Miért adják-veszik az emberek a lakásaikat?

2017.12.14. Írta:

A 2011 harmadik negyedévétől kezdődően rendelkezésre álló adatok alapján érdekes eredmények látszódnak abban, hogy hogyan alakultak az egyes ingatlanokra vonatkozó vásárlási és eladási okok a teljes eladás százalékában, illetve a darabszámban - szerepel a Duna House közleményében.

Az eladás okának hátterében vidéken legnagyobb arányban az örökölt ingatlan értékesítése és a nagyobb ingatlanba költözés áll. Ez a két indok mintegy 5 százalékponttal gyakoribb, mint a többi eladási motiváció, ezzel szemben az előtörlesztés miatti eladások vidéken 2012 második felére lecsökkentek, ennek aránya azóta bőven 5 százalék alatti. A válás és a generációs össze- illetve szétköltözések közel azonos arányban vannak jelen, mintegy 5-8 százalékban.

Értékesítési okok megoszlása vidéken

ok eladás vidék

Budapesten az eladók legnagyobb aránya nagyobb lakásba költözés miatt értékesíti meglévő ingatlanát, melynek aránya az elmúlt másfél évben meghaladta a 35 százalékot. Sokat csökkent azoknak az aránya, akik örökölt ingatlant értékesítenek, viszont a kisebb lakásba költözők az elmúlt néhány hónapban már valamelyest nagyobb részt képviselt az összes értékesítési ok között.

Értékesítési okok megoszlása Budapesten

ok eladás Bp

Vidéken a vevők legnagyobb hányada 2015 óta nagyobb lakásba költözik. Ezzel egyidejűleg lecsökkent az első lakást vásárlók aránya, jelenleg azonban a három leggyakoribb vásárlás hátterében álló döntés között az első lakás vásárlása is szerepel, a befektetési célú és a nagyobb lakásba költözés mellett. Az említett három tényező összesen közel 75 százalékban magyarázza a lakásvásárlásokat, így érdekes eredmény, hogy a vidéken élők csupán kisebb részben vásárolnak válás, generációs össze-, vagy szétköltözés, illetve egy kisebb ingatlanba költözés eredményéül.

A vásárlási okok megoszlása vidéken

ok vásárlás vidék

Budapesten közel sem olyan magas a nagyobb lakásba költöző vevők aránya, a vásárlás mögött meghúzódó okok közül csak a harmadik leggyakoribb, a vidéki 20 százalék feletti arányhoz képest a fővárosban csak 15 százalék körüli értékkel bír. 2014 közepéig az első lakásukat vásárlók voltak jelen legnagyobb arányban a budapesti ingatlanpiacon, 2014 végétől azonban a befektetők aránya gyors emelkedésnek indult. Ettől az időponttól kezdődően egyértelműen a befektetések dominálnak a fővárosban, a befektetési célú vásárlások aránya jelenleg eléri a 40 százalékot is.

A vásárlási okok megoszlása Budapesten

ok vásárlás bp

Forrás: Portfolio

Megjelent: 2786 alkalommal Utoljára frissítve: 2017. december 14., csütörtök 11:26

Blog archivum