prefab-building-solutions

Álljanak össze a kkv-k a saját fejlődésükért

2018.07.05. Írta:

A néhány embert foglalkoztató építőipari mikrovállalkozásoknak össze kellene fogniuk, hogy innovatív beruházásokkal tudják növelni termelékenységüket – mondta tegnap az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének (ÉVOSZ) elnökségi ülése előtti rövid sajtótájékoztatón György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára.

Az államtitkár elmondta, hogy 2017 és 2022 között több mint 20 ezer milliárd forintnyi infrastrukturális beruházás vár megvalósításra Magyarországon, amelyből 15 ezer milliárd forint értékű fejlesztést kormánymegrendelés. Ehhez azonban mintegy 4000 milliárd forintnyi kapacitás hiányzik. Sürgető feladat tehát az építőipar kapacitáshiány kezelése.

Erre több megoldás is lehetséges, de a kormány az esetleges beruházás-halasztások, illetve a külső kapacitások bevonása mellett elsősorban olyan innovatív megoldásokat szorgalmaz, amelyek a kivitelező kkv-k hatékonyságának növelésével csökkentik a munkaerőigényt és az időráfordítást.

A minisztérium javaslatai között van a legmodernebb tervezési megoldások alkalmazása, valamint, hogy a a kkv-knak meg kellene tanulniuk a nagyobb vállalatoktól a hatékony beruházásmenedzsmentet. Az államtitkár szerint ezáltal mintegy 20 százalékkal csökkenthetők a munkaerőköltségek. Kiemelte az előregyártott kész és félkész termékek alkalmazásának fontosságát, ami akár 40 százalékos idő- és 20 százalékos munkaerőmegtakarítást is eredményezhet.

Az ehhez szükséges gépesítésbe, technológiai fejlesztésbe azonban egyelőre csak a nagyobb cégek tudnak beruházni. Ezért a kormány szerint több mikrovállalkozásnak közösen kellene technológiai beruházásokat végeznie, sőt a 4-6 embert foglalkoztató vállalkozásokat legalább 10, de még inkább 20 munkavállalót foglalkoztató cégekké kellene fejleszteni.

EVOSZ 20180704 141631

A sajtótájékoztatót követően tartották az ÉVOSZ kibővített elnökségi ülését, amelyen György László is részt vett.

Koji László, az ÉVOSZ elnöke az ülésen arról számolt be, hogy levélben fordult Varga Mihály pénzügyminiszterhez az építőipari cégek eszközbeszerzését támogató, 20 milliárd forint keretösszegű pályázat felgyorsítása miatt. Az ÉVOSZ és az NGM között novemberben született megállapodás értelmében a kormány három lépésben biztosítja a 20 milliárd forintot (2018-ban 8 milliárd forint, 2019 és 2020-ban pedig 6-6 milliárd forint) az építőipari cégek hatékonyságának növelésére.

Az ÉVOSZ most szeretné elérni, hogy a kormány már az idén tegye lehetővé, hogy a cégek a teljes 20 milliárd forintos keretre nyújthassanak be eszközbeszerzési pályázatokat ugyanis már eddig 136 pályázat érkezett be mintegy 13 milliárd forint értékben.

Az ülésen a szakszövetség tagjai arra hívták fel az államtitkár figyelmét, hogy a munkaerőhiány a közeljövőben már nem csak a szakmunkásokra, hanem a diplomás mérnökökre is kiterjed.

György László szerint a munkaerőhiány az országot sújtó demográfiai problémából ered. A jelenlegi kormány számára ezért a legfontosabb a demográfiai kérdés megoldása - mondta.

Forrás: igylakunk.hu, Portfolio

Hírek archivum