Nyomtatás

ÉVOSZ: Legyen kötelező a felelősségbiztosítás az építőiparban

2022.11.15. Írta: ÉVOSZ-közlemény

Az építőiparban – beleértve a tervezést, lebonyolítást és kivitelezést is – van is, meg nincs is felelősségbiztosítás. A vonatkozó jogszabályokkal 2016-tól több alkalommal léptünk kettőt előre, egyet meg vissza. Sem a lakossági megrendelők, sem a kis-közepes tervező-kivitelező vállalkozások többsége nincs tisztába a felelősségvállalással és nincs felelősségbiztosítása. Az ÉVOSZ nevében Koji László, a Szövetség elnöke újra indítványozza az építésgazdaságban a tervezői, mérnöki és kivitelezői szolgáltatások végzéséhez a kötelező felelősségbiztosítás bevezetését.

Ma már szinte nem létezik olyan szolgáltatási tevékenység, amelynek gyakorlásához ne kötné ki a törvényalkotó a szakmai felelősségbiztosítás meglétét. Így például az önálló bírósági végrehajtók, társasházkezelők, hitelközvetítők, üzletviteli és adatvédelmi tanácsadók, közbeszerzési tanácsadók.

Minden felelősségbiztosításnak az előre nem látható körülményekre, az esetleges károkozásokra való felkészülés a célja. A tervezési, építési tevékenység végzése során a tervező, a vállalkozó kivitelező akaratlanul is okozhat olyan károkat, melyek rendezése egész pályafutásukat teheti tönkre. Az építtetők, megbízók, valamint a „harmadik személyek” joggal lépnek fel kártérítési igénnyel, ha igazolható, hogy a tervező nem megfelelő szakmai munkája, vagy a vállalkozó kivitelező hibás munkavégzése okozott sok millió forintos kárt az épülő, vagy a környezetében lévő ingatlanokban. A károkozásért a tervező és a kivitelező anyagilag felelős.

A kárt elszenvedők joggal kérhetnek kártérítést. A kártérítések viszont olyan terhet jelenthetnek a tervezők és a vállalkozó kivitelezők számára, amelyet önerőből sokszor nem képesek kifizetni. Sok káreset bírósági ítélettel végződik, melyeket a károsultak nem tudnak érvényesíteni, mivel a károkozó cégeket felszámolják, megszüntetik, az egyéni vállalkozók eltűnnek, vagy csak egyszerűen nem áll rendelkezésükre elegendő fedezet.

Az állami, önkormányzati ún. közösségi megrendeléseknél kötelező a megrendelő részéről a vállalkozótól a felelősségbiztosítás bekérése, a nagy magánmegrendelői körben evidencia. A felelős kört a felkészületlen lakossági megrendelők és a laza vállalkozók törik meg, amihez hátteret és biztosítást adott a 244/2019 (X. 22.) Korm. rendelet, ami egyet hátralépve módosította, fellazította a felelősségbiztosítás ügyét.

A módosított Kormányrendelet kimondja, hogy lakóingatlanok esetében, ha az egyszerű bejelentés a saját lakhatás biztosítása céljából valósul meg, akkor az építési tevékenység

a)      építési napló vezetése és az egyszerű bejelentési dokumentációtól való eltérés bejelentése,

b)      tervezői művezetés, valamint

c)      tervezői és kivitelezői felelősségbiztosítás

nélkül végezhető.

A Kormányrendelet módosítása mellett természetesen a szakmai szereplők felelőssége nem változott, minden esetben, az eddigiekkel megegyező módon felelnek az általuk okozott hibákért, legyen az tervezői műhiba vagy kivitelezéssel kapcsolatos károkozás.

A felelősségbiztosítás minél szélesebb körben történő kiterjesztése több okból is hasznos:

a)      Biztonságban van az építtető, mivel a tervezői, kivitelezői felelősségbiztosítási szerződés megléte mellett, a neki okozott károk nagyobb eséllyel térülnek meg. Egy szakmai műhiba kapcsán nincs kiszolgáltatva a tervező, kivitelező fizetőképességének, fizetési hajlandóságának.

b)      Biztonságban van a tervező és a kivitelezői is, hiszen az egyszerű bejelentéssel nagyon sok szakmai műhiba csak akkor derül ki, amikor annak elhárítása, a károk csökkentése igen jelentős költségterhet ró a vállalkozóra. Biztosítás hiányában az összes ilyen kárt, a vállalkozó saját maga kell, hogy viseljen, amire sokszor nem képes.

c)      A kötelező felelősségbiztosítás hozzájárulhat a kóklerek kiszűréséhez is.

A mértékét az árbevételhez, a tervezett árbevételhez lehetne kötni, hiszen az mutatja meg leginkább a tervező, vagy a kivitelező tevékenységének volumenét, az esetleges károkozás nagyságát.

Forrás: ÉVOSZ

A kontármunkák okozta károkról a Mapei készített felmérést: Így kerüljük el a kontárokat