Ezért kellett könnyíteni a CSOK-on

2016.09.12. Írta:

Míg áprilisban az építkezés és felújítás előtt álló lakosság 43 százaléka tervezete, hogy igénybe veszi a CSOK-ot, addig a valóban építkezők 21 százaléka vette igénybe - mutatja a Mapei Kft. kutatása.

Sokan hamisan tápláltak reményeket, hiszen nem is voltak jogosultak a támogatásra. A szakemberek és a kereskedők is jobbra számítottak, de azért nem panaszkodnak.

Jóval kevesebben vették igénybe a CSOK-ot, mint mennyien tervezték. A Mapei Kft. 2016. áprilisban 2000 fő építtetőt és felújítót kérdezett egy online felmérés keretében, hogy hányan tervezik a CSOK igénybevételét, majd augusztusban megismételték a felmérést.

Áprilisban a válaszadók 43 százaléka nyilatkozott úgy, hogy igénybe veszi a CSOK-ot. Az augusztus végén megismételt felmérés során mindössze a válaszadók 21 százaléka válaszolta azt, hogy valóban igénybe is vette. A „hoppon” maradók 80 százaléka egyszerűen nem volt rá jogosult, azonban ezt tudhatta volna.

Hamis remények

Az első kiábrándulás után mára óvatosabban terveznek az emberek, mindössze 25 százalék tervezi a CSOK igénybe vételét. A megkérdezettek 50 százaléka biztosan tudja, hogy nem veszi igénybe a támogatást, 25 százalék még bizonytalan.

„Az eredményekből arra lehet következtetni, hogy sokan tápláltak hamis reményeket. Még azelőtt terveznek a támogatással, mielőtt tájékozódtak volna a részletekről. A tapasztalatunk szerint hasonlóan optimista a lakosság a költségek és az építkezés idejével. Mindkettőt hajlamosak jelentősen alulbecsülni” – mondta Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.

CSOK ennyi?

A Mapei Kft. megkérdezett több mint 250 burkoló szakembert és burkolat kereskedőt is a CSOK-ról. A szakemberek 72 százaléka jobbra számított. Pedig 47 százalékuknak volt CSOK-os megrendelése és a válaszadók 60 százalékának több a megrendelése az előző évhez képest. A megkérdezettek 33 százalékának változatlan volt, míg 7 százaléknak csökkent a forgalma.

A megkérdezett kereskedők 26 százaléka érzékelte a CSOK hatását. 22 százalékuk volt vele elégedett, 69 százalék számított jobbra. Pedig eddig a kereskedőknek is jobb éve volt mint egy évvel ezelőtt: 70 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy növekedett a forgalma.

„Lesz ez még jobb is. Az utolsó negyedévben a CSOK élénkülésére lehet számítani. A jövőre nézve az is bizakodásra ad okot, hogy a kormány ezen a héten tett bejelentése szerint bővíti a jogosultak körét” – mondta Markovich Béla.

Forrás: Mapei Kft.

Hírek archivum