Szentiváni János / igylakunk.hu

Siófok vagy Budapest? Ugyanannyi volt tavaly az új lakások négyzetméterára

2024.01.31. Írta:

A tavalyi év első háromnegyed éve a lakáspiaci forgalom folytatódó csökkenését és az árak enyhe hullámzását hozta. A legnagyobb vesztesek a családi házak voltak, míg a panelek jól tartották az értéküket.

A KSH friss adatai szerint 2023 I–III. negyedévében 31%-kal esett vissza a lakáseladások száma az egy évvel korábbihoz képest, a csökkenés üteme azonban lassult.

A budapesti agglomerációban a 2022-ben bekövetkezett 30%-os visszaesés után a 2023. I–III. negyedévi adatok élénkülést jeleznek, bár a 2021. azonos időszaki értékektől még mindig elmaradnak (18%-kal), miközben az egy évvel korábbiakat már meghaladták.

Az új lakások értékesítése 45%-kal maradt el az előző év azonos feldolgozottságú adatától. 2022-ben az eladott lakások 7,4%-a volt új építésű, 2023 I–III. negyedévében ez az arány kisebb, az eddig beérkezett adatok körében 3,5%.

Az eladásra épült mintegy 6500 lakásból eddig 2100 adata érkezett be. Ezek átlagos ára 57,3 millió forint, szemben az 55,7 millió forintos 2022. azonos időszaki értékkel. Az új lakások négyzetméterára országosan 976 ezer forint volt.

Budapesten 2023 I–III. negyedévében 70 millió forintba került egy új lakás, 7,2 millióval többe, mint egy évvel korábban. A III., a XI., a XIII. és a XIV. kerületben, ahol nagy mennyiségben értékesítettek új lakást, 1,2–1,4 millió forint közötti átlagos négyzetméteráron keltek el az új lakások, ugyanakkor a XVIII. kerületben 900 ezer forint volt az átlagár.

A fővároson kívül csak néhány nagy településen adtak el jelentős számú új lakást. Ezek átlagos négyzetméterára Siófokon elérte a fővárosi szintet (1,3 millió forint), míg Győrben 800 ezer, Kecskeméten 700 ezer, Nyíregyházán 600 ezer forint közelében volt.

A használt lakások piacán a 2023. I. negyedévi 3,5%-os áremelkedést a II. negyedévben stagnálás, majd enyhe (0,6%-os) mérséklődés követte. Az új lakások körében az I–II. negyedévi növekedés után a III. negyedévben 1,8%-os árcsökkenést mutatnak az eddig beérkezett adatok. Az összevont lakásárindex alakulását piaci túlsúlyuk miatt alapvetően a használt lakások árának változása határozza meg.

2023 III. negyedévében egy használt lakás Budapesten átlagosan 46,8 millió forintba került, 4 millióval kevesebbe, mint egy negyedévvel korábban. A lakások négyzetmétere 876 ezer forintba került, ez némi mérséklődést jelent az év korábbi időszakaihoz képest. A fővárosban mindegyik épülettípusnál csökkenést mértünk, a családi házak négyzetmétere 5,1%-kal, 686 ezer forintra mérséklődött. A társasházi lakások 1,4, a panellakások 0,5%-kal kerültek kevesebbe, mint az előző negyedévben.

A családi házak pozíciója az egész országban romlott, míg a panelek ára alig mozdult el az előző negyedévi szintről.

A Duna Hose adatai azt mutatják, hogy a budapesti kerületekben a 2022-es négyzetméterárakhoz képest átlagosan 10%-os drágulást mutatnak a tavalyi adatok, mérsékelt csökkenés, stagnálás mindössze öt kerületben tapasztalható. Hatra bővült az egymillió forint feletti átlagos négyzetméterárral rendelkező kerületek száma, a fővárosi ingatlanvásárlók a XII. kerületben találkozhatnak a legmagasabb átlagos egységárral, míg a legolcsóbb négyzetméterárú otthonokat Pesterzsébet kínálta

Budapest 23 kerületében, amelyek közül 12 esetben emelkedtek 10%-os vagy azt meghaladó mértékben az árak. A legmarkánsabb árváltozás a XVI. kerületben jelentkezett, itt 33%-os növekedést követően 773 ezer forint lett az átlag, a megközelítőleg 120 négyzetméteres nagyságú ingatlanokért pedig átlagosan 93 millió forintot adtak a vevők. Szintén jelentős, 20 százalék feletti árkülönbözetet mutatnak az értékesítési adatok a budai II., III. és a XII., valamint a pesti XVIII. kerületben is. Mindössze alig 1%-ot emelkedtek az árak a XIX. kerületben és Újbudán, stagnált az árszint Budafokon, és 1%-ot csökkent a IV. kerületi és a csepeli ingatlanokért négyzetméterenként kért összeg. Emellett 3-4%-os mérséklődés tapasztalható Zugló és Soroksár ingatlanjai esetében.

Az EU-tagállamok árindexe

2023 III. negyedévében az EU 27 tagállamának összesített lakáspiaci árindexe a 2015. évi bázis 148%-át tette ki, az eurózónán belüli lakásárindex 143% volt. Az átmeneti csökkenés után az EU-tagállamok átlagában 0,7, az eurózónában 0,3%-kal nőttek a lakásárak.

2023 III. negyedévében

  • Az egyes tagországok áralakulása meglehetősen eltérő képet mutatott. Negyedéves összevetésben a leginkább Luxemburgban (–6,3%) és Finnországban (–2,7%) estek vissza a lakásárak, mindkét országban számottevő volt az éves árcsökkenés is (–14, illetve –7,0%).
  • Németországban ötödik negyedéve esnek a lakásárak, az éves árcsökkenés meghaladta a 10%-ot.
  • Az előző negyedévhez viszonyítva Lengyelország lakáspiacán mérték a legnagyobb drágulást (4,5%). Itt a 2023 I. negyedévi stagnálástól eltekintve az elmúlt években folyamatos volt a lakásár-emelkedés, ennek következtében az éves növekedés elérte a 9,3%-ot.
  • Nagyarányú éves áremelkedés következett be Horvátországban (11%), Bulgáriában (9,2%), Litvániában (8,7%) és Portugáliában (7,6%) is.
  • A szomszédos országok közül Ausztriában 2,2%-kal elmaradtak a lakásárak az egy évvel korábbitól. A román lakásárak 4,8%-kal emelkedtek, és növekedés zajlott le Szlovéniában (5,7%) is, miközben Szlovákiában 3,8%-kal csökkent a lakások ára az előző év azonos időszakához képest.

Forrás: KSH, Duna House

Megjelent: 97 alkalommal Utoljára frissítve: 2024. február 01., csütörtök 12:08

Blog archivum