Építészetpolitika

Elkészült a Nemzeti Építészetpolitika

2015.11.16. Írta:

A szakma régóta szorgalmazta, a kormányzat most szakemberek bevonásával elkészítette nemzeti építészpolitikát összegző kiadványt.

Ahhoz, hogy a Magyarországról alkotott országkép esztétikai értelemben is változzon, szükség van az építésügy reformjára, amelynek keretét a most elkészült nemzeti építészetpolitika adja - mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, amikor bemutatta a keretdokumentumot.

Magyarország idén 2300 milliárd forintot költ az ország fejlesztésére az Európai Unió költségvetéséből, 2016-ban ez az összeg 2000 milliárd forint lesz, ezért "egyáltalán nem mindegy, mit hozunk belőle létre" - fogalmazott a miniszter.

A magyar építésztársadalom régen is érdemben tudta befolyásolni az ország képét, a kormány ezt a lehetőséget szeretné újra megteremteni, egyebek mellett a bürokrácia csökkentésével - tette hozzá. Elengedhetetlen az építési engedélyezési eljárás gyorsítása, egyszerűbbé és olcsóbbá tétele - hangsúlyozta. Az elmúlt egy évben a kormány 500 építésszel és 2000 építésügyi munkatárssal egyeztetett az aktuális teendőkről, az építésügy kihívásairól, így a nemzeti építészetpolitika kiadványa az ő elképzeléseiket és céljaikat foglalja össze, képekkel illusztrálva - mondta a miniszter.

Nemzeti Építészetpolitika2

A Nemzeti Építészetpolitika a Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárságán készült a Nagy Ervin vezetésével működő Építész Kerekasztal, valamint Bodonyi Csaba DLA több éves munkájának felhasználásával. Létrehozásában Füleky Zsolt helyettes államtitkár és Katona András főosztályvezető vezetésével közreműködött Balogh Bence, Baloghné Simon Viktória, Bartos Cecília Abigél, Bendsák Ágnes, Bodnár Tibor, Dauner Márton, Géczi Zsuzsanna, Horváth Imola Emese, Kolossa József DLA, Pálfalvi Ferenc, Riedel Miklós, Sütő Levente, Szij Zoltán, Sztankovics Sarolta, Tarnai Gergely és dr. Vörösmarty-Molnár Enikő.
Szakmai lektor: Balogh Balázs DLA, Perényi Tamás DLA" - olvashatjuk a kétnyelvű (magyar-angol) kötet impresszumában.

Nemzeti Építészetpolitika3

Lázár János kiemelte: ahhoz, hogy a magyarok jobban érezzék magukat ebben az országban, fontos az épített környezet. A kormány célja, hogy a gazdasági kérdésektől függetlenül, építészetgondolkodás induljon a panelrengetegek élhetőbbé tételéről, egyeztetés legyen arról, hogy azt a mintegy 800 ezer Kádár-kockát miként lehet a fenntarthatósági mércéhez megfelelővé tenni. A miniszter reményét fejezte ki, hogy az építészközösség - az ember, a kor és a hely szellemiségének összehangolására épülő - szempontrendszere rajta hagyja nyomát az ország előtt álló fejlesztési időszakon. Továbbá úgy vélte, hogy vissza kell állítani a magyar építésztársadalom rangját, társadalmi megbecsülését és anyagi elismerését.

A kötet teljes anyaga itt olvasható, vagy letölthető a erről linkről pdf-ben.

Forrás: MTI,Tervlap

Hírek archivum