Akciós árak is vannak az újlakás-piacon

2024.01.22. Írta: OTP Ingatlanpont

Idén a tavalyinál kevesebb új otthon átadásával számolnak a fővárosban a lakásfejlesztők - derült ki az OTP Budapesti Újlakás Értéktérképének legfrissebb kiadásából -, az áraikkal és akcióikkal pedig mintha csak tesztelnék a leendő vevők hajlandóságát.

Tavaly a fővárosi újlakás-piac eredményei – ahogyan az az OTP Budapesti Újlakás Értéktérkép adataiból kitűnik – leginkább a 2014-15-ös helyzetet idézték. 2023-ban az ingatlanfejlesztők mindössze 3500 új otthon megépítését célozták meg hirdetni kezdett projektjeikkel, ami 45 százalékkal volt kevesebb az előző évre tervezettnél. Hasonló mértékű lett a visszaesés az értékesítésben is: az év folyamán 2960 új társasházi lakásra találtak vevőt, mintegy fele annyira, mint egy évvel korábban.

A beruházók óvatossága 2024-re is velünk maradt: miután tavaly 6220, kétlakásosnál nagyobb projektben épülő lakást adtak át a fővárosban, erre az évre alig többet, 6310-et terveznek. Sőt, Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint az év végére ez a csekély többlet biztosan elolvad, ugyanis sok év tapasztalata az, hogy a tervezett átadások sok száz, sőt akár ezres nagyságrendben is átcsúsznak a következő évre.

2024 elejére a már átadott, de még eladatlan új lakások száma meghaladta a 1200-at, ami az elmúlt tíz évben a második legnagyobb készlet. Ám az elemző arra is emlékeztet, hogy a 2008-at követő válság idején volt ez sokkal nagyobb is, akkor előfordult, hogy a 3000-et is meghaladta az azonnal költözhető lakások száma Budapesten.

Az összkép erősen eltérő helyzetű kerületeket rejt. Például a jelentős fővárosi készlet ellenére, a publikus beruházói és értékesítői információkból dolgozó OTP-s adatbázis szerint jelenleg egyáltalán nem kínálnak azonnal beköltözhető új lakást Budavárban, és Rákospalotán is csak egyetlen egyet. Ugyancsak tíznél kevesebből lehet választani az V., a XVI., a XVIII., a XX., a XXII. és a XXIII. kerületekben. Ezzel szemben száznál is többet kínálnak öt kerületben, ezek a XI., a XIII., a X., a VIII., valamint a III.

A kínálat bővülésében kiemelkedő szerepe van a XIII. kerületnek, a tavalyi tény- és az idei terv-adatok szerint is ott épül nagyjából minden negyedik fővárosi új lakás. Ugyancsak meghatározó fejlesztési terület Újbuda, a 2024-ben átadandó otthonok közel harmadát oda várják. Az idei várakozásokat tekintve Ferencváros a harmadik dobogós, ahol mintegy 630 lakás átadására számítanak. A IX. kerület annak ellenére érte el ezt az előkelő helyezést, hogy ott tavaly egyetlen egy újlakás-projektértékesítése sem indult újonnan. Ám a korábban indított fejlesztések révén még 2025-re is mintegy 870 új lakás befejezését tervezhetik.

A nagyobb projektek ütemezése, vagy éppen kifutása gyakran egyik évről a másikra felforgatja a kerületek újlakás-rangsorát. Például Kőbányán tavaly még közel ötszáz lakást fejeztek be, amivel az ötödik legtempósabban fejlesztő kerület lehetett a X., ám ezek helyett csupán egyetlen mikroprojektet indítottak, így idén még 5 új otthon átadására sem számíthatnak.

Ha idén még nem is indul sokkal több beruházás, Valkó Dávid szerint arra lehet számítani, hogy számos fejlesztéshez igyekeznek majd megszerezni az építési engedélyt a vállalkozások. Fontos határidő közeleg ugyanis: a kedvezményes, 5 százalékos áfát csak azoknál az otthonoknál alkalmazhatják 2028-ig a fejlesztők, amelyekhez ez év végéig megkapják a jogerős építési engedélyt. Így az időben beszerzett engedélyük lehetővé teszi, hogy a következő közel öt évben akkor építsenek, illetve kezdjenek értékesíteni, amikor a piaci helyzetet a számukra legkedvezőbbnek látják.

A 2024-es átadással tervezett új budapesti otthonokat közel 1,5 millió forintos átlagos négyzetméteráron kínálják, ami az előző évvel összevetve mintegy 18 százalékos nominális növekedést, reálértéken viszont stagnálást jelent. A konkrét ajánlatok azt mutatják, hogy a kis és nagy befektetők közül is sokan akcióznak, különféle kedvezményeket, illetve ajándékokat kínálnak, így keresik azt az árat, amire a vevők már hajlandóak előlépni. Emiatt most olyan környéken is lehet találni néhány lakásnál 900 ezer forint alatti bevezető árat, ahol a tipikus árszint már 2022-re 1 millió forint feletti volt.

A 2025-ös átadással tervezett lakásokat ugyancsak az ideihez hasonló összegekért hirdetik, ám ezzel kapcsolatban Valkó Dávid arra figyelmeztet, hogy ez nem jelenti az árak valódi megtorpanását. Az előzetes, tervezőasztalról történő értékesítés jellemzően olcsóbban történik, tehát 2025-re, mire a ma még csak tervezett otthonok valóban felépülnek, az áruk is magasabb lesz.

Mindent egybevetve: az elemző szerint 2024 szerencsés év lehet a vásárlók piacra lépésére. Az újlakások további áresésére már nem érdemes várniuk. Bár már kevesebb lakás épül, a korábbi projektek még számottevő választékot hagytak a piacon. Az eladók pozíciókeresése pedig hozzásegíthet egy-egy különösen jó vételhez, érdemes ezért kifejezetten keresni az akciókat, sőt, akár megpróbálni alkudni is.

Hírek archivum