igylakunk.hu / Juhász Norbert

Mit kezd a kormány a panelekkel és a Kádár-kockákkal?

2017.06.08. Írta:

A panelépületek visszabontását vetette fel nemrégiben a miniszterelnök a Modern Városok Program utolsó, Hódmezővásárhelyen megtartott állomásán. A cél a panelben lakók életminőségének javítása volna. Erre, valamint a szintén nagyszámú és korszerűtlen Kádár-kocka megújítására kormányprogram és támogatás kellene.

A miniszterelnök ugyan részletekbe nem bocsátkozott, csak annyi árult el, hogy visszabontási programot indítanak, ha a lakók mindegyike áldását adja erre, akkor Hódmezővásárhely lehet az a város, ahol megpróbálkoznak azzal, hogy a tízemeletes panelházakat nem csak felújítják, de felsőbb szintjeiket vissza is bontják.
Az ötletet tavaly már Lázár János is bedobta, hogy időszerű lenne a korszerűtlen lakótelepi lakásokban élők kertes házakba költöztetése.
800 ezer panellakás van Magyarországon, ezeknek egy részét sikerült valamilyen szinten felújítani az elmúlt években, azonban nagyobb részüket nem korszerűsítették. Ezeknek az épületeknek az életciklusa 30-40 év, ami lejáróban van. Az egyik probléma a panellakásokkal van, a másik az ún. Kádár-kockákkal, amikből szintén sok van az országban. A Kádár-kockák újjáépítésére, rehabilitációjára kormányprogram kell Lázár szerint. A panelben élők életminőségének javítására támogatást kell kitalálni.

A miniszter kifejtette: van lehetőség a panellakások felújítására, azonban az sosem lesz tökéletes. Támogatást kell biztosítani a panelből való kiköltözésre.

Lázár a terveikkel kapcsolatban elmondta, hogy a Miniszterelnökségről munkatársakat küldött ki Németországba, akik beszéltek építészekkel, mérnökökkel, ugyanis ott már volt ilyen kormányprogram a panelek visszabontására. Három éve dolgoznak ezen a Miniszterelnökségen. (Hasonló projektekre gyűjtött példákat mutat be a Pénzcentrum korábbi cikke.)

A miniszter szerint 3-5 emeletes panel az, amelyet úgy lehet korszerűsíteni, felújítani, hogy abból megérje ne kiköltözni.

Hozzátette: csak akkor lehet egy ilyen programba belekezdeni, ha a lakóközösséggel közösen vágnak bele bármibe is. Óvatosan, és fokozatosan kell a probléma megoldásába belekezdeni. Akiknek visszabontják a lakását, azoknak egy részét kertvárosi területekre költöztetnék támogatással, az ottmaradók lakásait pedig felújítanák.

A tervek szerint egy 60 lakásos kísérleti projekt indulna Hódmezővásárhelyen, azonban itt is csak a lakóközösség beleegyezésével lehet belekezdeni.

Forrás:Pénzcentrum

Megjelent: 1931 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. június 08., csütörtök 14:33

Blog archivum