MKpartners

Automatikusan meghosszabbodnak az építési engedélyek

2020.06.22. Írta:

A veszélyhelyzet kihirdetésétől lejáró és a veszélyhelyzet végétől számított fél éven belül lejáró építési engedélyekre is alkalmazható az automatikus hatályhosszabbítás egy új kormányrendelet szerint - írja az Építési jog.

A szabály csak az engedélyek hatályára vonatkozik, de például az energetikai követelmények, vagy éppen a telekvásárláshoz kapcsolódó illetékmentesség határidejét nem érinti.

Az Országgyűlés 2020. június 16-án elfogadta a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról szóló törvényt, amely számos, építési tevékenységgel kapcsolatos adminisztratív enyhítést rögzít, ezzel is segítve a szektor résztvevői, így az építőipari beruházók, építési vállalkozások számára az újraindulást, meglévő munkavállalóik megtartását és új munkahelyek teremtését. Az új enyhítések célja, hogy a járványhelyzet ideje alatt lelassult, esetleg abbamaradt beruházások a lehető leggyorsabban, fölösleges adminisztrációs terhek nélkül folytatódhassanak, illetve újraindulhassanak.

Azok az elvi építési keretengedélyek, valamint végleges építési, telepítési vagy bontási engedélyek, amelyeknek hatálya a veszélyhelyzet kihirdetésének és a veszélyhelyzet megszűnésének napja közötti időben járt le, külön erre irányuló kérelem nélkül is, automatikusan meghosszabbodnak a veszélyhelyzet megszűnésének napjától számított egy évvel, azaz 2021. június 18-ig. Azok az engedélyek, amelynek hatálya a veszélyhelyzet megszűnésének napját követő 180 napon belül jár le, az engedély hatályának lejártától számított egy évvel hosszabbodnak meg.

Hasonló enyhítések vonatkoznak az egyes örökségvédelmi tárgyú hatósági engedélyekre is. Így azon régészeti feltárási vagy örökségvédelmi engedélyek, amelynek hatálya a veszélyhelyzet kihirdetésének és a veszélyhelyzet megszűnésének napja közötti időben járt le, külön kérelem hiányában is meghosszabbodnak a veszélyhelyzet megszűnésének napjától számított további 365 nappal, illetve azok az engedélyek, amelynek hatálya a veszélyhelyzet megszűnésének napját követő 180 napon belül jár le, az engedély hatályának lejártától számított további egy évvel automatikusan meghosszabbodnak. Ugyanez a változás érvényes a vasúti törvény és a villamos energiáról szóló törvény alapján kiadott építési engedélyekre is.

Az érvényesség automatikus kitolódásától függetlenül a későbbiekben az ügyfél is kérelmezheti az engedély további meghosszabbítását, amennyiben erre a veszélyhelyzet előtt megszokott módon jogszabályi szerinti lehetősége van.

A jogszabály 06.23-tól hatályos.

Magyar Közlöny: 2020. évi 83. szám
Módosító és Új jogszabály: 143/2020. (IV. 22.) Korm. rendelet

Forrás: Építési jog, kormany.hu

Hírek archivum