szekelyepitkezes.hu

Egyszerűsítenék a házbővítés szabályait is

2016.07.05. Írta:

A családi házak bővítésére is kiterjeszthetik az egyszerű bejelentéses rendszert – nyilatkozta Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára a Magyar Időknek.

A kormányzat a Magyar Építész Kamarával együtt vizsgálja annak lehetőségeit, hogy a meglévő családi házak legfeljebb 300 négyzetméteresre bővítése esetén is egyszerűsített eljárást alkalmazzanak, hasonlóan az új családi házak építéséhez bevezetett eljáráshoz. Az igény erre óriási, ráadásul a családi otthonteremtési kedvezmény kifejezetten támogatja az ingatlanbővítést – jegyezte meg Füleky Zsolt.

Utóbbinak nagyon kedvezőek a tapasztalatai az eltelt hat hónap alapján: a jellemzően öt-hat hónapos engedélyezési folyamatot 15 napra sikerült csökkenteni , aminek köszönhetően csaknem tízezer bejelentés érkezett a hatóságokhoz. Július 1-től tovább egyszerűsödött a rendszer, hiszen ezt már az e-építési napló felületén lehet megtenni, annak készenlétbe helyezésével.

Riedel Miklós, a Lechner Tudásközpont vezérigazgatója szerint az építésügyet támogató informatika ma európai mércével is az élen jár. Már évek óta működik az elektronikus építési napló, valamint az ÉTDR, azaz az építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat támogató elektronikus dokumentációs rendszer, ráadásul készül a közműegyeztetések egységes felülete is. Azaz nemsokára egy ablakon keresztül el lehet intézni: július 1-jétől tesztüzemben elérhető, 2017. január 1-jétől pedig élesben működik majd.

Az Országgyűlés új törvényt alkotott a településkép védelméről. Ennek megfelelően településarculati kézikönyvek készülnek. Ezekben bárki megnézheti, milyen egy adott településrész, egy adott utca arculata, és hogy oda milyen új épületet érdemes építeni. Nemcsak a nagyvárosokban, hanem valamennyi kistelepülésen készül majd ilyen dokumentum.

A helyettes államtitkár elmondta, a kézikönyvek a lakosság és a helyi építészek, főépítészek bevonásával készülnek majd, rengeteg ábrával és fényképpel, szemléletes formában. Ahol nincs főépítész, ott állami főépítészek bevonásával a minisztérium ad segítséget, a Lechner pedig a technikai hátteret biztosítja mindehhez. A cél az, hogy 2017 végére mindenhol legalább elkezdődjék a kézikönyv összeállítása.

Forrás: Magyar Idők

Hírek archivum