Súlyos leépítési hullám előtt az építőipar?

2024.09.16. Írta:

„Még rosszabbak a kilátások a következő időszakra, hiszen lassan kifutnak a 2022-23-ban vállalt munkák, és a kivitelező cégek szerződésállománya júliusban 32 százalékkal volt alacsonyabb, mint az egy évvel korábbi. Ez eddig azt jelenti, hogy ebben az évben a negyedik negyedévben 30-50 ezer emberrel fog csökkenni az építőipar létszáma” – mondta el a friss építőipari adatokat elemezve Kemény Péter, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) alelnöke a Portfolio Checklist podcastjában.

A KSH adatai szerint bár a júliusi mutató egy százalékkal jobb volt az előző havinál, de éves összevetésben 6,2 százalékos volt a visszaesés. 2024 júliusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,2%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 2,8, az egyéb építményeké 10,6%-kal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 1,0%-kal nagyobb volt a júniusinál.

 "Folyó áron minimális növekedés észlelhető. De amíg 2021-ig az építőiparban évi 4-7 százalékos volt az áremelkedés, addig a 2022-23-as évben 1- és 25 százalékos volt az árnövekedés, és az idei év is valamivel 10 százalék alatt van jelenleg. Ez a jelentős áremelkedés – különösen az import termékek esetében – a folyó árakat igencsak megnyomta. Összehasonlító áron ugyanakkor 5-6 százalékos visszaesés történt." - magyarázta az adatokat az ÉVOSZ alelnöke.

"És még rosszabbak a kilátások a következő időszakra" - mondta.

A problémák felvázolásához arról beszélt, hogy az állami projektek mellett csökkentek a magánberuházások is – legalábbis, amelyeket magyar vállalkozók végeznek. A külföldi befektetők részben EU-n kívüli fővállalkozókkal dolgoztatnak, és legfeljebb alvállalkozói, vagy egyéb szerep jut a magyar cégeknek.

"A legnagyobb problémát abban látjuk, hogy nem csak a megrendelések, közbeszerzések álltak le, hanem a jövőbeni projektek műszaki előkészítése is. Ezért mi 2025-ben is visszaesést jósolunk. Hiszen alig van műszakilag és területileg előkészített projekt egy esetleges jövő évi indításhoz" - tette hozzá.

Úgy véli, valószínűleg ezért próbál a kormány a lakásépítésben, az energiaracionalizálásban, a zöldítéssel kapcsolatban különböző támogatásokat adni a lakosságnak, hogy legalább a lakásfelújítás és a lakásépítés próbáljon élénkülni, mert az is mélyponton van.

A növekedés lehetséges támogatására két szempontot emelt ki Kemény Péter. "Akármilyen módon csúsznak esetleg az EU-s források, vagy megszorításokat kell a költségvetésben végrehajtani, mi úgy ítéljük, hogy az a 8-10-20 milliárd forint kigazdálkodható lenne, amely új projektek műszaki előkészítését, terveztetését jelentené. Ezek fillérek a megvalósításhoz képest, viszont, ha egyszer lesz rá lehetőség, kész tervek és engedélyeztetések fognak rendelkezésre állni. Most hiába lenne pénz, újabb egy év telne el engedélyeztetéssel és terveztetéssel."

"A másik, amit szeretnénk elérni, hogy valamiféle piacvédelem történjen. Míg a világ sok országa a külföldi befektetők esetében kötelező hazai beszállítási arányokat ír elő, Magyarországon ez hiányzik. A befektetők – legyen szó akkumulátor-gyárról, BNW-gyárról, vagy bármilyen más iparágról –, szabadon rendelkezhetnek a kivitelezői kapacitással, és nincs előírva, akárcsak részben, kötelező magyar beszállítás. Az anyagokat is külföldről hozzák, és a  legnagyobb probléma, hogy nem is EU-s országokbeli vállalkozók jelentek meg nagy számban Magyarországon, hanem pl. török, vietnámi, indiai, kínai cégek. Ez rontja a magyar pozíciót" - nyomatékosította az alelnök.

A további kilátásokra vonatkozó kérdésre így válaszolt: "a 2025 utáni évekre csak becsléseket lehet mondani, de ahogy ma látszik, bár nem ismerjük még a költségvetés koncepciójának a számait, összehasonlító áron további minimum 5-6 százalékos volumencsökkenést várhatunk, ami újabb 30-50 ezer ember elküldését jelenti az építőiparból. Az elmúld évek nagy fellendülésének időszakában 220-250 ezer embert foglalkoztatott az ágazat, a járvány idején további 30-40 ezer főt tudott felszívni más iparágakból, nem szakképzett embereket. Ezek a kapacitások most mind visszaépülnek, sőt ezen kívül is jelentős létszámcsökkentésre van szükség a cégek túléléséhez."

Forrás: Portfolio Checklist podcast - 2024.09.13.

Hírek archivum