hvg.hu