Párdi Zsófia / igylakunk.hu

Beindulni látszanak a lakásépítések

2022.02.17. Írta: Sajtóközlemény

A 2021-es év összességében növekedést hozott a hazai építőiparban, 2020-hoz és 2019-hez képest is emelkedett a megkezdett kivitelezések összértéke – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből. A társasházi kivitelezések Aktivitás-Kezdésében több mint 40 százalékos bővülés volt az előző évhez képest.

A tavalyi évben összesen több mint 2500 milliárd forintot ért el az Aktivitás-Kezdés mutató, ami az előző évhez képest közel 18, 2019-hez képest pedig több mint 6 százalékos bővülést jelentett. Igaz ugyanakkor, hogy a tavalyi növekedés elsősorban a második negyedév kiugró számainak volt köszönhető, a negyedik negyedév kimondottan alacsony Aktivitás-Kezdést hozott, utoljára 2016-ban volt olyan 3 hónap, amikor ennél kisebb összegben kezdődtek meg építési munkák.

Az építőipari aktivitás: a megkezdett kivitelezési munkák értékének alakulása és megoszlása építési részpiacok szerint (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2021. 4. negyedév)

Csökkent év végén a magasépítési aktivitás, de így is rekord született

2021 utolsó negyedéve gyengébb Aktivitás-Kezdést hozott a magasépítések esetében, ami elsősorban a nem lakáscélú magasépítések lendületvesztésére volt visszavezethető. A jól sikerült első félévnek köszönhetően soha ilyen magas értékben nem indultak el magasépítési kivitelezések, mint 2021-ben. Összesen több mint 1800 milliárd forintot tett ki a tavalyi évben a megkezdett építkezések értéke, az EBI Építésaktivitási Jelentés szerint. A növekedés 2021-re 2020-hoz képest közel 30, 2019-hez képest pedig több, mint 20 százalékos volt.

A társasházi lakáscélú magasépítések Aktivitás-Kezdése esetében a harmadik és negyedik negyedévben bővülés volt megfigyelhető. A teljes évet nézve 2021-ben a nem lakáscélú magasépítések összege a gyenge 4. negyedév ellenére rekordot döntött, ilyen magas összegben még nem kezdődtek meg kivitelezések a szektorban. Összesen több mint 1500 milliárd forintot tett ki az Aktivitás-Kezdés. A növekedés 2020-hoz és 2019-hez képest is nagyjából 27 százalékos volt. 

2016 óta nem indultak el ilyen kis összegben mélyépítési kivitelezések, mint 2021-ben. Valamivel több mint 700 milliárd forintot tett ki az Aktivitás-Kezdés, ami még a gyenge 2020-as évhez képest is 5 százalékos további visszaesést jelentett, 2019-hez képest pedig 18 százalékot meghaladó volt az elmaradás mértéke.

Közép-Magyarország részesedése visszaesett

Közép-Magyarország részesedése az elindult építkezéseket nézve az utolsó negyedévben tovább csökkent 2021-ben. Az egész évet tekintve a megkezdett kivitelezések értékének 34%-a jutott a területre, ami alacsonyabb volt a 2014-2020-at jellemzőnél (38%). Szintén elmaradt Kelet-Magyarország részesedése az Aktivitás-Kezdésből a korábbi éveket jellemzőtől, míg az előbbiekkel párhuzamosan Nyugat-Magyarországé növekedett. Utóbbi esetében az arány 35 százalékra bővült a korábbi 28 százalékos szintről - áll az EBI Építésaktivitási Jelentésben. A különböző régiók közül a legmagasabb összegben Budapest után, a Közép-Dunántúlon indultak el építkezések 2021-ben. Az elemzés második felében részletesen is vizsgált Észak-Alföldhöz a kivitelezések összegének 11 százaléka tartozott.

