Párdi Zsófia / igylakunk.hu

Bővülés, akár árcsökkenés is jöhet a fővárosi újlakáspiacon

2020.10.16. Írta:

Több tízezer lakás van építés alatt Budapesten, a most elérhető kínálat többszöröse. Az új lakások négyzetméterára a fővárosban egymillió forint.

Jelenleg 468 lakásberuházás zajlik Budapesten, amelyekben 34 ezer lakás épül, jóllehet ezek több mint harmada nem érhető még el a vásárlóknak – derült ki az Otthon Centrum (OC) harmadik negyedévet összegző elemzéséből. Az online hirdetett új építésű lakásprojektekben a beruházók mintegy hatezer lakást kínáltak megvételre, amely az épülő és tervezett lakásállomány 18 százaléka. A tavalyi adatokkal összevetve nagyjából ugyanannyi projekt van a megvalósítás különböző szakaszában, a megkezdett beruházások száma azonban érezhetően csökkent 2020 harmadik negyedévében: 47 fejlesztés kivitelezése kezdődött el az egy évvel ezelőtti 55-tel szemben.

Figyelemre méltó változás, hogy ma már Budára is a nagyobb lakásszámú fejlesztések jellemzők, így lényegében ugyanannyi az átlagos lakásszám egy adott projektben (Pesten 73, Budán 72). Az OC elemzése szerint az új építésű lakások átlagára Budapesten már valamivel több mint egymillió forint négyzetméterenként, ami éves szinten a korábbi éveknél jóval kisebb mértékű, 6,5 százalékos drágulásnak felel meg. Az I., a II., az V. és a XII. kerületben az másfél millió forint fölötti árszint az irányadó, a másik véglet a XXIII. kerület, ahol 643 ezer forintos négyzetméterár jellemző. Az elemzés szerint hatalmas a szórás: a helyszín és a beépített anyagok függvényében 500 ezer és hárommillió forint közötti sávban van a fővárosi új lakások négyzetméterára.

A piacon némi átrendeződést fog hozni a 2021. január 1-jével újra bevezetendő kedvezményes, ötszázalékos lakásáfa. Ez jövőre akár az árak csökkenését okozhatja. Ami biztos, hogy ha a vevő és az eladó korábban nettó összegben plusz áfában állapodott meg, abban az esetben a vevőknek az alacsonyabb forgalmi adó miatt kevesebbet kell majd fizetniük a jövő évi részletekben.

Forrás: Magyar Nemzet

Hírek archivum