Fokozatos bevezetés után mától országosan is elindul az elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszer, az E-ING, amely gyorsítja a lakás-adásvételek ügyintézését és az ezzel járó költségek is jelentősen csökkenhetnek.
„Komoly változást jelent az ingatlan-adásvételek lebonyolításában az új rendszer, amely biztonsági okokból fokozatosan került bevezetésre. Bizonyos településekért felelős földhivatalok már korábban csatlakoztak az elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszerhez, például a tulajdoni lapok lekérdezése is ezen keresztül történt. A régi és az új rendszer tavaly ősz óta egymással párhuzamosan futott, január 15-től viszont már minden földhivatal az elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszerben jegyzi be a változásokat.” – mondta az újdonságról Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Bár a nyilvántartás elektronikus, a papíralapú ügyintézésre még hónapokig lehetőség lesz a földhivatalokban, tehát, legalábbis egyelőre, az E-ING rendsezr használata nem kötelező.
A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közleméne szerint Az ingatlanforgalmi adatbázisok védelme érdekében a bevezetés átmeneti időszakában az ügyfelek jogi képviselői, más hatóságok, bíróságok a megszokott eljárásrenddel, továbbra is papír alapon nyújthatnak be kérelmeket, felhívásokat, elrendeléseket. A hatósági döntéseket is a megszokott rend szerint, de már az új elektronikus ingatlan-nyilvántartási adatbázissal szinkronban adja ki a földhivatal. Ezt követően elsőként a tulajdoni lapok válnak online hozzáférhetővé az új rendszerben, illetve a földhivatalokban dolgozók számára nyílik majd meg az új felület.
Az átmeneti időszakban, vagyis a 2025. január 15. napját követően indult eljárásokban meghozott „ötszázezredik végleges döntést” követő 10. napig papíralapú kérelmek is benyújthatók, amelyekről a földhivatalok is hagyományos módon döntenek. „Arra számítunk, hogy már 2025 szeptemberében véget ér az átmeneti időszak és kötelezővé válik az E-ING rendszer használata. Természetesen nem kizárt, hogy a jogalkotó idővel további engedményeket tesz.” – nyilatkozta dr. Illés Géza Márton, az Illés és Szabó Ügyvédi Társulás vezetője a Portfolionak.
A január 15-től megnyíló elektronikus ügyintézésben komoly szerepük és felelősségük lesz az ingatlan adásvételi szerződést ellenjegyző ügyvédeknek, mivel a földhivatali dolgozók feladatainak egy részét ugyanis ők veszik át. az E-ING rendszer használatához az ügyvédeknek speciális jogosultságot kell szerezniük, csak az ilyen ügyvédek (kamarai jogtanácsosok) lesznek az ingatlan-nyilvántartási ügyben eljárásra jogosultak.
Az érintett szakmai szervezetek és az ügyfelek számára a szükséges teendőkről az Lechner Tudásközpont Nonprofit Kft. ad tájékoztatást.
Ezek lesznek az újdonságok
A az E-ING rendszer bevezetésével kapcsolatos változásokat a Portfolio szedte össze:
- Tulajdonjog-fenntartáshoz kapcsolódó vevői jog: ez a korábban jól ismert függőben tartás és a tulajdonjog fenntartással történő eladás tényének feljegyzése helyett kerül bevezetésre. Az új vevőijog bevezetése miatt a hitelből fizetett lakások ügyintézésének földhivatali díja háromszor annyiba kerül, mint korábban.
- Jövőbeli épületre vonatkozó vevői jog: az új ingatlan-nyilvántartási törvény végrehajtási rendelete által bevezetett jog öt évig elidegenítési és terhelési tilalmat eredményez, ami biztosítja, hogy az ingatlant az építkezés során ne lehessen újra eladni, vagy a vevő hozzájárulása nélkül megterhelni.
- Automatizált döntéshozatal: az új rendszer bizonyos feltételek mellett akár órák alatt lehetővé teszi a tulajdonjog bejegyzését, de ezt gyakorlatilag csak a készpénzes vevők tudják kihasználni.
- Dokumentumok aláírása : az átmeneti időszakot követően meghatalmazásokat, valamint a tulajdonjog bejegyzési engedélyt az ügyvéd előtt személyes jelenléttel, elektronikus aláírással, Ügyfélkapu+-szal, illetve DÁP-pal lehet majd hitelesíteni.
Lakáseladás akár 1 órán belül
„Mivel az elektronikus lesz az ügyintézés, a kapcsolódó kiadások is alacsonyabbak csökkenhetnek. Az adott ügyben eljáró ügyvédeknek nem kell fizikailag a dokumentumokkal bajlódni: például földhivatalban személyesen iktatni az elkészült szerződéseket, ami időt és költséget takaríthat meg az eljáró ügyvédeknek így az ügyfeleiknek is. Az ingatlan adásvételek bejegyzése sebessége rohamosan felgyorsulhat: 1-2 éven belül már nem lesznek ritkák azok az esetek, amikor az adásvétel bejegyzése a szerződés megkötését követően 1 órán belül megtörténhet. Az e-ingatlannyilvántartási rendszer egyik újdonsága ugyanis az automatikus döntéshozatal lesz, amire az “egyszerűbb” ügyletek során nyílik lehetőség a későbbiekben.” – emelte ki Balogh László.
Az ingatlan.com elemzése szerint az e-ingatlannyilvántartási rendszer egy élénkülő lakáspiacon debütálhat, mivel az idén várható 140-145 ezer adásvétel akár 10 százalékkal is meghaladhatja a 2024-es forgalmat. Az ingatlanhirdetési portál szakértője úgy látja, hogy az elektronikus ingatlannyilvántartás bevezetése kinyitja a kaput az ingatlanpiac digitalizációja előtt, ami a digitális állampolgárság térnyerésével párhuzamosan transzparensebbé, biztonságosabbá és gyorsabbá teheti az ügyleteket a vevők és eladók számára az ingatlankereséstől kezdve az ingatlantulajdon tényleges megszerzéséig.
Forrás: ingatlan.com, MTI, Portfolio