Nem csökkennek a területi különbségek a lakásépítésben

Párdi Zsófia / igylakunk.hu

Gyakorlatilag nincs változás: bár minden megyében szaporodtak a lakásépítések, az élmezőny és a többi megye között továbbra is óriási a szakadék. Budapest, Pest megye, Győr-Moson-Sopron megye húzza fel a statisztikát mind a megvalósult, mind a tervezett lakásépítések tekintetében.

Országosan tízezer lakosra 3,5 új építésű lakás jutott 2018 I. három hónapjában a KSH Fókuszban a megyék című kiadvány szerint. A mutató értéke Győr-Moson-Sopron megyében volt a legmagasabb (15,5), az országos átlag 4,4-szerese, és átlag feletti értékek jellemezték Pest, Csongrád, Vas és Somogy megyéket is. A lakásépítések intenzitása Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyékben volt a legalacsonyabb (egyaránt 0,2).

Valamennyi településtípus esetében nőttek a lakásberuházások; a fővárosban háromszorosára, a megyei jogú városokban 38, a többi városban 49, a községekben 69%-kal emelkedett a használatbavételek száma. 12 megyében több, 7 megyében kevesebb új lakás épült, mint az előző év azonos időszakában. A legdinamikusabb (3,5–2,2-szeres) bővülés Budapest mellett Csongrád, Pest és Somogy megyéket jellemezte.

Továbbra is vannak megyék, amelyeket szinte érintetlenül hagyott a lakásépítési láz: Heves, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Tolna és Nógrád megyékben 20-nél kevesebb lakás épült az idei I. negyedévben.

2018 Q1 megyei lakásépítések

Az épített lakások átlagos alapterülete 99 m²-t tett ki, ami 6 m²-rel kevesebb volt, mint az előző év azonos időszakában. A legkisebb átlagos alapterületű lakásokat Csongrád és Győr-Moson-Sopron, a legnagyobbakat Nógrád és Fejér megyékben vették használatba.

A 2018 I. negyedévében kiadott lakásépítési engedélyek és egyszerű bejelentések együttes száma alapján 9850 új lakás építése kezdődhetett el, 3,4%-kal több, mint 2017 azonos időszakában. Az építendő lakások száma a városokban emelkedett, Budapesten és a községekben csökkent. Az ország 7 megyéjében nőtt az építési kedv, legjelentősebben Csongrád és Somogy megyékben.

2018 Q1 megyei engedélyek