MKpartners

Így költöznek a magyarok az országon belül

2020.06.09. Írta:

Pest megye a legvonzóbb célpont, ha a belföldi vándorlásokat, vagyis a települések közti költözéseket nézzük.  Szintén pozitív a mérlege Fejér vagy éppen Vas megyének. Nagyon sokan viszont maradtak az adott megyén belül: a költöző borsodiak 70, a szabolcsiak 68, a Baranya megyében élők 66 százaléka nem ment másik megyébe.

A budapesti agglomerációt magában foglaló Pest megye volt a legvonzóbb célpont tavaly azok körében, akik ideiglenesen vagy állandó jelleggel másik településre költöztek - derül ki az ingatlan.com legfrissebb, a KSH előzetes adatain alapuló elemzéséből, amely bemutatja azt is, hogy a megyeszékhelyeken lévő eladó házak és lakások ára hogyan változott a járvány előtti szinthez képest.

Pluszok, mínuszok - Hűséges megyék

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: “A tavalyi tendenciákból látható volt, hogy a Pest megyében lévő települések kedvelt célpontok a lakáspiacon. A hivatalos adatok szerint a költözések miatt több mint 16 ezer fővel gyarapodott Pest megye lakossága, ami nagyrészt a fővárosból elvándorlóknak köszönhető. Budapestről az agglomerációba majdnem 40 ezren költöztek ki, míg Pest megyéből Budapestre több mint 25 ezren vándoroltak. Fejér, Vas, Komárom-Esztergom és Veszprém tudott pluszt felmutatni, utóbbiakat 1550-450-nek többen választották.” Budapest lakossága a vándorlások miatt 5700 fővel csökkent. A főváros mellett Borsod megyéből 5200 és Békésből 4550 fővel többen mentek el, mint amennyien odaköltöztek.

Balogh László, azt is elmondta: “A tavaly másik településen otthont találó több százezer ember közül nagyon sokan az adott megyén belül maradtak. A borsodiak 70 százaléka például nem váltott megyét. A megyéjükhöz leghűségesebbek közé tartoznak még a szabolcsiak és a Baranya megyében élők, előbbiek 68 százaléka, utóbbiak 66 százaléka nem ment túl a megye határán tavaly.”

Árváltozások a járvány idején

Bár a koronavírus járvány előtti szinthez képest kínálati piacon az átlagos négyzetméterárak a legtöbb helyen stagnáltak, az ingatlan.com azt is megvizsgálta, hogy a megyei jogú városokban hogyan változtak a magánszemélyek által hirdetett használt lakások és házak tipikus árai. Székesfehérváron például az eladó házak átlagára maradt 53 millió forint, a lakásoké a járvány előtti szinthez képest 2 százalékkal 23,3 millió forintra csökkent. A Pest megyei Érden az eladó házak ára februárhoz képest 2 százalékkal 53,3 millió forintra nőtt, közben az ottani lakások átlagára 6 százalékkal 29,9 millió forintra csökkent. A tavalyi költözködések alapján a leghűségesebb megyének számító Borsod megye székhelyén, Miskolcon a házak átlagára februárról júniusra 1 százalékkal 30,5 millió forintra nőtt, a lakásoké viszont 13,6 millió forinton stagnált.

Forrás: Ingatlan.com

Hírek archivum