A megkezdett kivitelezési munkák összértékének területi megoszlása Magyarország egyes régiói között (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2021. 4. negyedév)

Több nagy társasházi beruházás is elindult

2021-ben emelkedés mutatkozott a megkezdett társasházi kivitelezések összegében. Valamivel több mint 300 milliárd forint értékben indultak el építkezések a szektorban, így 40 százalékot meghaladó bővülés volt megfigyelhető az Aktivitás-Kezdésben 2020-hoz képest. A 2019-es értéktől azonban továbbra is elmaradtak a számok, közel 4 százalékkal, 2018 és 2017-hez képest pedig a különbség még szembe ötlőbb, több mint 30 százalékos volt. A harmadik és negyedik negyedévben elindult bővülés vélhetően 2022-ben tovább folytatódhat, az idei év elején több nagyobb projekt elindulását jelentették be a fejlesztők, valamint a tavalyi magasabb építési engedélyszámok is ezt vetítik előre.

Az év utolsó negyedévének legnagyobb elindult projektjei közé több társasházi beruházás is bekerült, mint a New Palace I. üteme, a Ferdinánd Garden, a Balance Garden, a Metrodom River B épülete, illetve a Westside Garden, melyek mindegyike a fővárosban kapott helyet.

A 2021-ben befejezett projektek összértéke nem érte el a 2020-as szintet, de így is magasan alakult. Összesen több mint 300 milliárd forint értékben készültek el társasházak 2021-ben, ami a 2020-as után a valaha mért második legnagyobb Aktivitás-Befejezést jelentette. Az előzetes adatok szerint az idei, 2022-es év pedig várhatóan ismét rekordot hozhat a befejezésekben, amennyiben az erre az évre tervezett beruházásokat valóban sikerül befejezni.

A 2021-es társasházi lakásépítési bővülés nem egyformán érintette az ország különböző részeit. Nagyobb Aktivitás-Kezdés jellemezte a 2020-ban is a legkevésbé visszaeső Budapestet, valamint az alacsony bázisról induló Pest megyét, és Dél-Alföldi régiót. Összességében a 2021-es megindult társasházi építkezések értékéből Közép-Magyarország a 2014-2020-as időszakinál jelentősen nagyobb, 70 százalékot meghaladó arányban részesült, a korábbi éveket jellemző átlagos 60 százalékhoz képest, míg Kelet- és Nyugat-Magyarország aránya elmaradt a 2014-2020-as időszakot jellemzőtől. 

Észak-Alföld

2017 előtthöz képest, az utóbbi években lényegesen magasabb értékben indultak el építőipari kivitelezések az Észak-Alföld régióban. 2017 és 2018 kiugróan magas építőipari Aktivitás—Kezdést hozott, de 2019-ben és 2020-ban is magas maradt. 2021-ben ugyan kisebb értékben kezdődtek meg építkezések, mint 2020-ban, de az Aktivitás-Kezdés mutató így is meghaladta a 2019-es szintet, illetve továbbra is jóval magasabban alakult a 2017 előttinél.

A különböző építőipari ágakat nézve elmondható, hogy a társasházi lakásépítési Aktivitás-Kezdés ugyan némileg növekedett a régióban 2021-ben 2020-hoz képest, azonban továbbra is messze elmaradt a 2016-2019 közötti időszakot jellemző számoktól, 2019-hez képest például több, mint 30 százalékkal. 2016 és 2019 között olyan nagyobb összegű beruházások munkálatai kezdődtek meg a területen, mint a Párizsi Udvar II. és IV.üteme vagy az Ispotály lakópark Debrecenben illetve a János-hegy lakópark Nyíregyházán. A 2021-es alacsony számok ellenére is indult nagyobb társasházi beruházás a területen, mint a Debreceni utcai társasházak Hajdúböszörményben, vagy a Platanus Lakópark I. üteme Debrecenben.

Az EBI Építésaktivitási Jelentésről
A kutatás célja: A projektadatbázis rendszeres (negyedévenkénti) feldolgozásának célja, hogy az egyedi építési projektek adataiból olyan aggregátumokat alakítsunk ki, amelyek új információt hordoznak az építési piac szegmenseinek teljesítményéről. A lakásépítést külön, a nem-lakáscélú magasépítést 9, a mélyépítést 8 szegmensre osztva aggregáljuk az egyedi projektadatokat.

A készítők: Az EBI Építésaktivitási Jelentés három kutatócég együttműködésének eredménye, melyhez az iBuild a projektkutatással és a projektadatbázissal, az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és a Buildecon Építésgazdasági Kutató pedig a mutatószámok kialakításával és az aggregálást végző algoritmusok kidolgozásával járul hozzá.

Hírek archivum