Az engedélyezett lakófejlesztéseket nem állítja le a kormány

A már jogerősen engedélyezett kiemelt lakásberuházásoknak nem kell leállniuk a kormány azon döntése nyomán, amely szerrint felfüggesztik és átvilágítják a kiemelt otthon startos fejlesztéseket. A rendelkezés azokra a projektekre vonatkozik, amelyek még nem kapták meg a szükséges építési engedélyt.

Szemerey Samu építészeti államtitkár szombati tájékoztatása megerősítette, hogy a már megszerzett jogokat a felfüggesztés nem érinti. Mindezt azután jelentette ki, hogy Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter arról beszélt: a kormány olyan törvénymódosítást terjeszt az Országgyűlés elé, amely december 31-éig valamennyi ilyen kiemelő rendeletet felfüggesztené.

Vitézy közlése szerint összesen 33 beruházásról van szó, amelyek többsége Budapesten található, de Debrecen térségében is vannak ilyen projektek. A miniszter azt mondta: a felfüggesztés időszakában az építési hatóságok ezekre a beruházásokra nem adnak ki új építési engedélyt.

A kormány ezután egyenként vizsgálja át a fejlesztéseket, és egyeztet az érintett önkormányzatokkal, illetve – ahol erre nyitottság van – a beruházókkal is. A felülvizsgálat nem jelenti automatikusan valamennyi projekt végleges leállítását.

A miniszter szerint lehetnek olyan beruházások, amelyeket a helyszín, a túlzott beépítés, a természetvédelmi problémák vagy a megfelelő közlekedési kapcsolatok hiánya miatt nem támogatnak tovább. Más fejlesztéseknél ugyanakkor a folytatás feltétele lehet, hogy a beruházó megfizethető lakásokat, közlekedési vagy más közérdekű fejlesztéseket is vállaljon, illetve megállapodjon az érintett önkormányzattal.

Megússzák a leállítást az engedélyezett lakóparkok

A kormány döntése elsőre bizonytalanságot okozhatott azok körében, akik új építésű lakást vásároltak vagy éppen vásárlás előtt állnak – írja az ingatlan.com. A legfontosabb azonban, hogy a már megszerzett, jogerős építési engedélyeket a felfüggesztés nem érinti. Vagyis azok a projektek, amelyek már rendelkeznek ilyen engedéllyel, a tervek szerint megépülhetnek, és később megszerezhetik a használatbavételhez szükséges engedélyt is. Ezt Szemerey Samu építészeti és magasépítési beruházásokért felelős államtitkár is megerősítette a hétvégén. A kormányzat döntését azért is követte nagy figyelem a lakáspiacon, mivel a kiemelt beruházási státuszban épülő lakások szemmel látható részét mostanra már értékesítették a fejlesztők.

Több ezer vásárlóban merülhetett fel azonnal a kérdés, hogy mi lesz a már befizetett foglalójával vagy előlegével, illetve az Otthon Start keretében megkötött hitelszerződésével. A mostani döntés azonban nem húzza ki a szőnyeget a már engedéllyel rendelkező beruházások alól” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Más a helyzet azoknál a kiemelt beruházásoknál, amelyek még nem rendelkeznek jogerős építési engedéllyel. Ezek év végéig felülvizsgálat alá kerülhetnek, így azok a vevők, akik egy ilyen projektben már lakást vásároltak, lefoglalóztak vagy előszerződést kötöttek, egyelőre bizonytalanabb helyzetben lehetnek. Ez ugyanakkor nem feltétlenül jelenti a beruházások végleges leállítását.

Több mint tízezer lakást érinthetnek a kiemelt beruházások

Az ingatlan.com becslése szerint a különböző ütemeket is figyelembe véve a kiemelt projektek különböző ütemeiben több mint tízezer ezer lakás megépítését tervezhetik Budapesten, a legnagyobb vidéki városokban és azok agglomerációjában. Vannak közöttük 200–400 lakásos fejlesztések, de olyan beruházás is, amely közel 900 új otthont jelentene.

Ez a jelenlegi magyar lakásépítési volumenhez képest is jelentős mennyiség. Magyarországon 2022-ben 20 540, 2023-ban 18 647, 2024-ben 13 295, 2025-ben pedig 12 062 új lakás épült, vagyis három év alatt több mint 40 százalékkal csökkent az évente elkészülő új otthonok száma. 2026 első negyedévében 2821 új lakást adtak át, miközben 9291 lakásra adtak ki építési engedélyt vagy tettek egyszerű bejelentést.

A mostani döntés célja ugyanakkor nem a lakásépítések leállítása. A felfüggesztés a gyakorlatban tárgyalóasztalhoz kényszeríti a beruházókat, hogy az önkormányzatokkal és a kormányzattal is egyeztessenek, és úgy épüljenek lakások, amely minden érintett számára elfogadható. Ebben a helyzetben az önkormányzatok mozgástere nőhet, mivel a korábbi kiemelt státusz miatt jóval kisebb beleszólásuk volt az egyes fejlesztésekbe.

Szintén fontos következmény, hogy az Otthon Start Programot a döntés nem függeszti fel, így az is változatlan formában folytatódhat tovább. Közben pedig elindult a Wekerle lakásépítési program kidolgozása, aminek megtervezésére szintén az év végéig szabott határidőt a kormányzat. „2027 januárjában így már biztosan láthatjuk, hogy a felülvizsgálat alá kerülő projektek közül melyek és milyen formában valósulhatnak meg. Jövő év elejére pedig az is eldől, hogy  mik lesznek a bérlakásprogram részletei, aminek beruházási volumene a közlekedési és beruházási miniszter számításai szerint meghaladhatja az 1000 milliárd forintot is. Ez már olyan nagy volumen, amiből több tízezer lakás megépítése is finanszírozhatóvá válhat” – tette hozzá az ingatlan.com szakértője.