Rekord mennyiségű munkás hiányzik - az építőiparból is

2017.06.15. Írta:

Idén az első negyedévben 43 ezer betöltetlen álláshelyet jelentettek be a magyarországi cégek a statisztikai hivatal felé, ami rekord magasnak számít. Ebből az építőipar is jelentősen kiveszi a részét.

Jelentősen megugrott az építőipar munkaerő-kereslete is: itt közel 60 százalékkal több betöltetlen pozíciót jelentettek, mint egy évvel korábban. Az összes álláshely 2,6 százaléka, szám szerint bő 3100 pozíció üres. A súlyosbodó építőipari munkaerőhiányt az Európai Bizottság felmérése is alátámasztja, e szerint májusban már a cégek több mint fele jelezte, hogy a humán tőke hiánya korlátozza a termelést.

Eközben a KSH adataiból kitűnik, hogy a 2016-os gyenge év után az építőipar kezd visszatérni a normális kerékvágásba. A legfrissebb számok szerint idén áprilisban 22,1 százalékkal nőtt az építőipar teljesítménye az egy évvel korábbihoz képest. Egy nagyrészt az új EU-s pályázatok megjelenésének köszönhető. Az épületek, vagyis az új lakások, irodák és hasonlók építése 11,9 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest, az "egyéb épületekből" kategória, vagyis a főként uniós pénzből finanszírozott utakból, csatornákból, hasonló nagyobb beruházásokból 40,2 százalékkal több volt az idén, mint tavaly. Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene április végén 92,4%-kal meghaladta az egy évvel korábbi, alacsony bázist. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 45,4, az egyéb építményeké 126,8%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

A 43 ezer üres álláshely közül a legtöbbet (17 ezret) a feldolgozóipar kínálja, ami az összes pozíció 2,4 százalékát jelenti, és ami 15 százalékkal több üres állást jelent, mint egy évvel ezelőtt.

Mindez azokat az álláshelyeket jelenti csak, amelyeket a cégek bejelentenek, vagy amelyeket megpróbálnak betölteni. A valós szám a 43 ezernek három-négyszerese is lehet.

Forrás: PénzcentrumIndex, KSH

Megjelent: 1765 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. június 15., csütörtök 12:59

Blog archivum