Ismét jön a Budapesti Építészeti Filmfesztivál

Ismét a Toldi Mozi ad helyet a Budapesti Építészeti Filmfesztiválnak, március 20-23. között. A fesztivál mottója: Common Grounds, vagyis közös alapok – ez adja az idei filmválogatás vezérfonalát.

A kurátorok által válogatott, Common Grounds mottóhoz kapcsolódó filmek az építészeten túl az urbanisztika, a várospolitika, az ökológia, a közlekedés, a technológia, az aktivizmus, a társadalmi átalakulás kérdéseivel is foglalkoznak. A program keretében díjakkal már elismert és újonnan debütáló filmek is helyet kapnak, emellett a vetítéseket kísérve több rendezői előadásra és a témához kapcsolódó kerekasztal-beszélgetésre kerül sor. 

A témák között szerepel társadalmi egyenlőtlenségek, lakhatási válság, klímaváltozás, demográfiai kihívások,átalakuló és szétterülő városok, az építőanyagok és építési hulladékok ökológiai terhe, a levegő és víz minősége, a közterek élhetősége. Mind olyan összetett kérdések, melyekre csak az együttműködés, az önszerveződő közösségek, a részvételi tervezés és a közös cselekvés adhatnak válaszokat.

A KÉK – Kortárs Építészeti Központ szervezésében megvalósuló fesztivál küldetése, hogy évről évre körképet adjon a világot, a régiót és Magyarországot aktuálisan foglalkoztató építészeti kérdésekről, valamint találkozási pontként szolgáljon építészek, filmkedvelők és érdeklődők számára egyaránt. Az építészetet és városfejlesztést közös ügynek tekinti, ezért célkitűzése, hogy párbeszédet kezdeményezzen az épített és nem épített környezetről, továbbá gondosan válogatott programjával gondolkodásra és cselekvésre ösztönözze közönségét.

Március 20-23. között a Toldi Moziban a több mint húsz műsorra tűzött filmet eredeti nyelven, magyar vagy angol felirattal vetítik.

Program: https://filmnapok.kek.org.hu/program-2025/

További információ: https://filmnapok.kek.org.hu