napi.hu

2017 júniusáig minden uniós pályázatot kiírnak

2015.08.18. Írta:

A kormány keddi ülésén döntött arról, hogy 2017. június 30-ig kiírják a 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési ciklus minden magyar pályázatát – jelentette be Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára.

Kiemelte: míg a 2007-2013-as fejlesztési ciklus teljes keretösszegének mindössze 16 százalékát pályázhatták meg a vállalkozások, most azonban az ország rendelkezésére álló 12 ezer milliárd forint 60 százalékát viszik majd el vállalkozói projektek. A maradék 40 százalékot ugyan az állam használja fel, de ez is a gazdaságfejlesztést szolgálja.

A helyettes államtitkár elmondta: ha 2013-ban a Miniszterelnökség nem avatkozik be, akkor 600-800 milliárd forint közötti támogatási összeget veszített volna el Magyarország. Annak érdekében, hogy ez ne ismétlődjön meg, valamint reagálva a piaci kihívásokra, döntött úgy a kormány, hogy az uniós forrásokat mielőbb rendelkezésre bocsátják az új ciklusban.

Forrás: napi.hu

Hírek archivum