info-tourist.com

Tihany kapta a 2014. évi Európai Falumegújítási Díjat

2014.07.07. Írta:

Tihany nyerte el a Magyar Urbanisztikai Társaság Falutagozatának és annak elnökének, Ónódi Gábornak a szervezésében meghirdetett 2014. évi Európai Falumegújítási Díjat.

Tihany, az 1358 lakosú község a Balatont két medencére osztó félszigeten fekszik. A festői fekvése, a jelentős növény-és állatvilága, mely a természet és tájvédelem szempontjából nemzeti és nemzetközi jelentőséggel bír, valamint a nagyszámú kultúrtörténeti jelentőségű látványosság, a messziről látható apátság, a történeti településközpont és 72 védett épülete alkotják a község különleges gazdagságát, mely csaknem egymillió látogatót vonz évente.

Ismertsége, különleges adottságai ellenére 1990 után Tihany fejlődése krízisbe került. A tömegturizmus idején kiépült infrastruktúra nagyrészt elöregedett, a település számos ökológiai és fejlesztésbeli hiányossággal küszködött, szolgáltatásaik, infrastruktúrájuk nem feleltek meg az elvárt, új követelményeknek. A következmény az idegenforgalom nagymértékű visszaesése lett, mely a vendégéjszakák csökkenésével konkrétan mérhető, valamint a gazdasági és társadalmi depresszió.

A település önkormányzata a mélyreható problémák leküzdésére 2006-¬ban komplex fejlesztési munka megvalósításába kezdett, amely a helybéliek életkörülményeinek komplex javítását, az idegenforgalom minőségi fejlődését szolgálja. A helybéli polgárok és külső szakértők közreműködésével létrehozták a „Tihany jövőjéért Műhely"¬‐t, amely alapos helyzetelemzést végzett és ennek alapján átfogó fejlesztési dokumentumokat készített a község, azon belül a turizmus előtt álló feladatokra vonatkozóan.

A 2006 óta zajló fejlesztési folyamat példás lelkesedéssel, körültekintéssel és kitartással zajlik és már számos megvalósult eredmény a gyümölcse. A szennyvízelvezetés és az energiatakarékos közvilágítás aránya jelentősen javult. Számos intézkedés, mely az autós forgalom intenzitásának csökkenésével jár, az akadálymentesítést is szolgálja. A történelmi településközpontban kialakított reprezentatív új közterek, a gyalogos zónák, a sétány felújítása, pihenőhelyek és a település központján kívül kialakított nagy parkoló, a kerékpáros forgalom feltételeinek javítása mind a helyiek, mind az idelátogatók igényeit szolgálják.

Az apátság új fogadóépülete, a Nemzeti Park új látogatóközpontja, a felújított szabadtéri színpad, a KOGART galéria megnyitása, valamint a helyi gyerekek, ifjúság képzését szolgáló „Zöld Óvoda", az Öko¬‐iskola és annak „Laptopot a diákoknak" akciója mind az életminőség javítását szolgálják.

Különleges figyelmet érdemel a lakosság öntudatos állásfoglalása a környezet-¬ és természetvédelem mellett, miszerint a védelmi kötelezettségeket nem korlátozásokként, hanem lehetőségeket hordozó esélyekként tekintik. Ennek jegyében zajlanak a privát szállásadók, vendéglátók törekvései az épületeik és szolgáltatásaik minőségi, regionális jegyeket hordozó, fenntartható fejlesztésére.

Említésre méltóak a szociális szolgáltatások terén nyújtott teljesítményeik, amelyek tekintettel vannak a demográfiai változásokra, valamint az a kooperációs készség a térségi szintű együttműködésre Balatonfüreddel és a többi szomszédos községgel, amely bennük nem a konkurenciát hanem a partnereket látja. Önkormányzati hivatalukat nyitott, a lakosságot szolgáló intézményként működtetik.

Meg kívánják erősíteni településközi kapcsolataikat a Balaton-¬térségben, fejleszteni a jachtkikötőt, a strandjaikat, a kompkikötő melletti régi épületeket, helyi termékeik körét, például a Levendula Manufaktúra termék előállító, -¬feldolgozó és értékesítő tevékenységével tudják erősíteni.

Forrás: mut.hu

Megjelent: 2287 alkalommal Utoljára frissítve: 2014. július 07., hétfő 16:32

Blog archivum