A Tudásépítő-Team Ágazati Képzőközpontot a Bayer Construct Zrt., a KÉSZ Csoport és a Market Építő Zrt. alapította 2022-ben azzal a céllal, hogy olyan szakembereket képezzenek, akik az építőiparban keresett szakmákban szereznek elméleti és gyakorlati ismereteket, tapasztalatokat. Hosszú távú céljuk az építőipari szakmák elismertségének, presztizsének növelése, hogy minél több fiatal válassza ezt az ágazatot.
Az építőiparban ugyanis hosszú ideje elsősorban minőségi munkaerőhiány van, azaz nem elég a szakképzett, jó munkaerő, s ez komolyan veszélyezteti az ágazat jövéjét, megújulását, termelékenységének javítását.
A Tudásépítőben tavaly 120 diák kezdte meg a tanulmányait, idén májusban 150 tanuló csatlakozott hozzájuk háromhónapos technikusképzésben. A diákok 12 építőipari szakmában választhatnak alap-, illetve technikusi képzést. Szeptembertől további 100 fiatal kezdi meg a tanulmányait a BudaPart beruházás területén létesített központban. A képzőhely végső kapacitása 6-700 fő lehet.
A több száz millió forintos beruházással létrehozott létesítmény egy konténerépületből és két 300 négyzetméteres tanműhely-sátorból áll. Előbbiben a tanulók rendelkezésére áll egy elméleti oktatóterem, számítógépterem, két, még fejlesztés alatt álló gépészeti tanműhely, zuhanyzók, öltöző és egy konyha-pihenőhelyiség.
Láthatóan a Tudásépítő célja az volt, hogy tanulmányi szempontból megfelelő, és emellett inspiráló környezetet hozzanak létre a diákok számára. Fontos az is, hogy az oktatóközpont egy beruházási területen található, ahol a tanulók rögtön találkoznak azzal a közeggel, amelyre készülnek. Lényeges, hogy a szakmai ismereteken túl a fiatalok megismerkedjenek a valós munkakörülményekkel, amivel majd a munka világában találkozni fognak.